Meghitt ünneplés a Cseh Tamás Archívumban
Már nem is ez a század 1956, mégis közel a szívhez, közelebb, mint nagyon sok ünnep – vallja Salamon Konrád történész, aki az október 23-ai Cseh Tamás Archívumban rendezett megemlékezés egyik meghívottja volt. „Mert nem volt szervezett, spekulatív, máshonnét irányított, a tömegek elégedetlensége hívta életre spontánul, szívvel és lélekkel” – mondta.
Hanák Gábor, az archívum alapítója álmodta meg és szerkesztette az amolyan csendes-ülős, beszélgetős, bensőséges megemlékezést, ahol dr. Cseh Sára, Cseh Tamás nővére, dr. Horváth Imre „Öcsi”, az énekes zenész- és indiántársa, valamint egykori zenészpajtások Novák János és Jakobi László idézték föl ’56-os élményeiket, a megrendülést és a reményt.
Cseh Sára visszaemlékezése fölelevenítette a tordasi házat, ahová Budapestről menekültek édesapjával november 3-án, éppen az utolsó pillanatban, az orosz bevonulás előtti napon. Tordason egy sarokba kuporodva találtak rá a napokig hírüket sem hallató anyukára és az átölelve óvott, a léptek zajától megriadt kiskamasz Cseh Tamásra. A nővér ezúttal kilépett a levél ákombákom betűi közül és megrendítően mesélt, de megrendítő volt Salamon Konrád felszólalása is, aki a magyar történelem Pantheonját népesítené be minden olyan hősünkkel, aki valami nagyszerűt tett a hazáért, ideértve az ötvenhatos hősöket is.
Az este során bemutatott 2006-os Századunk pedig azért volt megrendítő, mert Cseh Tamás akkor már tudott a támadásba lendült betegségről, a gyilkos betolakodóról, de elszántan és lelkesen még részt vett az ’56-os forradalomra emlékező adás felvételén. Fényes lett az este szívtájékon, különösen, amikor Novák János csellókísérettel énekelt Cseh Tamás-dalokat. A hangjára, mint valami fényes cérnaszál, olykor felfűződött Cseh Tamás hangja, konok, elszánt nézése, zavart, tétova mosolya.
