Második alkalommal adtuk át a Szegedi Kis István ösztöndíjakat

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. második alkalommal hirdetett pályázatot fiatal egyháztörténészek számára a Szegedi Kis István kutatói ösztöndíj elnyerésére. A tavalyi ösztöndíjasok közül heten folytathatják a munkát az állami támogatásnak köszönhetően, akik mellett idén újabb három kutató részesül az elismerésben. Az egy évre szóló, havi bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjra az 1979. január 1. után született kutatók pályázhattak idén, akik az ösztöndíjról szóló oklevelet november 25-én vehették át.

 

 

 

A magas színvonalúnak ítélt pályázati anyagoknak köszönhetően az ösztöndíjat első alkalommal nyerte el Fajt Anita, Molnár Sándor és Szász Lajos, második alkalommal pedig Kusler Ágnes, Magyar Balázs Dávid, Mezei Emese, Oláh Róbert, Ősz Sándor Előd, Szabó András Péter, valamint Tömösközi Ferenc. 

 

Oláh Róbert az előző évben a 17. század első harmadáig kiadott református igehirdetéseket vizsgálta, az új ösztöndíjidőszakban pedig a korábban olvasott prédikációs szövegek további hasznosítása mellett új források bevonásával többek között azt kívánja feltárni, hogyan jelentek meg a korabeli teológusok forrásai között Kálvin művei. Kusler Ágnes az előző pályázati időszakban az erdélyi és az északkelet-magyarországi református templomokban található alkalmazott emblematikai ciklusokat dolgozta fel, most pedig az erdélyi szász evangélikus közösség városi templomának, valamint falusi erődtemplomainak hasonló kutatását végzi el, amelyekről eddig nem készült felmérés és művészettörténeti elemzés.

 

Magyar Balázs Dávid számára az ösztöndíj korábban lehetőséget teremtett arra, hogy összehasonító kutatásokat végezhessen a nemi erkölcsökkel kapcsolatos 16-17. századi genfi és debreceni bűnesetek megoldásának kálvini alapokon nyugvó teológiai-jogi kísérleteiről. Az 1547 és 1588 közötti időszak kutatását követően a 1588 és 1628 közötti időszak feltárása következik a mostani ösztöndíjas időszakban. Ősz Sándor Előd a reformátorok 16. századi műveivel, Szabó András Péter a 16-17. századi alsó- és felső-magyarországi evangélikus lelkészcsaládok naplóival, levelezésükkel, irodalmi tevékenységükkel foglalkozik. Mezei Emese kutatási területe a késő középkori és kora újkori magyarországi művészetet öleli fel, különös tekintettel a keresztény és a profán ikonográfiai jelenségekre, és azok megváltozására a reformációt követően. Tömösközi Ferenc a Barsi Református Egyházmegye gyülekezeteinek és prédikátorainak történetével foglalkozik majd a reformációtól a 20. századig.

 

Fajt Anita munkatervének középpontjában egy, a régi magyarországi evangélikus művelődés kora újkori fejezetének olyan alakja áll, aki ezidáig a protestáns egyháztörténeti kutatások perifériáján jelent csak meg, pedig munkásságának fontos egyház-, irodalom- és iskolatörténeti vonatkozásai vannak. Molnár Sándor Károly a magyar református egyházszervezettel, Szász Lajos a folytonosság és a megszakítottság kérdésével foglalkozik a református lelkészdinasztiák családi stratégiáiban.

 

Az ösztöndíj különlegessége, hogy egy szűk tudományterületre koncentrál, hiszen az egyháztörténet még bőven adós a korai magyar protestantizmus feltárásával. Érdemes kutatni a területet, hiszen a 16-17. századi török háborúk korára eső magyar protestantizmus nagyjai kiemelkedő jelentőséggel bírnak, ahogy például a névadó is. Szegedi Kis István (1505-1572) a magyar kultúrtörténet Európa-szerte ismert kiemelkedő személyisége, a 16. századi reformáció meghatározó szellemi alakja volt. 

 

Az állami kutatói ösztöndíj 12 hónapon keresztül, 2019. szeptember 1-től 2020. augusztus 31-ig nyújt havonta bruttó 200 ezer forintos támogatást. Az ösztöndíj célja a magyar kultúrtörténet és egyháztörténet korai protestáns egyház-, irodalom-, liturgia- és társadalomtörténeti, valamint egyházművészeti kutatásának ösztönzése. Az ösztöndíjban évente legfeljebb tíz fő részesülhet, idén pedig az 1979. január 1. után születettek pályázhattak. A támogatás legfeljebb három alkalommal nyerhető el. Nem pályázhat azonban, aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban részesül. A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett és a MANK által működtetett szakértői kuratórium bírálta el. Az ösztöndíj odaítéléséről, meghosszabbításáról vagy visszavonásáról a kuratórium dönt.

 

A kuratórium tagjai: Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Dr. Hoppál Péter egyházzenész, karnagy, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának adjunktusa, országgyűlési képviselő, Dr. Lévai Attila református lelkész, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar dékánja.

 





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.