A MANK Galériában mutatkozik be a Székelyföld folyóirat

Szerte a világban ismert a Székelyföld, amely az egyik legnagyobb példányszámban megjelenő, határon túli kulturális folyóiratként március 29-én 18 órától a szentendrei MANK Galériában is bemutatkozik. A 22 éve alapított havilap a magyar irodalommal foglalkozik, azon belül pedig kiemelten az erdélyi kultúrával. 

 

 

A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. új irodalmi rendezvénysorozatot indít el 2019. március 29-én, pénteken, 18 órakor a MANK Galériában. A Határon túli irodalmi műhelyek bemutatkozása című sorozat első rendezvényeként a Székelyföld kulturális folyóirat szerkesztőit hívta meg irodalmi kerekasztal-beszélgetésre.

A több mint ezer előfizetőt magának tudó kulturális folyóirat olvasmányos módon, szakmailag magas színvonalon képez hidat a magyarországi és a határon túli magyar irodalom között. Egy két éve végzett felmérés szerint a szerkesztőség az egyik legnagyobb példányszámban megjelenő határon túli kulturális folyóiratot működteti, amelynek könnyed nyelvezete sokak számára az irodalommal való találkozást jelenti. A folyóirat munkatársai ugyanis gyakran járnak vidéki olvasótalálkozókra, céljuk, hogy széles olvasóközönséggel ismertessék meg a folyóiratot és az egyéb kiadványaikat. Ebbe a sorba illeszkedik a szentendrei látogatás is, ahol lehetőség nyílik a szerkesztőség széles munkájának megismerésére.

 

A Székelyföld gyakran követi a járatlan utat, és habár a magyar nyelvű irodalom teljes spektrumával foglalkoznak, természetesen kiemelten figyelik Erdély, a Vajdaság vagy éppen a Felvidék irodalmi terméseit. De nem csak a sűrűn lakott magyar területek íróit igyekeznek bemutatni, jelent meg náluk már Norvégiában alkotó magyar író műve, illetve több alkalommal közöltek kizárólag román irodalmi terméseket bemutató lapszámot is. „Akik szeretik a magas minőségű irodalmat, elismerően fogadták” – mondta el az utóbbiról a szerkesztő, Fekete Vince. Egyéb tematikus lapszámot is megjelentettek már: a 200. kiadásban az addigi legfontosabb szerzőiket trombitálták össze Bodor Ádámtól és Térey Jánostól kezdve az egészen fiatalokig, mint Potozky László és Szálinger Balázs. Nem is volt hiába a vállalás, a lapszámból ugyanis csaknem kétszer annyi fogyott, mint a többiből.

A beszélgetésen a szerkesztőséget a főszerkesztő, Lövétei Lázár László József Attila-díjas költő, valamint a szerkesztők közül Fekete Vince József Attila-díjas költő és Molnár Vilmos József Attila-díjas író fogja képviselni. A beszélgetést követő szépirodalmi blokkban a három alkotó saját verseiből, novelláiból is felolvas majd. A beszélgetés során bepillantást nyerhetünk egy erdélyi szerkesztőség munkájába, a szerkesztés kulisszatitkaiba, a folyóirat laptörténetébe, jelenébe és a jövőbeli terveibe is.

A Hargita Kiadó által megjelentetett Székelyföld kulturális folyóiratot 1997-ben alapította meg Ferenczes István. A havonta megjelenő folyóirat az erdélyi Csíkszeredában jelenik meg 194 oldalon, gazdagon illusztrálva. A lap küldetése szerint az összmagyar irodalmi és kulturális élet igényes megjelenési felülete. 

 

Az est háziasszonya Mirtse Zsuzsa, a MANK Nonprofit Kft. művészeti tanácsadója. Az estet Szokolay Dongó Balázs Artisjus- és Prima-díjas zenész népzenei ihletésű improvizatív zenéje teszi még különlegesebbé. A rendezvényre a belépés díjtalan. 

Helyszín: MANK Galéria – Szentendrei Régi Művésztelep, 2000 Szentendre, Bogdányi utca 51. 

Időpont: 2019. március 29., péntek, 18 óra

  • Gyerekek balettcipőben

    Miközben a Magyar Nemzeti Balettintézet az új tehetségeket kereste a tavaszi felvételik alkalmával, az intézménybe járó növendékek is kitettek magukért. Az utóbbi hónapokban több nemzetközi verseny első díját is hazahozták, a Tavaszköszöntő című házi előadáson is sikerrel adtak számot tudásukról.Harmadik[…]

  • A három Sass

    Sass Brunner Ferenc, Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet munkáiból nyílt kiállítás Nagykanizsán, a Magyar Plakát Házban. A három Sass című tárlat különlegessége, hogy a művészcsalád tagjainak alkotásai első alkalommal szerepelnek közös tárlaton, az eredeti dokumentumokon, családi leveleken, korabeli fényképeken[…]

  • Még lehet nevezni a Primanimára

    A 2019-ben október 30. és november 2. között nyolcadik alkalommal megrendezett Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon pályakezdő alkotók mutathatják be legfrissebb munkáikat. A budaörsi szemlére július 31-ig lehet nevezni.A Primanimára 2017 januárja óta készült, 25 percnél nem hosszabb animációs diák-,[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.