256 pályaműből 12 művet díjaztak az Ady-gálán
„Nagy érdeklődéssel zártuk a pályázatot, ami azt bizonyítja, hogy az Ady-élmény élő” – fogalmazott Tardy-Molnár Anna. Hozzátette: szakmai összefogással valósították meg a programot, hiszen a Nemzeti Kulturális Alap mellett a Magyar Naplóval közösen valósították meg azt. Büszkék arra, hogy az átadott ajándékcsomagok a további szellemi táplálkozást szolgálják, hiszen többek között alkotóházi foglalással jutalmazták a legjobbakat.
„Akik Ady Endrét az öröklétben sértegetik, a tőrdobálóknak ne legyen irgalom. Nem fönséges, nem szent merénylők, csak a tűrhetetlen nagyság ellen fenekedők” – idézte Nagy Lászlót Jánosi Zoltán, József Attila-díjas irodalomtörténész, a zsűri tagja, aki elmondta, a pályázatok kapcsán zsűritársaival kíváncsiak voltak arra, mennyire élő a költő üzenete napjainkban. „Valamennyi pályamű azt tanúsítja, hogy aki tollat fogott a kezébe, mélyen beletekintett Ady életébe” – fogalmazott, majd a pályázatokról elmondta: azok többsége Ady nőkhöz fűződő viszonyát boncolgatta.
A kiírás teljes alkotói szabadságot adott – fogalmazott Horváth Gergely rádiós műsorvezető, a zsűri tagja. A pályázati anyagok kiválasztása során visszanyúltak Adyhoz, hiszen a radikálisat, de nem a felforgatót keresték, amin Ady hangja is korszakot formált.
Baksai József, a zsűri tagja, a Szentendrei Régi Művésztelep festőművésze a művészeti sokszínűséget dicsérte, hiszen a kiállított alkotások között szerepelt szobor, festmény, de még képregény is.
Az Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázat az alkotó- és előadóművészeket szólította meg, célja Ady sokszínű életművének és szellemi örökségének bemutatása volt, kortárs megfogalmazásban. A pályázat célja a költő személyisége és művei által inspirált új alkotások létrehozása, a különböző művészeti területeken alkotó művészek (írók, költők, zeneszerzők, képző-, ipar- és előadóművészek) által készített művekből összművészeti rendezvény megvalósítása. A pályázatra határon innen és túl, életkori megkötés nélkül bárki jelentkezhetett érvényes, friss, még sehol nem publikált pályaművel.
A zsűri a művek megítélésénél az esztétikai értéket, a korszerűséget, az érvényességet, az egyéni hangot, az átgondoltságot, valamint az adott koncepció végigvitelének következetességét vizsgálta. A zsűri tagjai: Baksai József Munkácsy Mihály-díjas festőművész, Horváth Gergely rádiós műsorvezető, dr. Jánosi Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész, Konok Tamás Nemzet Művésze- és Kossuth-díjas festő- és szobrászművész, Lombos Márton dalszövegíró, énekes, könnyűzenei producer, Nemes Attila, a Magyar Napló irodalmi folyóirat marketingigazgatója, Radványi Balázs Kossuth-díjas zeneszerző, zenész, a Kaláka együttes tagja voltak. A díjazott művészek a MANK és a Magyar Napló Kiadó jóvoltából értékes jutalmakat vihettek haza. A díjazottak a MANK felajánlásából a Szigligeti és a Zsennyei Alkotóházban felhasználható hétvégi inspirációs és alkotási lehetőségben részesültek, a Magyar Napló felajánlásából pedig értékes könyvcsomagot és az irodalmi magazint magában foglaló éves előfizetést vehettek át.
DÍJAZOTTAK
Előadóművészet kategóriában
- Szeberényi Gréta – Sándor Zsóka
- Gedeon András
- Matisz Flóra Lili
Különdíj a Magyar Napló felajánlásából: Horváth Florencia
Különdíj a MANK által működtetett Könnyűzenei Szolgáltató Iroda felajánlásából: Resti Kornél zenekar
Különdíj a MANK által működtetett Könnyűzenei Szolgáltató Iroda felajánlásából: Stumpf András (Czutor & Stumpf feat. Freddie Shuman)
Alkotóművészet kategóriában:
Irodalom
- Szále László (dráma)
- Vass Tibor (vers)
- Lennert Móger Tímea (vers)
Képzőművészet
1. Palásti Erzsébet
2. Németh Erika
3. Oláh Sándor
Különdíj a MANK által működtetett Kultúra.hu felajánlásából: Gyémánt László
A beérkezett képzőművészeti alkotásokból válogatva a MANK kiállítást rendezett A. Bak Péter, Ardey Edina, Belicza László Gábor, Csordás Dániel, Éles Bulcsú, Gaál Alexandra, Gyémánt László, Homolya Gábor, Navratil Zsuzsanna Csilla, Németh Erika, Oláh Sándor, Palásti Erzsébet, Rainer Péter, Simon Csilla, Székely Annamária, Széri Varga Géza és Tóth Pitya István munkáiból. A kiállítás kurátora Cserhalmi Luca esztéta.