Barcsay nyomában Szentendrén

Három női képzőművész vehette át a Barcsay-ösztöndíjat a szentendrei MANK Galériában, ahol a 2017-es és a 2018-as év hat díjazott fiataljának munkái tekinthetők meg január 4. és 20. között. A díjjal pénzjutalom, oklevél és egy Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész által készített Barcsay Jenő emlékérem jár.

 

 

 

A Barcsay-díj odaítélése kapcsán nem azt keresik, hogy a fiatal pályázók kötődnek-e Barcsay Jenő anatómiai vagy konstruktivisztikus festészetéhez, hanem a festői minőséget – mondta el a kiállítást megnyitó Feledy Balázs. A művészeti író hozzátette: „Nagyon mély szakmai tudás érzékelhető a három díjazott esetében, és meggyőző az is, hogy mind a hárman a Képzőművészeti Egyetem festő szakán diplomáztak.”

 

“Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Barcsay Jenő a szentendrei festészeti hagyomány egyik legmeghatározóbb figurája volt, akit mesterének tekint és tekintett többek között Balogh László, Deim Pál és Konok Tamás is” – mondta el Tardy-Molnár Anna, a kiállításnak helyet adó MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Kifejtette: Barcsay Jenő örökösei, Kónya Ferenc és Kónya Márta példamutató gondossággal őrzik és ápolják a gazdag életművet, és emlékeztetik a jelen alkotóit arra a példaértékű oktatói munkásságra, melyet Barcsay az utókorra hagyományozott.

 

 

A Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány kuratóriuma által meghirdetett pályázatra olyan 35 éven aluli fiatal festők nyújthatják be pályázatukat, akik induló művészi pályájukon Barcsay Jenő szellemében, kimagasló színvonalú alkotómunkájukkal tűnnek ki, és kapcsolódnak a mester jelentős festői teljesítményéhez. A pályázatra magyar ajkú, határon túli alkotók is pályázhatnak. A díjátadó ünnepséget hagyományosan egy, Barcsay Jenő születésnapjához, január 14-hez közeli időpontban rendezik meg. Idén az 1989 óta, évenként odaítélt Barcsay-díjakat január 4-én adják át a szentendrei MANK Galériában.

 

Hajgató Terézia, az egyik Barcsay-díjas

 

A díjjal pénzjutalom, oklevél és egy Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész által készített Barcsay Jenő emlékérem jár. A nyertesek minden évben kiállításon mutathatják be munkáikat, amelyet az utóbbi években a szentendrei Barcsay Múzeumban vagy a Ferenczy Múzeum Barcsay Termében rendeztek meg. Mivel az elmúlt évben díjazott művészek kiállítása elmaradt, ezért idén a 2017. és 2018. esztendő díjazott művészei együtt állítanak ki. 

 

Tavalyelőtt három festőművész nyerte el a díjat, akik közül Kósa Gergely és Kristófy Dániel Budapesten, Máthé László pedig Kolozsváron diplomázott. 2018-ban Hajgató Terézia, Jánosi Kata és Tóth Annamária Rita festőművészek nyerték el a díjat, akik mindhárman az utóbbi években szereztek diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.

 

Barcsay Jenő a 20. századi magyar művészet egyik enigmatikus alakja, aki meghatározta a háború utáni magyar művészet arculatát, végakaratában maga rendelkezett a nevét viselő díj, illetve tanulmányi jutalom létrehozásáról. 

 

 

A konstruktivizmus egyik fontos alkotójaként a kétszeres Kossuth-díjas festőművész munkáira a szigorú szerkezeti elemek és az élénk színek jellemzőek. A nonfiguratív formák és a figurális ábrázolások terén egyaránt otthonosan mozgott. A festészet mellett grafikái és mozaikjai is igen jelentősek. Maradandót alkotott a művészeti oktatás terén is, amelyet a tizenhét nyelvre lefordított Művészeti anatómia könyve is bizonyít.

 

A kiállítás január 20-ig tekinthető meg.

Helyszín: MANK Galéria (2000 Szentendre, Bogdányi utca 51.)

  • Régészet: együtt, gyorsan, hatékonyan

    A Magyar Nemzeti Múzeum 2018 áprilisa óta országosan, a nagyberuházásokhoz kapcsolódó régészeti feladatok koordinációját végzi és a területileg illetékes múzeumokat feltáró régész csapatokkal segíti ki.Fotó: Tóth Krisztián2018-ban 13 hektáron, 16 helyszínen végzett feltárást a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Örökségvédelmi Igazgatósága[…]

  • Megkezdődött a Szolnoki Várkerület fejlesztése

    A tervek szerint az év végére elkészülő beruházást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert nettó 950 millió forintból valósítják meg – közölte a Tisza-parti város polgármestere csütörtökön, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.A Szolnoki MűvésztelepFotó: szolnokimuvesztelep.huSzalay Ferenc (KDNP) beszámolt[…]

  • Zenepedagógia kutatás Észak-Alföldön

    Zenepedagógiai kutatást indít az Észak-Alföld régió általános iskoláiban a Debreceni Egyetem (DE) kutatócsoportja a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) támogatásával.Kocsis MiklósFotó: MMA Kocsis Miklós, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója hangsúlyozta: az egyetemen nagy hagyománya van a neveléstudománnyal kapcsolatos kutatásoknak,[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.