Nők a művészeti világban

#Kortárs+Tudás – 9. rész

Milyen a nők helyzete a képzőművészetben? Az 1985-ben New Yorkban megalakult Guerilla Girls nevű feminista alkotócsoport egyik legismertebb műve az 1989-es Do Women Have to be Naked to Get in the Met. Museum?, mely arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1980-as évek végéig a new yorki Metropolitan Museum gyűjteményének csupán 5%-át készítette művésznő, miközben az akt festmények 85%-a nőket ábrázol. Míg a művészettörténet kanonikus alkotásai között sokszor találkozunk férfi aktokkal is, a férfi meztelenség ábrázolása a hősiesség, a férfierő és a testi büszkeség kifejezésére szolgál. Eközben a meztelen női test hagyományosan a férfi néző számára tárgyiasított alak, egy ideál, ami férfi fantáziák kiszolgálására létezik. Valóban csak meztelenül lehet bekerülni nőként egy nagynevű galériába? Továbbra is a férfiak néznek a nők nézve vannak elvét követik a művészeti intézmények? Ugyan hasonló reprezentatív statisztika nem készült a magyar múzeumok és galériák gyűjteményeiről, bizonyos, hogy a magyar kortárs művészeti világban is fontos téma a nők helye és reprezentációja. A #Kortárs+Tudás 9. részében nem csak a nők művészetben betöltött szerepéről lesz szó, de megszólalnak a kortárs alkotók is.

Női művészek, nők a művészetben vagy művésznők?

A művészet és a tehetség maga soha nem függ a nemektől. Ihlet és tehetség egyaránt jut(hat) mindenkinek, mégis, ha a művészet történetét végignézzük, sokkal kisebb számban találkozunk a művészetet hivatásszerűen űző női alkotókkal – ennek pedig főként társadalmi okai lehetnek. Ha a nők művészetben való reprezentációját nézzük, akkor a művészek társadalmi státuszának változását, alakulását, a nők közéletben való részvételének változásait is nyomon követhetjük. Linda Nochlin amerikai művészettörténész 1971-ben megjelent esszéje Why Have There Been No Great Women Artists? azaz ’Miért nem voltak eddig nagy női képzőművészek?’ arra világított rá, hogy a művészettörténelem során a nők művészethez való hozzájárulásait gyakran mellőzték, sok esetben lekicsinyítették jelentőségét, vagy éppen teljesen eltörölték azokat.[1] Nochlin esszéje végig vezet minden kulturális folyamaton, amely a történelem során a nőket másodlagos szerepkörbe helyezte a művészeti életben. Olyan kérdéseket és problémákat fogalmaz meg, melyek a mai napig kihatnak a nőkről, a művészekről és a nők művészeti életben való megjelenéséről alkotott képzeteinkre.

Ugyanakkor, sok idő telt el Linda Nochlin forradalmi írása és a Guerilla Girls harcos művei óta, a megváltozott világunkban pedig a nők társadalmi szerepe is átalakult. Ennek ellenére a nők továbbra is kisebb arányban jelennek meg múzeumok gyűjteményében és kereskedelmi galériákban. Néha úgy tűnhet, hogy a nemek reprezentációja közötti egyenlőtlenségek kezdenek eltűnni, azonban elég ránézni a statisztikákra. Az Artsy a Miamiban rendezett 2017-es Art Basel alatt kutatta, vajon mekkora arányban szerepelnek nők az Art Basel-en kiállító galériákban, és vajon magasabb-e a nők reprezentációja a nők által vezetett galériákban. Az eredmény beszédes, ugyanis a férfiak által vezetett galériákban csupán 25% volt nő a kiállított művészek közül, míg azokban a galériákban is csak 34% százalék volt ez az arány, ahol a galéria tulajdonosa nő volt.[2] A számok tudatában tehát jogosan merül fel a kérdés, miért nehezebb elismerést kapni női művészként és miért állnak kevesebb női képzőművész mellé a galeristák? A válasz valószínűleg több ok együtteséből tevődik össze. Egy biztos,  a nyugati társadalmi berendezkedés és a nők szerepe az elmúlt száz évben gyökeresen változott meg, azonban az évszázados társadalmi hierarchiák kiegyenlítése hosszadalmas folyamat, amelynek máig sem értünk a végére.

Mindeközben fontos kiemelni, hogy egyre több kitörési pont létezik a nők számára a művészeti szcénában. A 20. század közepén elkezdődött egy fordulat a művészettörténetben, melyben a korábban említett Linda Nochlinnak és más feminista-nézetű kritikusoknak is nagy szerepe volt. Nagyrészt az ő úttörő munkájuknak köszönhetően a nők véleményét immár nem kezeli másodlagosan a művészeti világ, sőt a globális tendencia kifejezetten a nemek közötti egyenlőség megteremtésén dolgozik, hiszen minden évben egyre több nőt neveznek ki vezetői pozíciókba a leghíresebb intézmények élére. Emellett pedig önálló platformok és közösségek is létrejöttek. Magyarországon Oltai Kata alapította meg a FERi Galériát, mely kifejezetten feminista művészetet mutat be. Érdemes megemlíteni, hogy a nők szerepe a művészeti világban nem csupán a nőket érintő kérdésekre korlátozódik. Vékony Dorottya 2013-as Men című fotósorozata a meztelen férfi testet állítja középpontba, megfordítva a hagyományos néző/nézett nemi szerepeket. A cél azonban nem a női néző felülemelkedése a férfiakon, hanem egy férfiközösséget hoz létre, melyben nyíltan mutatkoznak meg olyan témák, mint például a szeretet kifejezése agresszióval, az intimitás, öregedés, vagy éppen a szemérmesség határai.

Fontosak a művészetben megjelenő női ikonok is. Frida Kahlo mára egy épp annyira közismert név a művészettörténetben, mint Vincent van Gogh vagy Pablo Picasso. Kahlo alkotásaiban és a magánéletében rá is játszott női szerepére, ám saját tapasztalóiból építkezve munkáiban egy erőteljes és öntudatos én-kép mutatkozik meg. Akárhol megjelennek képei, a galéria látogatók egymás mellett tolongva próbálnak közelebb kerülni az alkotásokhoz. 2016-óta a londoni National Gallery-ben minden a 17. században élt olasz művész, Artemisia Gentileschi körül forog, aki idáig egy kevéssé ismert alakja volt az olasz barokk festészetnek. 2020 nyarán egyéni kiállítást nyitottak alkotásaiból, melynek központi témája az érvényesülés volt, nőként és művésznőként egyaránt, miközben képei a barokk képi világ hagyományait követve mitológiai és bibliai témákat jelenítenek meg. A kiállítás nagy érdeklődés mellett zajlott, csak előre foglalt belépőjeggyel lehetett bejutni és napokkal előre fogytak el a látogatási időpontok. Magyar példákat is említhetünk, hiszen Reigl Judit alkotásai megtalálhatóak a világ legfontosabb amerikai és európai múzeumaiban, köztük New York-ban a Modern Művészetek Múzeumában (MoMA), a Metropolitan és a Guggenheim Múzeumban, a párizsi Georges Pompidou Központban és a londoni Tate Modernben. Utóbbiban jelenleg is tart Maurer Dóra egyéni tárlata. Ugyan általánosítani nem szabad, nem lehet azt állítani, hogy a nők, akik egyben művészek is, csak nőket érintő kérdésekkel foglalkoznak. Sőt, elvárás sem lehet, hogy kizárólag női témákkal foglalkozzanak.

Miért ne lenne szabad beszélni róla?

Ahogy a fenti példák is tanúsítják, a nemzetközi tendenciák a minél gyorsabb integráláson és egyenlő reprezentáción dolgozik. A művésznők kiállításai és munkái sokszor nagyobb visszhangot kapnak, mint férfi társaiké, mivel a pozitív diszkrimináció is jó példát állít a műkedvelő közönségnek és a művészeti világ képviselőinek: igenis fontos, hogy a nők nagyobb teret kapjanak a művészeti életben. Egyúttal, a nő-lét és a női látásmód nem tabu téma.

De vajon hogyan látják ezt a kérdést a kortárs magyar művészek? Lássuk saját megfogalmazásukban, hogyan jellemzik művészetüket: 

ERŐS APOLKA képzőművész

„A humánumot, a belső tartalmakat kutatom. Szobraimban a NŐ nem a társadalmunk ablakaiba jól illeszthető, megkomponált sziluett. A mélyen rejlő igazság vonz. A folyamatosan telítődő, apadó, olykor túlcsorduló emóciók által formálódó egész. Önmagunk előtt meztelenek vagyunk, de tudatosan kell nyitva tartani a szemünk, hogy meg is lássuk magunkat. Hunyorgunk, be-becsukjuk a szemünk, talán el is fordulunk. Máskor csak elégedetten mosolygunk a látványra. Nem a felszínre, hanem az összképre, arra folyamatosan csiszolódó személyiségre, amik mi magunk vagyunk.”

GALLAI JUDIT ÁGNES képzőművész

„Művészetemben az a kérdés foglalkoztat, hogy a különböző kultúrákban milyen nőképet ábrázolnak, milyen tulajdonságokat tulajdonítanak a nőalakoknak. Ezeknek az istennőknek a bőrébe bújva mondom el történetüket. A kultúrákon átívelő kettősséget kutatom, amely ezekben az ősi nőalakokban megjelenik. Egyszerre jó és rossz, gyógyító és pusztító, veszélyes és vonzó. Megnyugtató és nyugtalanító. A saját test meztelensége az időtlenség és az őszinteség metaforája számomra, egyfajta önértelmezés önvallomás. A “vörös test”-et előhívom festményben, installációban, és performanszban.”

RÁKOSSY ANIKÓ festőművész

Rákossy Anikó festőművész egyéni módon szintetizálja az absztrakt expresszionista kivetítés és a lírai absztrakt műkreáció tanulságait. Festészetében a belső, vizuálisan megélt álom-és képzeletbeli képek és a valós képi elemek olvadnak eggyé. A lírai és drámai „én” harcát a színekkel fejezi ki: a pasztell szürkék, barnák, vörösek mellett megjelennek a meleg sárgák, az okkerek, a pirosak, a vörösesbarnák. A színek sajátos harmóniája és egyfajta nemes formai puritanizmus jellemző festői munkásságára.  A képi analízis és szintézis eszközeivel hol a képszerűség, hol pedig a gondolati szférába átvitt látványfoszlányok révén közvetíti a néző felé művészi mondanivalóját.

RICHTER SÁRA textilművész

„Jellemzően női témákkal foglalkozom, de ez nem tudatos választás, hanem egyszerűen a saját személyes élethelyzetem a kiinduló alapja a munkáimnak, és mivel nő vagyok, klasszikus női szerepben élem az életem, erről tudok hitelesen beszélni. Hímzéseim szólnak az emberi kapcsolatokról, gyereknevelésről, öregedésről, betegségekről, gyászról, családi viszonyokról. A munka segít önmagamnak is a problémák megértésében, elfogadásában, de mivel ezek olyan témák, amik nagyon sok embert érintenek, remélem mások is felismerik önmagukat benne. Az itt látható alkotásom a 2019-ben készített több mint 50 méter hosszú vászontekercsekre hímzett, Ami személyes című installációm részletei.”

VEREBICS KATALIN képzőművész

„Sokszor naplószerűen festem ki és rajzolom a bennem zajló történéseket, legyen ez akár egy pszichologizáló portré, vagy egy közeli kontextusba helyezett testkivágat, vagy a helyek, amelyeken járok. A figuratív megfogalmazás érdekel leginkább. 2018-ban elérkezett egy fordulópont a témáimban. Egyiptom akkor már a második otthonom volt képzőművész-pedagógus férjem és közös gyermekünk miatt. Egy Luxorban megrendezett nemzetközi művésztelepen elkezdtem a férjem és a saját portrérészletemet beledolgozni az ott látott frenetikus hatású templom kos őrzőinek fejrészleteibe… Ámon isten transzformációja tulajdonképpen emberi mivolttal keveredve adta a kezdő lökést egy számomra a mai napig izgalmas témához, a Schneller János művészettörténész által nagyon találóan megírt “Archeologikus-festészethez”, amely a transzparensrétegekből fokozatosan ível egyfajta szürreális valóság fele is.”

VEREBICS ÁGNES képzőművész

„A műtárgyat, függetlenül attól, milyen médiumban ölt testet, művészetként ismerve lehetőségünk nyílik arra, hogy bepillantást nyerhessünk összefüggések és viszonyok rejtettebb szerkezetébe. Főleg az emberi test felnagyított részletei érdekelnek: leginkább az arcok, a különböző testrészletek, a testi fragmentumok sokasága. A töredékes testképek a nemiség és az erőszak által veszélyeztetett emberi alak drámáját hordozzák. Izgat a horror, de sosem közvetlen formában próbálom megjeleníteni, az inkább csak a felszín alatt fluoreszkál. Visszatérő témám, médiumom a saját test, illetve arc, de ez nem feltétlenül nőművészeti gendermegközelítésű testkép, inkább valami megfoghatatlan, határtalan, összemosódott férfi-női, emberi-állati testek metamorfózisai.”

Írta: Petri Anikó

[1] Linda Nochlin, Why Have There Been No Great Female Artists?, 1971, ARTNews magazin, 1971 januári szám.

[2] Artsy.net, Kim Hart és Anna Louise Sussman, Do Women Dealers Represent More Women Artists?, 2017. december 5., https://www.artsy.net/article/artsy-editorial-women-dealers-represent-women-artists-crunched-numbers