Hódmezővásárhelyi Alkotóház

Elérhetőségek:
6800 Hódmezővásárhely, Virág u. 3.
alkotóház vezető: Rapcsák Katalin
Telefon: +36 62 245 482
Fax: +36 62 245 482
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kurucz D. István festőművész bocsátotta először, 1953-ban alkotóházként a vendégművészek rendelkezésére Tükör utcai, szülői lakóházát, majd a művésztelep erősödésének köszönhetően az Alkotóház kinőtte korábbi kereteit, így 1963-ban megvásárolták a Virág utca 3. szám alatt lévő épületet.

A 2016-ban megújult Alkotóház öt kétágyas szobája és egy műterme számos művészeti ág képviselőjének nyújt alkotási lehetőséget a fotósoktól a festőművészekig, iparművészeken át. A szobákat az alkotóház életében fontos szerepet játszó vagy itt alkotott művészek után nevezték el, így Dr. Wirth Márton, Tornyai János festőművész, Szabó Iván szobrászművész, Endre Béla festő- és iparművész, Almási Gyula Béla festőművész, grafikus és az alapító Kurucz D. István festőművész neve is rákerült egy-egy ajtóra. A Hódmezővásárhelyi Alkotóház a városközpont egy csendes utcájában, műemléki környezetben található.

A magyar alkotóművészek az alkotóházak szolgáltatásait a Magyar Mecénás Programon (MMP) keresztül kedvezményesen, más vendégek pedig teljes áron vehetik igénybe. Részletek és foglalás az alkotóház fenti elérhetőségén. Az alkotóház aktuális díjszabása ide kattintva letölthető.

Az Alkotóházban öt szoba, társalgó, egy műterem, valamint jól felszerelt konyha áll a vendégek rendelkezésére. Az épületekhez tartozik egy hangulatos kert. A hálószobák két ágyasak, többnyire stílbútorokkal berendezve.

 

  • Tervezőgrafika-workshop Szigligeten

    Világhírű finn plakáttervező grafikusművész munkáiból nyílik kiállítás októberben a szentendrei MANK Galériában, majd Kari Piippo a Szigligeti Alkotóházban tart workshopot. A művész 1985 óta jár Magyarországra, mostanában már évente kétszer.A világhírű finn plakáttervező grafikusművész, Kari Piippo vezetésével indít plakátszerkesztői, grafikai[…]

  • Kubrick elveszett forgatókönyve

    Hatvan év után került elő Stanley Kubrick egy elveszett forgatókönyve: a Burning Secret címet viselő szkript, amelynek a rendező társ-forgatókönyvírója volt, szinte forgatásra kész – számolt be róla a The Guardian július 15-én. A Burning Secret Stefan Zweig egy 1913-ban[…]

  • A Völgy szíve

    „Ha a Művészetek Völgye az ország szíve, akkor az idén nyolcadszor nekilendülő Kaláka Versudvar a Völgy szíve” – írják a Művészetek Völgye honlapján. A fesztivál július 20. és 29. között várja a látogatókat. Aki irodalomra, jó beszélgetésre vágyik, ne hagyja[…]





Oldaltérkép | Impresszum | ©2018 Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.