Huszonöt év képzőművészeti munkái a MANK Galériában

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Képzőművészeti Kollégiuma és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) közösen rendezi meg a 25 ÉV 50 KÉPZŐMŰVÉSZ 99 ALKOTÁS című kiállítást a szentendrei MANK Galériában, amely a szeptember 12-ei megnyitót követően szeptember 30-ig látogatható.

 

 

Krucsainé Herter Anikó kultúráért felelős helyettes államtitkár

 

„Nincs  világon az a nagy terem, ahol egyszerre mutatkozhatnának be az elmúlt 25 évben támogatásban részesült alkotók alkotásai” – fogalmazott Krucsainé Herter Anikó kultúráért felelős helyettes államtitkár. Elmondta: a kiállításon nagyszerű válogatással, sokszínűséggel, változatos tematikával, különböző művészeti irányzatokkal és alkotótechnikákkal ismerkedhetünk meg. A Nemzeti Kulturális Alap mind a művészeti alkotások létrehozásához, mind a közösséghez való eljuttatásához lehetőséget biztosít.

„A támogatott műalkotások arról tanúskodhatnak, bármely év bármely támogatottja időtálló módon bizonyítja, hogy minden forint és bátorító szó a lehető legjobb helyre került, hiszen ezek nélkül a munkák nélkül, a Nemzeti Kulturális Alap támogatottjai nélkül sokkal szegényebb lenne a magyar művészettörténet” – mondta el Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezetője.

 Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezetője

 

Ahhoz, hogy a néző számára is révbe érjen az élmény, vagyis hogy az alkotószándék felismerése lehetségessé váljon, az alkotók által mozgósított kultúrának azonosnak kell lennie azzal a kultúrával, amit a néző mozgósít. Ezen a kiállításon ez nem lehet kérdés, hiszen mind a művek, mind mi magunk 21. századiak vagyunk – fogalmazott Baksai József, a Szentendrei Régi Művésztelep festőművésze.

Három kiállításon mutatkozik be 50, a kollégium által az elmúlt huszonöt évben támogatott művész mintegy 99 alkotása: Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban augusztus 19-étől, Szentendrén a MANK Galériában szeptember 12-étől látható a kollekció egy-egy részlete, a teljes anyag pedig a balmazújvárosi Semsey Kastélyban lesz megtekinthető október 11-től. Térben és időben tehát gazdag kínálatot kaphat a magyar tárlatlátogató közönség a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott művészek egy jelentős csoportjának munkásságáról.

Most Szentendrén 14 alkotó munkásságába nyerhetünk bepillantást, mivel pedig a szentendrei művészek munkáit helyben többször meg lehet tekinteni, így azok jelenleg Hódmezővásárhelyen kapnak teret, míg a festők városában ritkán látható alkotók a MANK Galériában megrendezett kiállításon szerepelnek. Az emberi alakból kiindulva fejti ki művészi üzenetét az alkotók közül Csurka Eszter, Gaál József, Halász András, Verebes György, miközben Konok Tamás és Matzon Ákos a geometria igézetében alkotta meg műveit. Szirtes János a dinamikus mozgást eleven színekkel vetíti elénk, míg Erdélyi Gábor épp ellenkezőleg, a faktúra nyugalmával hat ránk. Lonovics László a fotógrafika eszközével hozott létre műveket, Pincehelyi Sándor pedig attraktív táblaképpel jelentkezik. A plasztika műfaját Lipcsey György expresszív és Várnagy Ildikó teátrális alkotásai képviselik. Mindegyik alkotás kvalitásos mű, méltán kapott alkotója támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól.

Az NKA Képzőművészeti Kollégiuma munkájának köszönhetően a képalkotó világ szinte teljes palettája kiállítási és alkotási lehetőséghez jutott. „A kiváló alkotók kiváló döntnökökké váltak a bírálati munka során” – fogalmazott dr. Cs. Tóth László művészeti író, a kiállítás kurátora, a kollégium kuratóriumának tagja. 

Az eltelt negyedszázadban a képzőművészeti társadalom csaknem 1500 alakja kapott anyagi hozzájárulást alkotómunkája kiteljesítéséhez a kollégium támogatásával. „A mostani kiállítások alkalmával megjelent kiadvány szemlélteti, milyen rangos alkotók éltek a pályázati lehetőséggel. Arról is meggyőződhetünk, hogy nem stiláris vagy tematikai elvek alapján, hanem a minőségi színvonal függvényében kerültek odaítélésre a támogatások” – mondta el a kurátor. 

Kiállító művészek: Csurka Eszter, Elekes Károly, Erdélyi Gábor, Gaál József, Halász András, Konok Tamás, Lipcsey György, Lonovics László, Matzon Ákos, Nádas Alexandra, Pinczehelyi Sándor, Szirtes János, Várnagy Ildikó, Verebes György

Cím: Szentendrei Régi Művésztelep (2000 Szentendre, Bogdányi utca 51.)

A kiállítás megtekinthető: 2018. szeptember 30-ig, hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között, hétvégén 10 és 17 óra között. 

  • Börtönből sportmúzeum

    Eger belvárosában, a megyeháza udvarán megbújó Sportmúzeum egyedülálló gyűjteményével unikális feladatot lát el Magyarországon. Akik betérnek, időutazást tehetnek a helyi, a magyar és az egyetemes sporttörténetben.Fotó: egrisportmuzeum.huA kétemeletes épület Gerl József tervei alapján készült 1761 és 1765 között, majd egészen[…]

  • Magyar nyertes a fiatal filmesek európai versenyén

    Az Európai Bizottság EUandME, azaz az EU és én elnevezésű kampánya részeként megrendezett, 18 és 35 év közötti fiatalokat megcélzó filmes verseny öt nyertes rendezője fejenként 7500 eurós – mintegy két és félmillió forintos – támogatással és neves európai filmrendezők[…]

  • Repülőcirkusszal zárják a nyaralást az Erzsébet-táborok lakói

    Repülőcirkusz című előadással zárják a nyaralást idén az Erzsébet-táborok lakói. Hat pénteken át, alkalmanként több mint ezren vesznek részt a Fővárosi Nagycirkusz előadásán.Fekete Péter államtitkárA pénteki Repülőcirkusz című előadás előtt az Erzsébet-táborokban pihenő gyermekeket, köztük kárpátaljai gyermekeket Fekete Péter, az[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.