Család címmel nyílt új kiállítás a MANK Galériában

Család címmel rendezi meg legújabb kiállítását a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) Képzőművészeti Tagozata 2018. december 5. és december 22. között a szentendrei MANK Galériában.

 

 

 

Monumentális seregszemléi mellett tematikus sorozata egy-egy újabb kiállításával várja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete a szentendrei MANK Galéria látogatóit. Az idei, a sorban hatodik kiállítás kurátora Baky Péter festőművész, aki ezúttal a család hívószót választotta a tárlat központi témájául. Összesen 47 kortárs vizuális művész ebben a szellemiségben készült alkotásait láthatja a közönség 2018. december 7. és december 22. között.

„A család szociológiai értelemben a társadalom alapegysége, az emberek közössége, ahol a tagok között leszármazotti kapcsolat áll fenn. A család a kiindulópontot, az eredetet, és így a vérszerinti rokoni szálakon túl a haza, a nemzet iránti kötődést jelenti. Tágabb értelemben azt a hovatartozást, azokat a gyökereket jelöli, amit a szülőföld, a magyar nemzet, a magyar szellemiség határoz meg” – mondta el a kurátor. De akár a művészeti rokonság, a művészeti szellemi elődök megidézése is lehet egyfajta családi kötelék – tette hozzá, milyen gondolatok mentén épült fel a jelenlegi kiállítás koncepciója.

„A család nemcsak emberekkel, hanem folyamatoknak, jelenségeknek egymással való összefüggése, egymásra ható és egymásból következő rendszere. Ősök, szülők, gyerekek – ismétlődések és változások nemzedékeken át. A család abban is hasonlít a művészethez, hogy túlmutat az emberi lét határain” – fogalmazott Dr. Szeifert Judit művészettörténész, a kiállítás anyagát dokumentáló katalógus bevezetőjében.

A tárlat alkalmával szakmai elismerésben részesültek Baksai József, F. Farkas Tamás, Nagámi, Pataki Tibor, Tuzson-Berczeli Péter és Wrobel Péter művészek.

 

Kiállító művészek: Aknay János, Aranyi Sándor, Árvay Zolta, Baksai József, Baky Péter, Balogh Géza, Beretvás Csanád, Budaházi Tibor, Bugyi István, Damó István, Darázs József, Drozsnyik István, Ifj. Durkó Zsolt, Erdős János, F. Farkas Tamás, Fábry János, HAász Ágnes, Hérics Nándor, Jáger István, Jarmeczky István, Kádár Katalin, Kalmár János, Kisnémeth Ferenc, Kovács Johanna, Kovács Péter Balázs, Kőrösi Sándor, László Dániel, Lipcsey György, Luzsicza Árpád, Majoros Áron Zsolt, Marosi Kata, Mayer Éva, Mosonyi Tamás, Nagámi, Olescher Tamás, Pataki Tibor, Popovics Lőrinc, Rautner Fritz, Sárkány Győző, Sejben Lajos, Széchy Beáta, Székács Zoltán, Tóth Pitya István, Tuzson-Berczeli Péter, Veszeli Lajos, Veszely Ferenc, Wrobel Péter.

  • Megjelent magyar értelmező kéziszótár hetedik kötete

    Czuczor Gergely és Fogarasi János nyelvtudományi munkásságáról megemlékező konferenciát szervezett a Magyar Nyelvstratégiai Intézet, melyet dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára nyitott meg. Az eseményen bemutatták a Czuczor–Fogarasi A magyar nyelv szótára hetedik kötetét.Az államtitkár beszédében felelevenítette[…]

  • A felújított Örökbefogadás a Berlinalén

    Mészáros Márta Örökbefogadás című alkotása egyike lesz annak a hat, digitálisan felújított filmnek, amelynek világpremierjét a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tartják. A filmeket a Berlinale Klasszikusok szekcióban mutatják be.Fotó: filmhuMészáros Márta az első női rendező volt, aki Örökbefogadás című filmjével[…]

  • Négy rendező, egy Tragédia

    Négy rendező és harminc színész munkája egyetlen előadásban – és ez még csak az első rész, jövőre jön a folytatás. Az ember tragédiája 1. bemutatásával a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata a 200 éves magyar nyelvű színjátszás előtt tiszteleg.Fotó: Katkó TamásAz[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2018 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.