Határon túli színész kapta a Kaszás Attila-díjat

Nagy Csongor Zsolt kapta a Kaszás Attila-díjat, amelyet a tatabányai Jászai Mari Színházban az országos színházi évadnyitón szeptember 7-én este adtak át.

 

A szavazás utolsó fordulójába idén Varga Klári, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Farkas Ignác, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és Nagy Csongor Zsolt, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja jutott be.

Idén először az Emberi Erőforrások Minisztériuma is díjazza a nyertest.

 

Fekete Péter kulturális államtitkár felolvas Nagy Csongor Zsolt nevét. A háttérben (balról jobbra) Hopkó Iván, a Raiffeisen Bank Zrt. önkormányzati osztályvezetője és Pokorni Zoltán, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere

 

A díjat 2008-ban, Kaszás Attila halála után hozta létre a XII. kerületi önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület, Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán és Krisztik Csaba vehette át.

A díj átadását a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. bonyolítja a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.

  • A Csárdáskirálynővel indul az Operettszínház új évada

    A jövő évadot a Csárdáskirálynő bemutatójával nyitja a Budapesti Operettszínház, ahol a 2019/20-as szezonban a János vitéz és a Mohács 1526 című produkciót is színpadra állítják a rendezők.Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatójaKálmán Imre művének próbafolyamata május 21-én kezdődik, a[…]

  • Így költözik a Néprajzi

    A Néprajzi Múzeum 2021-ben elfoglalhatja új épületét. Az intézmény jelenleg nem látogatható, az ott dolgozók azonban nem tétlenkednek.Fotó: 24.hu/Berecz WalterA Néprajzi Múzeum mai épületét nem csak nagyszabású tárlatai miatt ismerik szerte a világon. A múzeumpalota impozáns belső terei megjelentek többek[…]

  • Magyar szerzők az idei varsói nemzetközi könyvvásáron

    Simon Márton, Pályi András és Berta Zsolt mutatkozik be a szerdán kezdődő varsói nemzetközi könyvvásáron, amelyen a magyar irodalom klasszikusai, Krúdy Gyula és Márai Sándor műveinek új lengyel fordításait is bemutatják.Az ötnapos könyvvásáron 27 ország kiadói mutatkoznak be, a díszvendég[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.