Szent Istvánt ábrázoló tervpályázat

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt, országos tervpályázatot ír ki szobrászművészek számára Szent Istvánt ábrázoló, egész alakos szobor elkészítésére, államalapító királyunk emlékének tiszteletére.

 A pályázat kiírója a magas színvonalú alkotás megteremtéséhez szabad kezet ad a művészi kivitelezésben. Így a város főterén későbbiekben elhelyezhető Szent Istvánt ábrázoló szobor méretét nem határozza meg pontosan, de elvárás, hogy a megjelölt tér szerkezetébe, közvetlen környezetébe illő, az épített és természeti környezethez illeszkedő, Szent István nagyságát, szellemiségét, kiemelkedő jelentőségét szimbolizáló megformálás szülessen. Az alkotás karaktere, anyaga sem került meghatározásra, kizárólag a mechanikai sérüléseknek ellenálló, külön gondozást nem igénylő, tartós és időtálló kivitelezés szerepel elvárásként.

A pályamunkákat a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által delegált szakértői bizottság értékeli az önkormányzat képviselőinek jelenlétében. Ezt követően a Közgyűlés a szakmai zsűri javaslatát figyelembe véve dönt a szoborpályázat eredményéről.

Az Önkormányzat a pályázat elkészítésével kapcsolatos költségek ellentételezése céljából a pályázati kiírásnak megfelelő tervekért és mellékletekért költségtérítési díjként 50.000,- Ft kifizetését vállalja. A megfelelőség a pályamunkákat véleményező bizottság szakvéleménye alapján kerül meghatározásra.

A tervpályázat benyújtási határideje: 2016. január 29.

A részletes kiírás a mellékelt tervpályázati felhívásban található.

A pályázattal kapcsolatos további információ:

A pályázók felvilágosítást kapnak Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának (5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.) Oktatási, Közművelődési és Sport Osztályán Túriné Kovács Márta osztályvezetőtől (tel.: 66/523-819, email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ), illetve Lukácsi László városi főépítésztől (tel.: 66/523-817, email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). 

Tervpályázat kiírás letöltése

Szent István Tér

Helyszínrajz

  • Borsodi L. László a Székelyföld folyóirat új főszerkesztője

    Borsodi L. László költő, irodalomtörténész, tanár Lövétei Lázár Lászlót váltja a kulturális folyóirat élén. Az új főszerkesztő kifejtette, hogy jól működő struktúrát vesz át, ezért számot­tevő újítást nem ter­vez. Elképzelései között sze­re­pel újabb fi­a­tal szerzők megszólítása, a ta­nulmány- és kri­ti­ka­ro­va­tok[…]

  • Három új taggal bővült a Magyar Teátrumi Társaság

    A Magyar Teátrumi Társaság Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban tartotta idei első közgyűlését. A legnagyobb hazai színházi érdekképviseleti szervezet közgyűlése három új tag felvételét szavazta meg. A Ferencvárosi Pinceszínházzal, a Budapesti Operettszínházzal és a Kisvárdai Várszínházzal 71-re bővült a tagok[…]

  • Közel 2 milliárd forintot kaptak a magyar dalszerzők

    Az Artisjus május közepén 7853 magyar dalszerzőnek, mintegy 45 ezer magyar zeneműre adott támogatást. Ezúttal a 2018-ban televíziókban és rádiókban elhangzott dalok után utalta a szerzők fizetését a jogkezelő.Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz,[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.