November 7-én zárva tart a MANK Galéria

Tájékoztatjuk kedves Látogatóinkat, hogy 2016. november 7-én a MANK Galéria technikai okok miatt zárva tart. Az azt megelőző és követő napokon várjuk Önöket szeretettel. Megértésüket előre is köszönjük.

  • Vendégségben a színház

    A Bethlen Téri Színházban vendégeskedik január 19. és 21. között a Szigligeti Színház Nagyvárad. Az idén hatodik alkalommal megrendezett Vendégváró Fesztiválon minden évben egy-egy határon túli magyar színházi műhely mutatkozik be. A nagyváradi színház mindhárom tagozata, a Nagyvárad Táncegyüttes, a[…]

  • A musical napját ünnepeljük

    Melyek voltak a legnépszerűbb, legendássá vált musicalek? Mikor mutatták be az első magyar musicalt? Milyen premierek várnak ránk a műfajban 2018-ban? Cikkünkben érdekességeket és színházi bemutatókat gyűjtöttünk össze annak apropóján, hogy ma, január 12-én ünnepeljük a musical napját. Tarts velünk,[…]

  • Fókuszban Mundruczó életműve

    Almodóvar, Agnès Varda és Mundruczó Kornél mozifilmjeinek szenteli retrospektív programját a 30. Premiers Plans. A franciaországi Angers-ban január 12-én kezdődő fiatal filmesek fesztiválján Kölcsey Levente Zabigyerek, Szentpéteri Áron Láthatatlanul és Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című rövidfilmjei versenyeznek.A franciaországi Angers-ban január[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2018 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.