Négyszázmilliós felújítás zajlik Szigligeten

Jelentős a szigligeti alkotóház magyar kulturális életben betöltött szerepe – mondta el Halász János kulturális államtitkár a felújítási munkálatok menetéről beszámoló sajtótájékoztatón március 26-án, Szigligeten. A júniusra befejeződő munkálatok eredményeként négycsillagos szállodai szintű szolgáltatásokat érhetnek el Szigligeten az alkotók.

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. munkájával az alkotóművészet előmozdítását, az alkotóművészeket segíti, az alkotóházak fenntartása mellett azonban a Magyar Mecénás programot is gondozza. A MANK négyezer művésszel, valamint körülbelül 20 civil szervezettel áll közvetlen kapcsolatban, melyek szintén alkotóművészeket fognak össze. „Aki ilyen tagsági viszonnyal rendelkezik, részt vehet abban az üdülési programban, melynek segítségével olcsóbban, a szokásos piaci ár 40 százalékáért pihenhetnek.” Az elmúlt hónapokban átfogó beruházási programok zajlottak, példaként pedig Halász János megemlítette a Mátyás templomot, a Vigadót, a Várkertbazárt, illetve szólt a húszmilliárd forintból megújult 14 megyei jogú város közösségi tereiről is. Kiemelte a pár nap múlva művészeket befogadó Szentendrei Régi Művésztelep megújítását, mely 200 millió forintos forrásból valósul meg. „A művésztelepeket és alkotóházakat érintő felújítási program keretei között Szigligeten 30 vendégszobát alakítanak ki, de tervben van a kecskeméti és a hódmezővásárhelyi művésztelep felújítása is” – fejtette ki.

Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő a kilenchektáros arborétummal rendelkező szigligeti épületegyüttesről elmondta, reméli, hogy ott a művészek inspirációt kaphatnak. A vitorláskikötőt és a várat is felújították a településen, miközben számos egyéb fejlesztés zajlott Veszprém megyében, megújult például Pápán a kastély is. A térségbe nem csak nyáron érdemes ellátogatni, a képviselő szeretné, ha az év minden évszakában megtalálnák itt a szépségeket a látogatók.

Hornyák Tibor ügyvezető igazgató a felújításról elmondta: az épület teljes felújítása csaknem 400 millió forintból zajlik. A teljes gépészetet és a világítást is korszerűsítik, illetve gazdaságosabb fűtésre teremtenek lehetőséget. Kialakítanak továbbá egy étteremet, a szobákat jelentősen átalakítják, a szolgáltatások színvonala pedig egy négycsillagos szállodáéval egyezik majd meg. Az Eszterházy-kastélyként funkcionált épület eredeti fényében fog majd ragyogni, a műemléképület-felújítás szabályainak megfelelően járnak el a kivitelezők. Megújul a kert, elkészül egy kávézó is: nyaranta igen nagy turistaforgalmat készülnek kiszolgálni, az arborétum ugyanis mindenki számára látogatható lesz.

A négyszázmilliós felújítással párhuzamosan 150 millióból újul meg a zsennyei művésztelep.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tulajdonában lévő Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. alkotóházakat tart fenn Szigligeten, Zsennyén, Kecskeméten és Hódmezővásárhelyen, továbbá két művésztelepet üzemeltet Hódmezővásárhelyen és Szentendrén, ezen felül kiállítási lehetőségeket teremt a magyar alkotóművészek számára kiállítóhelyein (Szentendre – Szentendrei Régi Művésztelep, Budapest – Olof Palme ház).

A MANK a Nemzeti Kulturális Alap kastély-felújítási mintaprogramjának pályázati támogatásával, továbbá saját források bevonásával 2013 végén kezdte meg a Zsennyei és a Szigligeti Alkotóházak teljes felújítását. Magyarországon alkotóházak és művésztelepek ilyen nagyszabású beruházása 40 éve nem történt. A felújítást követően az alkotóművészek továbbra is a MANK Magyar Mecénás Programjához egyénileg vagy társadalmi szervezeten keresztül csatlakozva kedvezményesen, azaz az önköltségi áron vehetik igénybe az alkotóházakat.

Szigligeti Alkotóház

A Szigligeti Alkotóház felújítási költségeihez a Nemzeti Kulturális Alap 300 millió forintos támogatással járult hozzá, a teljes beruházás összesen nettó 395 millió forintból valósul meg. A munkálatok 2013 őszén megkezdődtek.
Az egykori Esterházy-kastély felújításának az a célja, hogy a szép környezetben lévő, patinás műemléképület építészeti és hangulati értékeinek megőrzése, az épület 1914-1915-ös állapotának helyreállítása mellett kényelmi és műszaki szempontból alkalmassá tegye a mai kor elvárásainak kielégítésére, rendeltetésének betöltésére.
A mintegy 30 vendégszoba komfortfokozata 3-4 csillagos lesz, a szobákból fürdőszobák nyílnak. Az ingatlan többi részének teljes felújítása, és a tervek szerint a park felújítása is megtörténik. A munkálatok során a MANK mindvégig szorosan együttműködik a helyi önkormányzattal. A felújítás járulékos haszna, hogy a településen található Szigligeti vár is könnyebben megközelíthetővé válik. A kastély 1952-től Bölöni György Kossuth-díjas író, publicista kezdeményezésére irodalmi alkotóházként kezdett működni. Az Alkotóház az évek során a magyar irodalom számos kiemelkedő egyéniségének volt és ma is kedvelt alkotó- és pihenőhelye. Falai közt Örkény Istvántól Kassák Lajoson, Nemes Nagy Ágnesen, Kolozsvári Grandpierre Emilen, Szabó Magdán, Kertész Imrén, Nagy Lászlón, Vas Istvánon keresztül Pilinszky Jánosig, Németh Lászlótól Fekete Istvánon, Lázár Ervinen, Somlyó Györgyön, Weöres Sándoron át Déry Tiborig, Füst Milánig vagy Göncz Árpádig sok neves alkotó töltött el rövidebb-hosszabb időt. Az 1970-es évektől az irodalmárokon kívül egyre több festő, szobrász, iparművész, fotóművész, zeneszerző is látogatta az alkotóházat, amely minden művészt szívesen fogad saját konyhájával, éttermével, teraszaival, kilátó tornyával, közösségi helyiségeivel, természetvédelmi oltalom alatt álló parkjával.

  • Színházi kulisszatitkok a Vigadóban

    Kulisszatitkok – Színház kívül-belül címmel csoportos tárlattal és programsorozattal várja az érdeklődőket a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). A Pesti Vigadóban június 21-étől látható kiállításon 70 színházi iparművész 150 alkotásával mutatkozik be. A kiállításon szereplő művészek között van egyebek mellett Bakos[…]

  • Szentéllyel bővült a múzeum

    Az egykori Mithras-szentély romjai fölé emelt új kiállítóhelyet adtak át az Aquincumi Múzeum régészeti parkjában június 21-én Budapesten. Láng Orsolya, a múzeum igazgatója hangsúlyozta: a részlegesen rekonstruált Symphorus Mithraeum az ókori római település vallási életének titokzatos kultuszát mutatja be élményszerűségre[…]

  • Új darabbal vár a Kultkikötő!

    Az Anyám, a nyolcadik kerület! című előadás ősbemutatójával és a Heisenberg című darabbal nyitja meg az idei, 13. évadát a Kultkikötő június 22-én. A szervezők egész nyáron át, három önálló helyszínen, valamint egy új programhelyszínen több mint 200 színházi előadással[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2018 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.