56. Velencei Képzőművészeti Biennále – eredményt hirdettek
Az 56. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában megrendezendő kiállítás megvalósítására kiírt pályázat eredménye
Jövőre immár ötvenhatodik alkalommal kerül megrendezésre a Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále. A május 9-én nyíló kortárs képzőművészeti seregszemle magyar részvételére, a korábbi évek gyakorlatát követve, a Biennále nemzeti biztosa, Balatoni Monika, nyílt pályázatot hirdetett, amelyre a december 12-i határidőig tíz érvényes pályázat érkezett. A kilenc tagú zsűri – Bukta Imre, Boros Géza, Gerber Pál, Keserű Katalin, Kopek Gábor, Lovas Ilona, Petrányi Zsolt, Sturcz János, Uhl Gabriella – a pályázók többségét 2014. december 19-én személyes prezentáció keretében is meghallgatta. A zsűri a pályázatok értékelése és megvitatása után dr. German Kinga kurátor Cseke Szilárd képzőművész: Fenntartható identitás című projektjét nyilvánította a pályázat nyertesének. A zsűri döntése alapján a nemzeti biztos őket kéri fel a velencei magyar pavilon 2015. évi kiállításnak megvalósításra.
A zsűri a beérkezett pályázatok közül magas színvonalúnak és kiemelkedőnek tartotta még Kelemen Zénó szobrászművész Below the line/Vonal alatt című projektjét (kurátor: Grászli Bernadett), amely egyetlen, monumentális hatású plasztika installálásával arra keresi a választ, hogy az érzékelés útján megszerezhető tapasztalat visszaadhatja-e a valóságot.
A NYERTES PÁLYÁZAT
A Fenntartható identiás című projekt a magyar és nemzetközi kortárs vizuális művészetben és más művészeti ágakban, a kultúratudományokban, és a mindennapokban is erőteljesen jelen lévő kérdésre, az identitás problematikájára reflektál. A munka kérdéseket fogalmaz meg aktuális és érvényes nyelven, gondolkozásra késztet az identitás álladóan mozgásban lévő, mégis határok, keretek közé zárt lehetőségeivel kapcsolatban. Erénye a letisztult formanyelv, amely a felvetett kérdést különböző aspektusokból, átgondolt szerkezetben fogalmazza meg. Cseke Szilárd munkája erőteljesen épít a rendelkezésre álló térre, annak adottságait, tagoltságát jól használja. A Fenntartható identitás számol a velencei biennále speciális kontextusával és szituáltságával, a kiállítást felkereső több százezres közönség heterogenitásával. A projekt lehetőséget kínál az érdeklődők számára az interaktív részvételre.
Cseke Szilárd eddigi életműve, annak kérdésfelvetései, tematikái, technikai megoldásai, kiforrott vizuális nyelve megalapozottá és hitelessé teszik a benyújtott projektet, Dr. German Kinga tudományos és oktatói pályafutása, elért eredményei pedig garantálják a magas színvonalú, nemzetközi kontextusban is érvényes kurátori munkát.
TOVÁBBI PÁLYÁZATOK
- Benedek József: Folyamatok és diemenziók (Pályázat)
- Fábry Tímea: Identitás születik (Koncepció, látvány, költségterv)
- Kelemen Zénó és Grászli Bernadett: Below the line (Pályázat)
- Kettős Tamás és a 180-as csoport: Egy vidámpark magánapokalipszise (Pályázat)
- Nagy T. Katalin és Lévai Jenő: A jövő fosszíliái (Pályázat)
- Pintér Péter- Feledy Balázs – Erős Péter: TeleÁrt (Koncepció, költségvetés, feladatok, pályázat)
- Soós Tamás István: A multiplatform a mai népmese
- Szőke Ferenc: A csodák palotája (Pályázat, szakmai koncepció, vázlatok)
- Ortutay Tamás (Zöld Pont Alapítvány): A világ jövője – Ökomp (Leírás, költségvetés, Pályázat)
A nyertes projekt megtekinthető itt, a www.alkotomuveszet.hu weboldalra pedig a többi pályázat is feltöltésre kerül.