SAJTÓANYAG - Szentendrei művészek Krakkóban

„ÜDVÖZLET SZENTENDRÉRŐL” címmel nyílt meg június 17-én a szentendrei kortárs képzőművészek csoportos kiállítása a Krakkói Pryzmat Galériában a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) társszervezésében. A megnyitón Dr. Hóvári János főigazgató elmondta: a két ország kapcsolatainak megerősítését a jelenben is fontosnak tartja, így az elkövetkezendő esztendőkben évente egy-egy krakkói művészt szeretne vendégül látni a Szentendrei Régi Művésztelepen.

A kiállítás előzménye, hogy 2015 júliusában a szentendrei MANK Galéria mutatta be a Lengyel Képzőművészeti Szövetség Krakkói Részlegébe tömörült alkotók festészetét, Absztrakció / Figurativitás címmel. A viszonzásként megrendezendő magyar kiállítás a 2016 évi Lengyelországi Magyar Kulturális Évad egyik kiemelkedő programja. A tárlat a gazdag művészeti tradícióval rendelkező kisvárosban és vonzáskörében élő művészek legfrissebb műveit, a szentendrei művészkolóniákon zajló alkotómunka eredményeit és a különböző műfajú alkotások izgalmas keresztmetszetét kívánja bemutatni. A majd minden generációt és változatos stílust képviselő képzőművészek, iparművészek és fotóművészek munkái a szentendrei művészet pillanatképét rögzítik.

„A reprezentatív tárlaton huszonhat alkotótól harminchat műtárgy szerepel: festmények, kisplasztikák, grafikák, textilképek, fotók. Hagyományos és új műformák kerülnek egymás mellé, élmények és fikciók ütköznek, párbeszédek folynak. Reményeink szerint az emberi összetartó erő és a művészi egymásra hatás nyilatkozik meg a tárlaton” – mondja Szepes Hédi, a kiállítás kurátora.

Az 1926-ban alapított szentendrei régi művésztelep ebben az évben ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. A jelen kiállítás egyben tisztelgés is a nagy elődök – Vajda Lajos, Ámos Imre, Korniss Dezső, Bálint Endre, Barcsay Jenő – szellemi öröksége előtt. „Szentendre – akár a régmúlt időkben, akár a jelenben – csöndes, kitartó kihívást küld azok felé, aki már megízlelték különös vonzását” – tette hozzá a kurátor.

„A magyar–lengyel kapcsolatok egy évezrednél is régebbiek. Mélyek, szétágazóak és megújulásra képesek. Kapcsolataink vonalát nem törte meg az sem, hogy csaknem egy évszázada nincs közös határunk. Együtt voltunk az évszázadok során jóban és bajban egyaránt, mert magyarok és lengyelek között sokkal többről szól a múlt, mint közös államiságaink, közös uralkodóink emlékvilágáról: sokkal inkább évszázados közös történelmi tapasztalatokról” – mondta el Dr. Hóvári János, a MANK főigazgatója. Hozzátette: a szavak és a mondatok a magyar–lengyel kapcsolatokban fontosak, de a képek gyakran képesek azokat felülírni. „Sőt a művészetek néha sokkal többet képesek elmondani, mint a szavak mesterei, mert őket a lélek vezeti. Nagyon örülök annak, hogy Krakkóban magyar művészek alkotásai állnak a falakon. A kortárs magyar festészet számos remekét csodálhatjuk meg, és közben azon gondolkozhatunk, hogy a művészetek mennyire egyetemesek, még akkor is, ha érződnek a nemzeti percepciók. Az alkotás időtlen és egyetemes folyamat, akár a Dunánál, akár a Visztulánál történik. De a formákban és a színekben visszaköszön mindenütt a hely, még akkor is, ha az alkotó ezt nem is akarja. Még akkor is, ha ezt csak az éles szemű látogató veszi észre.”

A főigazgató egyúttal méltatta Szepes Hédi, a kiállítás kurátora munkáját, aki igyekezett úgy kiválasztani a műalkotásokat, hogy azokban visszaköszönjenek a kortárs magyar képző- és iparművészet meghatározó trendjei. „A kiállítás Szentendre tisztelgése Krakkó évszázados kulturális értékei, valamint a magyar–lengyel barátság mély hagyományvilága és jövőt építő ereje előtt” – fejtette ki Dr. Hóvári János. A két ország kapcsolatainak megerősítését a jelenben is fontosnak tartja a főigazgató, aki elmondta: az elkövetkezendő esztendőkben évente egy-egy krakkói művészt szeretne vendégül látni a Szentendrei Régi Művésztelepen, hogy ezáltal is élőbb legyen a kapcsolat Szentendre és Krakkó között.




  • Gyerekek balettcipőben

    Miközben a Magyar Nemzeti Balettintézet az új tehetségeket kereste a tavaszi felvételik alkalmával, az intézménybe járó növendékek is kitettek magukért. Az utóbbi hónapokban több nemzetközi verseny első díját is hazahozták, a Tavaszköszöntő című házi előadáson is sikerrel adtak számot tudásukról.Harmadik[…]

  • A három Sass

    Sass Brunner Ferenc, Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet munkáiból nyílt kiállítás Nagykanizsán, a Magyar Plakát Házban. A három Sass című tárlat különlegessége, hogy a művészcsalád tagjainak alkotásai első alkalommal szerepelnek közös tárlaton, az eredeti dokumentumokon, családi leveleken, korabeli fényképeken[…]

  • Még lehet nevezni a Primanimára

    A 2019-ben október 30. és november 2. között nyolcadik alkalommal megrendezett Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon pályakezdő alkotók mutathatják be legfrissebb munkáikat. A budaörsi szemlére július 31-ig lehet nevezni.A Primanimára 2017 januárja óta készült, 25 percnél nem hosszabb animációs diák-,[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.