Gúgyela Tamás az ösztöndíjas időszak alatt az agyag nyers repedezett felületével kísérletezett, valamint vályoggal ötvözött új anyagokat kezdett el felhasználni munkáihoz. A Sötétben magos című alkotásban az üveg vízszintesen lebeg a föld fölött, ahogy a rajta lévő boglya forma is, amely a tükröződés által maggá alakul. Az üveg beláthatatlan mélységet, de részben a mennyezetet is tükrözi, ahogy a folyó vizén félig lemerült, lebegő, úszó mag. Az archaikus élet misztériuma ihlette a munkát, amely az anya méhében, de a boglyakemencében is zajlik a sötétségben, senki szeme láttára. A tűz által életre kel egy frissen sült, kész teremtmény.
A Tölcsér c. munka a szalma törettel kevert nyers föld anyagával és az ebből építhető alkotás lehetséges méreteivel kísérletezik. Az őskori fazekas mesterség adta lehetőségeket a mai korba átültetve organikus, a címben jelzett alakból kilépő már-már beazonosíthatatlan formát hoz létre.

A Gúgyela Tamás szobrászatában megjelenő új anyagok: az üveg, a vízfelület vagy a plexi a szobrok részeit alkotják vagy kiegészítik azokat. A reflexelem a kontextustól függően lebegtet, beláthatóvá vagy láthatatlanná, sejtésszerűvé alakítja az alkotás kiterjedését. Gúgyela munkáiban az építészet, a szobrászat, a formatervezés témái az őskori fazekas mesterséget és a népművészetet kötik össze. Szobraiban egyedi, szokatlan anyagtalálkozások jönnek létre, amelyek tovább tágítják a szobrászat nyelvezetét, területét, az észlelt dimenziót. Új értelmet nyer az örök törvényű archaikus szellem, az ember, amely kortárs formavilággal és anyagokkal jelenik meg.