Zsennyén tartott rendhagyó irodalomórákat a MANK

Határon túli irodalmi műhelyek sorozatának újabb állomásához érkezett a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., amely a Zsennyei Alkotóházában Ady Endre halálának és Móricz Zsigmond születésének évfordulója alkalmából tartott rendhagyó irodalomórát diákok számára május 7-én. 

 

A Lőrincz P. Gabriella költő, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet irodalmi referense, kulturális szervezője, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója és Csender Levente József Attila-díjas író által tartott rendhagyó irodalomórák során a Rumi Rajki István Általános Iskola diákjai, csaknem száz fő látogatott el a Zsennyei Alkotóházba, két csoportban. A határon túl született művészek által vezetett foglalkozások a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósultak meg.

 

 

Csender Levente célja, hogy a rendhagyó irodalomóra keretében megkedveltesse az iskolai tananyagból egyre inkább perifériára szoruló Móricz Zsigmondot. Az előadás során szó esik az író kevésbé ismert oldaláról, többek között gyűjtőútjairól, a meseírói, újságírói, haditudósítói munkájáról, Erdélyhez fűződő viszonyáról, a történelmi regényeiről, majd novelláinak nyelvi erejéről, technikai virtuozitásról. 

 

 

Lőrincz P. Gabriella tolmácsolásában Ady Endre szerelmeihez fűződő kapcsolatának érdekes részleteit ismerhetik meg a diákok, akik megtudhatják, hogy a fiatal Csinszka és az idős költő házassága milyen reakciót váltott ki a hölgy szüleiből, vagy hogy milyen belső vívódás előzte meg Lédával való szakítását. Szó lesz a rendhagyó irodalomórán továbbá az író Istenhez való viszonyáról, alázatosabb formát öltő istenes verseiről. Megtudhatjuk, a különböző előadásmódok más-más olvasatát adják szövegeinek, nem lehet ugyanis összehasonlítani azt, amikor Latinovits Zoltán, vagy éppen Hobo nyúl a soraihoz.

 

Zsennye község meghatározó épülete a hatalmas őspark közepén álló, középkori eredetű Bezerédj-kastély, amelyet a szombathelyi művészek megmentettek, és művészteleppé alakították át. A mintegy 40 férőhellyel bíró Zsennyei Alkotóházban minden művészeti ág képviselője megfordult és megfordul, a képző- és az iparművészek, valamint a tervezőművészek mellett írók, zeneszerzők, fotósok, filmesek és belsőépítészek is. Ma már a megújult őspark és korszerűen berendezett szobák, klímás konferenciaterem fogadják a látogatókat. 

  • Börtönből sportmúzeum

    Eger belvárosában, a megyeháza udvarán megbújó Sportmúzeum egyedülálló gyűjteményével unikális feladatot lát el Magyarországon. Akik betérnek, időutazást tehetnek a helyi, a magyar és az egyetemes sporttörténetben.Fotó: egrisportmuzeum.huA kétemeletes épület Gerl József tervei alapján készült 1761 és 1765 között, majd egészen[…]

  • Magyar nyertes a fiatal filmesek európai versenyén

    Az Európai Bizottság EUandME, azaz az EU és én elnevezésű kampánya részeként megrendezett, 18 és 35 év közötti fiatalokat megcélzó filmes verseny öt nyertes rendezője fejenként 7500 eurós – mintegy két és félmillió forintos – támogatással és neves európai filmrendezők[…]

  • Repülőcirkusszal zárják a nyaralást az Erzsébet-táborok lakói

    Repülőcirkusz című előadással zárják a nyaralást idén az Erzsébet-táborok lakói. Hat pénteken át, alkalmanként több mint ezren vesznek részt a Fővárosi Nagycirkusz előadásán.Fekete Péter államtitkárA pénteki Repülőcirkusz című előadás előtt az Erzsébet-táborokban pihenő gyermekeket, köztük kárpátaljai gyermekeket Fekete Péter, az[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.