Rejtett Anekdoták Játékos Zivatara

R.A.J.Z. – Rejtett Anekdoták Játékos Zivatara címmel nyílt csoportos kiállítás Szentendrén február 14-én a MANK Galériában. Az ünnepélyes megnyitón a tárlat egyik kurátora, Nagy Barbara elmondta: a rajz képes finom érzékenységgel átadni mondanivalóját, és viszonylag könnyen is hordozható, súlytalan, de mégis merész gondolatokat közvetít.

 

Az ünnepélyes megnyitó Hóvári János, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. főigazgató beszédével kezdődött, aki kiemelte: ismét remek kiállítás nyílik meg. A MANK Galéria sajátos koncepcióvilágot követ, melynek egyik eleme az, hogy minden évben valamelyik képzőművészeti műfajt mutatja be. „Tavaly volt egy akvarell kiállításunk, most pedig az egyedi rajzokat gyűjtöttük össze.” A R.A.J.Z. – Rejtett Anekdoták Játékos Zivatara című kiállításon a kortársak mellett olyan nagy művészek munkáit is láthatják az érdeklődők, mint Vajda Lajos, Barcsay Jenő vagy Deim Pál.

A megnyitón Nagy Barbara a rajz sajátos természetéről beszélt. „A rajz magában hordozza az ideát és finom érzékenységgel tárja elénk mondanivalóját. Nem igényel sok apparátust, szerény és igaz.” Odaadásával közel engedi magához a nézőt, ugyanakkor a kevés eszköz okán rendkívül drámai és sokkoló tud lenni, de pont e minimális eszközkészlete miatt finom és rejtőzködő is. Ugyanazt a dolgot rengetegféleképpen tudja elmondani, ám rejtőzködő is, ezért közel kell hajolni hozzá. A rajz egyszerre intim és kijelentő, emellett pedig mindenre és minden irányba nyitott. Úgy mesél, akár egy könyv, mellyel begubózunk. Lehet egy gondolat kezdete, de akár mindennek az esszenciája is. „Ezeket a lehetőségeket mind magukban hordozzák a kiállításon megtekinthető rajzok. Vagy épp kibújnak belőlük, hátrébb lépnek és kijelentik, »hisz ez csak egy szikár, egyszerű rajz, merüljünk el benne és hagyjuk, hogy önmagáról, vagy épp a saját magán kívüli világról beszéljen«” – hangsúlyozta Nagy Barbara.

 

A kurátor a Kultúra.hu kérdésére válaszolva kiemelte: a kortárs művészek hatalmas megtiszteltetésnek tekintik, hogy olyan alkotók mellett kaptak helyet a termekben, mint Vajda Lajos, Barcsay Jenő, Erdély Miklós és Deim Pál, akiknek óriási hatásuk van a kortárs rajzra és Szentendrére is. „Azt akartuk kifejezni ezzel, hogy Szentendre nemcsak a festők városa, hiszen nagyon erősen meghatározza a rajz is.”

A különleges kiállításon Barcsay Jenő, Vajda Lajos, Erdély Mikós és Deim Pál művei mellett olyan kortárs alkotók munkáit tekinthetjük meg, mint Baglyas Erika, Baksai József, Bereznai Péter, Bukta Imre, Chilf Mária, Csörgő Attila, ef Zámbó István, El–Hassan Róza, Fe Lugossy László, Gerber Pál, Iski Kocsis Tibor, Kicsiny Balázs, Kótai Tamás, Maurer Dóra, Mátrai Erik, Schmall Károly, Szíj Kamilla, Sz. Varga Ágnes, Tibor Zsolt, Vécsei Júlia, Vincze Ottó.

A R.A.J.Z. – Rejtett Anekdoták Játékos Zivatara című kiállítás, melynek kurátora Nagy Barbara és Martin Henrik, március 6-áig tekinthető meg a MANK Galériában.

Forrás: Kultúra.hu/Tóth Eszter

Fotó: Csákvári Zsigmond

A tárlat megnyitóján készült képek ezen a linken megtekinthetők.

A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

(www.nka.hu)

  • Eredeti falfestményeket találtak!

    Eredeti állapotába állítják helyre az egykori debreceni kereskedelmi akadémia épületét, miután megtalálták az eredeti seccókat – művészi falfestményeket – az épület dísztermében – jelentette be Papp László, a cívisváros polgármestere június 20-án a helyszínen tartott sajtóbejáráson. Az akadémia dísztermének falképein[…]

  • Ha augusztus, akkor Bőköz Fesztivál

    Koncertekkel, kiállításokkal, gasztronómiai és gyermekprogramokkal, vadásznappal várja az érdeklődőket a Bőköz-Ormánság Fesztivál. Magyarország egyik legszebb tájegységében augusztus 24. és 26. között már harmadik alkalommal rendezik meg az eseményt.„Bőköz mikrorégióban huszonhét helyszínen hatvan program lesz, kétszáz amatőr és hivatásos művész lép[…]

  • Ők búcsúztak Kányádi Sándortól

    Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a nemzet művésze. „Minden szavával, egész lényével élte és hirdette a magyar verset, a nyelv zenéjének gyógyító erejét és a félelem nélküli életet” – így búcsúzott tőle Szabó T. Anna[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2018 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.