Megjelent az NKA-t bemutató interjúkötet

 

Minőség, érték, mecenatúra címmel jelent meg interjúkötet Sándor L. István szerkesztésében a Nemzeti Kulturális Alap fennállásának 25. évfordulóját ünneplő 25 év, 25 nap, 25 esemény című eseménysorozat keretében október 16-án.

 

 

„Ismeretterjesztésről, komoly- és könnyűzenéről, festészetről, iparművészetről, tehát lényegében mindenről szól, ami ma Magyarországon a kultúrát jelenti” – mondta el a kötet szerkesztője. A kiadvány a magyar kultúra azon személyiségeinek gondolatait gyűjti össze, akik munkája nyomán számos maradandó érték született.

 

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében megvalósult kötetbemutatón rendezett kerekasztal-beszélgetésen részt vett Bajnai Zsolt, a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma vezetője, aki elmondta, öt éve részesei a Nemzeti Kulturális Alap 25 éves történetének, amely időszakban 3,6 milliárd forint jutott a könnyűzene támogatására kilenc alprogram keretében. Hozzátette: az induló előadókat, a klubokat, az előzenekarokat, a nemzetközi jelenlétet, a könnyűzene oktatását, illetve a könnyűzenei menedzserképzést is támogatják.

 

A Nemzeti Kulturális Alap jelenleg 17 állandó kollégiummal rendelkezik, amelyek a hazai művészeti és tudományos területet fedik le. Ezt a munkásságot reprezentálja a pályázati összesítéseket, kimutatásokat és interjúkat tartalmazó kötet. 

  • A Csárdáskirálynővel indul az Operettszínház új évada

    A jövő évadot a Csárdáskirálynő bemutatójával nyitja a Budapesti Operettszínház, ahol a 2019/20-as szezonban a János vitéz és a Mohács 1526 című produkciót is színpadra állítják a rendezők.Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatójaKálmán Imre művének próbafolyamata május 21-én kezdődik, a[…]

  • Így költözik a Néprajzi

    A Néprajzi Múzeum 2021-ben elfoglalhatja új épületét. Az intézmény jelenleg nem látogatható, az ott dolgozók azonban nem tétlenkednek.Fotó: 24.hu/Berecz WalterA Néprajzi Múzeum mai épületét nem csak nagyszabású tárlatai miatt ismerik szerte a világon. A múzeumpalota impozáns belső terei megjelentek többek[…]

  • Magyar szerzők az idei varsói nemzetközi könyvvásáron

    Simon Márton, Pályi András és Berta Zsolt mutatkozik be a szerdán kezdődő varsói nemzetközi könyvvásáron, amelyen a magyar irodalom klasszikusai, Krúdy Gyula és Márai Sándor műveinek új lengyel fordításait is bemutatják.Az ötnapos könyvvásáron 27 ország kiadói mutatkoznak be, a díszvendég[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.