Hírek

Horkay István és Molnár Gyula grafikusok a MANK Galériában

Horkay István és Molnár Gyula grafikusok Határesetek ’70 című plakátkiállítása nyílt meg augusztus 24-én a szentendrei MANK Galériában. A kiállítás olyan alapkérdéseket tesz fel a szakmai és civil látogatóknak, hogy hol a határ, vagy van egyáltalán határ a XXI. század elején a képalkotás műfajai között – mondta a két grafikus. A kiállítás címében a 70 a művészek életkorát jelöli.

Bővebben: Horkay István és Molnár Gyula grafikusok a MANK Galériában

Schneider Zoltán nyerte a Kaszás Attila-díjat

Schneider Zoltán, a Radnóti Színház művésze nyerte a 2016. évi Kaszás Attila-díjat. Az elismerés ünnepélyes átadójára 2016. augusztus 26-án, a kecskeméti Katona József Színházban került sor, az Országos Színházi Évadnyitó keretében.

Bővebben: Schneider Zoltán nyerte a Kaszás Attila-díjat

Szent István királyunk megőrzendő öröksége

A Városháza dísztermében rendezett városi ünnepség keretében, 2016. augusztus 20-án adták át az idei szentendrei kitüntetéseket, ahol ünnepi beszédet mondott Dr. Hóvári János, a MANK főigazgatója, a Zrínyi-emlékév Emlékbizottság elnöke, aki nem csak Szent István királyunk megőrzendő örökségét emelte ki, hanem a helyi szellemi értékeket is.

Bővebben: Szent István királyunk megőrzendő öröksége

Kitüntetések Szent István királyunk ünnepén

2016. augusztus 20-án, a Városháza dísztermében rendezett városi ünnepség keretében adták át az idei szentendrei kitüntetéseket.

Bővebben: Kitüntetések Szent István királyunk ünnepén

Határesetek ’70 címmel nyílik plakátkiállítás Szentendrén

Horkay István és Molnár Gyula Határesetek ’70 című plakátkiállítása nyílik Szentendrén, augusztus 24-én, 18 órakor a MANK Galériában.

Bővebben: Határesetek ’70 címmel nyílik plakátkiállítás Szentendrén

Pályázat: Gyeonggi International Ceramic Biennale

Már lehet pályázni a Gyeonggi International Ceramic Biennale elnevezésű rendezvényen való részvételre: a 2017. április 22. és május 28. között megrendezendő programra 2016. október 4-31. között várják a pályázatokat. A jelentkezés és a részvétel feltételeit, illetve az eseménnyel kapcsolatos további információkat tartalmazó angol nyelvű tájékoztatót alább olvashatják.

Bővebben: Pályázat: Gyeonggi International Ceramic Biennale

Együttműködés Gyula és Szigetvár között

Együttműködési megállapodást írt alá Gyula és Szigetvár a Gyulai Végvári Napokon, július 29-én, amelyet a városok zászlóinak cseréjével erősített meg a két város vezetősége. „Gyulán a műemléki rekonstrukciókat követően a turizmus olyan bevételi potenciált jelent, ami segít is fenntartani ezeket a jellemzően turisztikai attrakcióként működő műemlékeket. A gyulai vár, vagy az idén átadott Almásy-kastély a belépőjegyekből tartja fenn magát” – emelt ki egy jó példát Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere a város életéből.

Bővebben: Együttműködés Gyula és Szigetvár között

Emléktáblát kapott a gyulai várkapitány

„Jeles nap a mai a magyar emlékezéstörténetben. Igazságot szolgáltatunk egy egykori vitéznek, Kerecsényi László várkapitánynak, aki 450 évvel ezelőtt kilenc hétig védte Gyula várát” – mondta el Dr. Hóvári János, a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév Emlékbizottság elnöke a Gyulai Végvári Napok első napján, július 29-én a várkapitány és végvári vitézeinek emléket állító emléktábla avatásán.

Bővebben: Emléktáblát kapott a gyulai várkapitány

Magyarország tragédiája

„Magyarország nagy tragédiája, amelyet csak Trianon tudott felülírni, hogy a birodalom a 16. század közepén elvesztette erejét, és régi dicsőségünk, középhatalmi pozíciónk soha nem tért vissza. A 16. század az átrendeződés időszaka volt, új hatalmak jelentek meg, amelyhez hasonlót talán csak a 20. században láthattuk” – mondta el Dr. Hóvári János, a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév Emlékbizottság elnöke a Gyulai Végvári Napok keretében tartott előadásán, július 29-én.

Bővebben: Magyarország tragédiája

Válogatás Szilárd Klára műveiből

Szentendre Másképp címmel nyílt meg július 27-én Szilárd Klára önálló kiállítása Szentendrén, a MANK Galériában. A 95 éves festő-, szobrász- és üvegművész eddig ki nem állított alkotásaiból tekinthetünk meg válogatást. „Ahányszor meglátogattam, kezében mindig ott volt az ecset” – mondta róla a megnyitón Aknay János festőművész.

Bővebben: Válogatás Szilárd Klára műveiből

Alkategóriák

  • MANK Galéria, Szentendre

    MANK Galéria, Szentendre

    A MANK a magyar műalkotások számára kiállítótereket kíván biztosítani, hogy minél szélesebb közönség ismerje meg a magyar alkotóművészek munkáit. A MANK tulajdonában lévő galéria(ák)ban éves programterv alapján kiállításokat szervez. A MANK elsősorban a Magyar Mecénás Programhoz csatlakozott szervezetek és azok tagjai számára biztosít kedvezményes kiállítási lehetőséget. A kiállítás megszervezését és lebonyolítását vállaló szervezet köteles gondoskodni a kiállítással kapcsolatos valamennyi szervezési és lebonyolítási feladat elvégzéséről. 

    A Szentendrei Régi Művésztelepen 2007-ben kialakított kiállítótér 2013-ban a művésztelep felújításával együtt felújításra került. A MANK Galéria a mai kor technikai követelményeinek is megfelelő körülményekkel, 170 négyzetméteren adhat otthon a kiállításoknak.

  • Hazánkba látogat a Moszkvai Balett

    Idén újra Budapestre látogat a Moszkvai Balett, hogy bemutassák a klasszikus tánchagyományok legszebb gyöngyszemét. A hattyúk tava balettelőadást 2019-ben két alkalommal láthatja a közönség.Lázasan készülődnek a Pesti Központi Árvaházban, ugyanis az ott élő gyerekek közül négyen is részt vesznek majd a[…]

  • Franco Zeffirellitől búcsúzunk

    Életének 97. évében elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera világában is maradandót alkotott és leginkább látványos Shakespeare-adaptációiról ismert. Zeffirellit egész pályafutása során az örök értékek vonzották, a kultúra magva, amely nincs kitéve korok[…]

  • Székelyudvarhelyi KÉP-TÁR nyílt

    A Budavári Önkormányzat és Székelyudvarhely számos kulturális programot és cserediák kirándulást szervezett már közösen. Kaiser Ottó fotóművész kiállítása, a Találkozások – Kányádi Sándor és a Márai-est után tavaly nyár végén bemutatkozott Székelyföld fővárosa is. A Várnegyed Galériában július közepéig tekinthető[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2019 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.