Új kiállítás nyílt a MANK Galériában!

Tépőzár címmel nyílt meg Orosz Lajos és Krnács Ágota kiállítása július 2-án, a szentendrei MANK Galériában. A tárlatot Prof. emeritus Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitotta meg. A képekből áradó intuíció megérinti az embert és olyan táplálékot nyújt, amely szellemi többletet ad - hangsúlyozta beszédében.

„A kiállítások akkor nyílnak meg, amikor valaki fiatalkorában elkezd küzdeni egy művészeti tudomány elsajátításáért, végig dolgozza az életét a műteremben, éjjel-nappal, anyagi és egyéb kockázatok árán is” – mondta el megnyitó beszédében Fekete György. 

A MANK főigazgatója dr. Hóvári János főigazgató meleg szavakkal üdvözölte az összegyűlteket és az MMA elnökét, akinek köszöntőjében arról is szó esett, hogy a Magyar Művészeti Akadémián államtitkárok és tudósok bevonásával az egész magyar művészeti oktatásról folytattak tárgyalásokat az utóbbi hetekben. Prof. emeritus Fekete György rávilágított a kutatások azon konklúziójára, amely szerint az egyik legfőbb örömforrásunk a képzőművészetben rejlik. Majd elmondta, a magyar művészek száma az egész világon kimagasló értékű. A képekből áradó intuíció megérinti az embert, és olyan táplálékot nyújt, amely szellemi többletet ad - hangsúlyozta. Az Orosz Lajos és Krnács Ágota munkáit bemutató tárlat kurátora Cseh Boglárka, a MANK kommunikációs igazgatója, aki "nemcsak kurátorként, hanem barátként" is köszöntötte a látogatókat. A kiállítás július 25-ig látogatható.

https://www.facebook.com/alkotomuveszet.hu

  • David Lynch az Urániában

    David Lynch útvesztőjében címmel az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál április 5. és 14. között vetítéssorozattal kapcsolódik a Műcsarnokban rendezett David Lynch: Small Stories/Kis történetek című fotókiállításhoz.Bevezetőként a rendező első nagyjátékfilmjét, az 1977-es, fekete-fehér Radírfejet vetítik április[…]

  • Karl Ove Knausgard az idei Könyvfesztivál díszvendége

    Huszonnégy országból mintegy 850 művész, író, tudós vesz részt vendégként a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amely színes könyvkínálattal, író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, felolvasásokkal, koncertekkel és kiállításokkal várja a közönséget április 25. és 28. között a Millenáris parkban.Karl Ove KnausgardFotó forrása:[…]

  • A Pendragon-legenda a Kálmán Imre Teátrumban

    Május 11-én mutatja be a Budapesti Operettszínház a Szerb Antal regénye alapján készült A Pendragon-legenda című musicalt. Kovács Adrián és Galambos Attila darabját Somogyi Szilárd állítja színpadra.A Pendragon-legenda musical eddig még nem létezett, de most életre kel. Szerb Antal regénye[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.