Hírek

Klassz a pARTon - nyáresti koncert Szigligeten!

Július 21-én 20 órától a Szigliget Alkotóházban adnak koncertet a MOL Tehetségtámogató Program ifjú muzsikusai. Az érdeklődők Radnóti Róza és Virág Mátyás kamarakoncertjét hallgathatják meg a patinás környezetben.

A több balatoni települést is érintő Klassz a pARTon rendezvénysorozat keretében 18 hangversenyt adnak majd a Cimbora című televíziós műsorból kinőtt művészeti táborok egykori résztvevői, ma már neves zenészek és muzsikusbarátaik. A programsorozat nyitó koncertje július 13-án Balatonfüreden lesz, a záró koncertet augusztus 23-án a fővárosi Várkert Bazárnál rendezik.

Bővebben: Klassz a pARTon - nyáresti koncert Szigligeten!

Megújult a Mártélyi Alkotóház!

Mártély is csatlakozott a MANK felújított alkotóházainak sorába. Az ünnepélyes átadón Dr. Hóvári János, a MANK főigazgatója adta át az épületet, amely immár megújulva várja az alkotni vágyókat a Tisza partján. Mint mondta, a hódmezővásárhelyi – illetve annak nyúlványa, a mártélyi – művészvilág mindenütt tiszteletet vívott ki azok körében, akik igazán értettek a művészethez.

Bővebben: Megújult a Mártélyi Alkotóház!

Új kiállítás nyílt a MANK Galériában!

Tépőzár címmel nyílt meg Orosz Lajos és Krnács Ágota kiállítása július 2-án, a szentendrei MANK Galériában. A tárlatot Prof. emeritus Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitotta meg. A képekből áradó intuíció megérinti az embert és olyan táplálékot nyújt, amely szellemi többletet ad - hangsúlyozta beszédében.

Bővebben: Új kiállítás nyílt a MANK Galériában!

Tépőzár címmel nyílik kiállítás a MANK Galériában!

Orosz Lajos és Krnács Ágota ”Tépőzár” című festmény és rajzkiállítása július 2-tól a MANK Galériában 

Bővebben: Tépőzár címmel nyílik kiállítás a MANK Galériában!

Békássy Ferenc ünnepi megemlékezés Zsennyén

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK), a Honvédelmi Minisztérium – Társadalmi Kapcsolatok és Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztálya, a Cicelle Aranyháromszög Művészeti és Kulturális Társaság, a Zsennyei Önkormányzat, valamint a Zsennyei Alkotóház ünnepélyes megemlékezést tart Békássy Ferenc, író, költő, első világháborús hősi halott halálának 100. évfordulója alkalmából.

Időpont: 2015. június 25. 18.00

Helyszín: Zsennyei Alkotóház – Bezerédj kastély, 9766 Zsennye, Szabadság tér 3.

Bővebben: Békássy Ferenc ünnepi megemlékezés Zsennyén

Múzeumok éjszakája a MANK Galériában

2015. június 20-án 14.00-23.00 nyitott műtermek, kiállítás és esti színi előadás várja a látogatókat!

Bővebben: Múzeumok éjszakája a MANK Galériában

Helyszellem a Szolnoki Művésztelepről

A Szolnoki Művésztelep "Helyszellem" című kiállítása nyílt meg május 20.-án a MANK Galériában. A művésztelepek találkozóját Dr. Hóvári János főigazgató, Dr. Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkár, Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere, valamint Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője üdvözölte.

Bővebben: Helyszellem a Szolnoki Művésztelepről

Vallás és művészet

Vallás és művészet címmel kétnapos konferenciát tartanak május 8. és 9. között a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán. A rendezvényt Professor emeritus Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitotta meg. Dr. Hóvári János, a MANK főigazgatója és Izrael egykori nagykövete pedig Antonio Barluzziról, a Szentföld építészéről tartott előadást.

Bővebben: Vallás és művészet

Pályázat az 1956-os forradalom és szabadságharc XI. kerületi emlékművének megtervezésére

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata emlékművet kíván állítani a Móricz Zsigmond körtéren az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc XI. kerületi eseményeinek 60. évfordulójára, melynek előkészítéséül nyílt pályázatot ír ki az emlékmű megtervezésére.

A részletes kiírás az alábbi linken érhető el:

1956_Palyazati_kiiirás_2015apr.pdf

Alkategóriák

  • MANK Galéria, Szentendre

    MANK Galéria, Szentendre

    A MANK a magyar műalkotások számára kiállítótereket kíván biztosítani, hogy minél szélesebb közönség ismerje meg a magyar alkotóművészek munkáit. A MANK tulajdonában lévő galéria(ák)ban éves programterv alapján kiállításokat szervez. A MANK elsősorban a Magyar Mecénás Programhoz csatlakozott szervezetek és azok tagjai számára biztosít kedvezményes kiállítási lehetőséget. A kiállítás megszervezését és lebonyolítását vállaló szervezet köteles gondoskodni a kiállítással kapcsolatos valamennyi szervezési és lebonyolítási feladat elvégzéséről. 

    A Szentendrei Régi Művésztelepen 2007-ben kialakított kiállítótér 2013-ban a művésztelep felújításával együtt felújításra került. A MANK Galéria a mai kor technikai követelményeinek is megfelelő körülményekkel, 170 négyzetméteren adhat otthon a kiállításoknak.

  • Ha szereted az Oltári nőt

    A kedvenc filmjeink között még akkor is találunk amerikai vígjátékot, ha nagyon szigorú szempontok szerint állítottuk össze a listát. Nos, aki nem ért egyet ezzel a kijelentéssel, az is olvasson tovább, cikkünkben ugyanis olyan amerikai filmműfajt ismertetünk, melynek darabjait képtelenség[…]

  • Fiatal költők és írók Frankfurtban

    Javában zajlik a 70. Frankfurti Könyvvásár, amelyen Magyarország, illetve a hazai fiatal költők és írók is tiszteletüket teszik. A magyar pavilon megnyitóján Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár is részt vett, aki elmondta: örömmel látja, hogy a magyar irodalom képviselői rengeteg[…]

  • Árpád-kori leleteket találtak

    Korai Árpád-kori épületeket, 14. század elején épült templom maradványait, valamint egy 13. század elejéről származó bronzkorpuszt is találtak a székesfehérvári Szent István-székesegyházban zajló régészeti feltáráson. A régészeti eredmények jelentős mértékben növelik az ismereteket, gazdagítják a város és a megszentelt hely[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2018 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.