Ihlet címmel nyílt meg a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Képzőművészeti Tagozatának kiállítása

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete monumentális seregszemléi mellett megrendezésre kerülő tematikus kiállítássorozata idén hetedik állomásához érkezett. A 39 alkotó képzőművészeti munkáiból álló válogatás Ihlet címen a MANK Galériában tekinthető meg egészen január 8-ig. A kiállítás Ady Endre, a magyar költészet egyik legnagyobb alakja előtt tiszteleg halálának századik évfordulója alkalmából.

A költő Új Vizeken járok című versének szimbolikussá vált sora adja a kiállítás mottóját: „én nem leszek a szürkék hegedőse”. Ebből az ars poetikus versből és verssorból kiindulva ugyanis egy tágabb perspektívát nyitott az idei tárlat. Ady idézett költeménye az Új versek című kötetében jelent meg, ezt pedig szerelmének, Lédának, azaz Brüll Adélnak ajánlotta, és két ars poeticus verssel fogta keretbe. Az indító vers Ady másik ikonikus költeménye, a Góg és Magóg fia vagyok, zárásként pedig az Új vizeken járok című. Ezzel a két művel nem csak a kötetet foglalja keretbe a költő, de a jelenlegi kiállítás témájául szolgáló ihlet fogalmának két alapvető irányát is megadja, amelyekre több a tárlaton szereplő művész is reflektál.

Az egyik ilyen a gyökerek, az eredet, a hovatartozás, a múlt és az emlékezés inspiratív szerepe. A kiállítók közül Bánföldi Zoltán a képzelet által átformált emlékeket, Tuzson-Berczeli Péter az emlékezés és a múlt „termékeny kételyeit”, Kovács Johanna a folytonosságban továbbélő múltat, míg Szepessy Béla a történelmi távlatokat sorolja az ihlető tényezők közé. A másik Ady által megfogalmazott irány a megújulás, a továbblépés képessége, amelyben az ihletnek, a művészi öntudatnak meghatározó szerepe van. Többen erre az önmagukba vetett hitre, a kitartó munkára és a saját magukkal folytatott folyamatos párbeszédre, vívódásra reflektáltak az ihlet tematika kapcsán (Bugyi István József, Dréher János, Éles Bulcsú, Kovács Péter Balázs, Magyar Gábor).

Az Új vizeken járok című költeménnyel Ady nemcsak körkörössé formálta a kötet szerkezetét, de egyben a jövő hangsúlyozásával meg is nyitotta azt a továbbírhatóság, a következő kötetek, a folytatás, a folyamatosság irányába. A kiállításon is többen kapcsolódnak a folytonosság témakörhöz, aminek hol a tanítás és az alkotás egymást feltételező és kiegészítő körforgásában (Baksai József), hol a jövő zálogaiban, a gyermekekben (Zászkaliczky Ágnes) látják ihlető szerepét.

Ezek a már említett inspirációs források, amelyek a kifejezés etimológiai gyökereivel összevetve alapvetően meghatározzák az ihlet fogalmát, és amire a jelenlegi tárlat résztvevői is keresik és meg is adják a maguk válaszait. Az ihlet fogalma a kiállító művészek között is eltérő, sőt olykor egymással ellentétes felfogásokat jelez. Van, aki úgy gondolja, hogy nélküle nincs műalkotás (Serényi H. Zsigmond), mások pedig nem hisznek benne (Nagámi). Vannak, akik szerint külső tényezőnek, magasabb létezőnek köszönhető az ihletett állapot, mások önmagukban lévő, belső adottságnak vélik. Vannak, akiket csak magasztos dolgok ihletnek meg, mások szerint bármi lehet inspiráló, a leghétköznapibb, sőt sokszor az egymással ellentétes dolgok vagy mozzanatok is (Baky Péter). Van, aki a végtelen lehetőséggel azonosítja (Pirk László), van aki számára a jelentéssel felruházott anyag (Székács Zoltán), mások természeti hasonlatokkal élnek, mint az eső termékenyítő hatása (Puha Ferenc), vagy a földből kikelő mag és a termékeny táptalaj kapcsolata (Pistyur Imre).

A kiállítás koncepciója és a sokféle művészi gondolat mentén egy színes, izgalmas tárlat bontakozott ki. A kiállításon a korábbi évekhez hasonlóan műfaji megkötések nélkül plasztikai művek, táblaképek, grafikák, festmények és fotók is szerepelnek.

Természetesen nem Ady-portrék vagy versillusztrációk bemutatása volt a cél, bár akadnak konkrétan a költő emléke előtt tisztelgő munkák, illetve Ady verseinek gondolatiságát megfogalmazó alkotások is láthatók a tárlaton. Hérics Nándor Ady halálának évfordulója alkalmából „emlékművet” készített, amelyen szó szerint „visszatükröződik” az inspirációs források lecsapódása, ihlető ereje. Lipcsey György műve egy Ady adaptáció plasztikai megfogalmazása, a tárlat kurátora, Varga-Amár László pedig Ady egész költészetét ihlető forrásnak tekinti, de kiemeli a Hortobágy poétája című költeményt, ami számára is ars poeticának számít. Zöld Anikó pedig a Léda emléket, az elválás, a fájdalom és a szépség vívódó érzését dolgozza fel Adyt is megjelenítő festményében.

A kiállításmegnyitón a MAOE szakmai díjait kapta:

Magyar Gábor festő- és grafikusművész

Tóth Pitya István grafikus, képzőművész

Baky Péter festőművész

Hérics Nándor Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész (képünkön)

Olajos György Ady Mag hó alatt című verséhez társította Égi hombár sorozatának egy darabját, Sárkány Győző jelenleg Ady Vér és arany című költeményében summázza az ihlető forrást. Tóth Pitya István Ady hommage-képét a Héjanász az avaron egy versszaka inspirálta. Kelemen Dénes Lehel számára általánosságban az irodalom, jelen esetben a költészet az ihlető forrás, azon belül pedig konkrétan Ady A lelkek temetője című versére reflektál.

Többségében a mottó-idézet által ihletett, a középszerűségtől való elszakadást szimbolizáló művek kerültek beadásra az ihlet tematika kapcsán. Drozsnyik István Picassót látja a képzőművészetben hasonló szellemi forrásnak, mint Adyt az irodalomban. Ifj. Durkó Zsolt számára az ihlet egy hétköznapi valóságon túli köztes, szürreális világ, amely közegben jelenlegi munkáján konkrétan Ady portréja is megjelenik. Erdős János számára az inspiráció maga az ihlet, míg F. Farkas Tamás „geometrikus költészetnek” vallja saját művészetét, ezzel az ars poeticájával kapcsolódik Ady idézett verséhez. A téma kapcsán az sem meglepő, hogy kiállításra kerültek a képzőművészet és az irodalom szintézisét megörökítő alkotások, így többek között Segesd Bori betűplasztikája vagy Kisnémeth Ferenc Don Quijote identifikációja.

A már említett egyetemesebb értelmezés szerint az ihlet és a művészi inspiráció vizuális megfogalmazásai, ars poetikus megjelenítései tükröződnek a beadott munkákban. Az ihlet alapvető jelentése nem más, mint az alkotás öröme, illetve az a felfokozott érzékenységű lelkiállapot, lelkesült hangulat, amelyben a szellemi, főleg művészi alkotásra, előadásra ösztönző és képesítő termékeny alkotókedv kibontakozik. De ugyanakkor az ihlet lehet egy lelkiállapot tükröződése egy műben, vagy az alkotás örömének megnyilvánulása egy (művészi) alkotásban, előadásban. Ihlető forrásul szolgálhatnak egy művész számára a színek, a tájak (Luzsicza Árpád), illetve olyan hétköznapinak tűnő dolgok is, mint egy mosoly, vagy a nyári zápor (Kéri Mihály).

Egyesek egy tőlünk független magasabb szubsztanciának, valami felsőbb létezőnek tulajdonítják azt az inspiratív és egyben kegyelmi állapotot, ami az alkotások megszületését elősegíti (Olescher Tamás, Pataki Tibor, Verebes György). Mások a transzcendencia fogalmának gyökereihez nyúlnak vissza. A szó ugyanis a latin transcendo igéből származik, ami azt jelenti, hogy átlép, áttér, átkel. Így általánosabban a transzcendencia olyan valóságot jelöl, amelynek megismeréséhez az embernek át kell lépnie köznapi értelemben vett határait. Ebből a megközelítésből kiindulva több kiállító is egyfajta spirituális átjárónak tekinti, azzal azonosítja az ihletet. Több művön is konkrétan ez az egyszerre összekötő és elválasztó építészeti elem; kapu, ajtó- vagy ablaknyílás jelenik meg (Aknay János, Guti J. Soma).

Kiállító művészek: Aknay János, Baksai József, Baky Péter, Bánföldi Zoltán, Bugyi István József, Dréher János, Drozsnyik István, Ifj. Durkó Zsolt, Éles Bulcsú, Erdős János, F. Farkas Tamás, Guti J. Soma, Hérics Nándor, Kelemen Dénes Lehel, Kéri Mihály, Kisnémeth Ferenc, Kovács Johanna, Kovács Péter Balázs, Lipcsey György, Luzsicza Árpád, Magyar Gábor, Nagámi, Olajos György, Olescher Tamás, Pataki Tibor, Pirk László, Pistyur Imre, Puha Ferenc, Sárkány Győző, Segesdi Bori, Serényi H. Zsigmond, Székács Zoltán, Szepessy Béla, Tóth Pitya István, Tuzson-Berczeli Péter, Varga-Amár László, Verebes György, Zászkaliczky Ágnes, Zöld Anikó