Határesetek ’70 címmel nyílik plakátkiállítás Szentendrén

Horkay István és Molnár Gyula Határesetek ’70 című plakátkiállítása nyílik Szentendrén, augusztus 24-én, 18 órakor a MANK Galériában.

„A kiállítás olyan alapkérdéseket tesz fel a szakmai és civil látogatóknak, hogy hol a határ, vagy van egyáltalán határ a XXI. század elején a képalkotás műfajai között. Mit is jelent ma a kép? Merre tart az alkotás folyamata? Mi a kép mediális helyzete a mai digitális kultúrában? Mi az a látvány által felkínált újdonság, amit előnynek vagy csak sémáknak tekinthetünk az új eszközök használatával? Van-e különbség a szöveggel, tipográfiával tematizált Grand _art és az új plakátművészet között?

A kiállított művek felvonultatják a klasszikus alkotási metódusokat, a montázst, a fotográfiát, a mintát a rajzolt, festett látványokat, a tipográfiát és a digitális manipulációkat. Ezek a PLAKÁTKÉPEK keresik azokat az új megnyilvánulási formákat és helyszíneket, amelyeknek tere már nem az utca, hanem az elektronikus csatornák online rendszere. A virtuális tér virtuális képeket szül, amely új észlelési és értelmezési szokásokat igényel tőlünk. E képeket fizikailag is realizálni kell, hogy az a mérhetetlenül sok energia - ami egy-egy műben megvalósul a virtuális térben - ne vesszen el.


Az itt látható PLAKÁTKÉPEKET a világ több pontján láthatták már az érdeklődők, azonban most első alkalommal összegyűjtve kerülnek bemutatásra. A kiállítás címében a 70 a művészek életkorát jelöli.”/Molnár Gyula és Horkay István/

Horkay István 1945-ben született Budapesten. Diplomát szerzett a Krakkói Képzőművészeti Akadémián, a Koppenhága Dán Királyi Képzőművészeti Akadémián, majd a Mesterképző Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1972-ben. A La Corona d’Alloro díjas művész több nagyvárosban is bemutatkozott már önálló kiállítással. Láthatták Brüsszelben, Moszkvában, Szentpéterváron, Edmontonban, Washingtonban és Los Angelesben is. Tagja a Magyar Filmakadémiának, a Magyar Plakáttársaságnak, valamint a Magyar Képző és Iparművészek Szövetségének. Horkay oktatói tevékenysége is jelentős (2006 – Beijing Film Academy, Leipzig Masterdass, 2014 – Roma, Sapienza, 2015/2016 – Metropolitan Főiskola, Budapest)

Molnár Gyula 1946-ban született Ferenczy Noémi-díjas képzőművész. 1971-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán, 2001-ben habilitált. 2002-től az intézmény jogutódjának, a Moholy Nagy Művészeti Egyetemnek egyetemi-professzora. 1998 és 2006 között a Vizuális Kommunikáció Tanszék, majd 2006 és 2013 között a MOME Média Intézet Tervezőgrafika Tanszék vezetője. Tagja a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Plakáttársaságnak, az Országos Doktori Tanácsnak.

Mindkét művész tagja a GREEN + YOU = POSTER + YOU nemzetközi tanácsadó testületnek.

Cím: Régi Művésztelep, Szentendre, Bogdányi utca 51.

A kiállítás megtekinthető: 2016. szeptember 11-ig, hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között, hétvégén 10 és 17 óra között.

  • Borsodi L. László a Székelyföld folyóirat új főszerkesztője

    Borsodi L. László költő, irodalomtörténész, tanár Lövétei Lázár Lászlót váltja a kulturális folyóirat élén. Az új főszerkesztő kifejtette, hogy jól működő struktúrát vesz át, ezért számot­tevő újítást nem ter­vez. Elképzelései között sze­re­pel újabb fi­a­tal szerzők megszólítása, a ta­nulmány- és kri­ti­ka­ro­va­tok[…]

  • Három új taggal bővült a Magyar Teátrumi Társaság

    A Magyar Teátrumi Társaság Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban tartotta idei első közgyűlését. A legnagyobb hazai színházi érdekképviseleti szervezet közgyűlése három új tag felvételét szavazta meg. A Ferencvárosi Pinceszínházzal, a Budapesti Operettszínházzal és a Kisvárdai Várszínházzal 71-re bővült a tagok[…]

  • Közel 2 milliárd forintot kaptak a magyar dalszerzők

    Az Artisjus május közepén 7853 magyar dalszerzőnek, mintegy 45 ezer magyar zeneműre adott támogatást. Ezúttal a 2018-ban televíziókban és rádiókban elhangzott dalok után utalta a szerzők fizetését a jogkezelő.Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz,[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.