Bemutatkoznak az idei évi Derkovits-ösztöndíjasok
Derkó 2020, Műcsarnok, 2020. február 21 – április 19.
Több mint 200 fiatal alkotó pályázatai közül választották ki azt a 26 fiatalt, akik nemcsak elnyerik az idei évben a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjat, hanem megnyílik bemutatkozó kiállításuk a Műcsarnokban február 21. és április 19. között. Az ösztöndíj elsődleges küldetése, hogy segítse a fiatal, pályakezdő művészeket, anyagi támogatást nyújtson a megélhetéshez, és biztosítsa az alkotás feltételeit.
A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által bonyolított, a Derkovits Gyula festő- és grafikusművészről elnevezett ösztöndíj – művészkörökben évtizedek óta Derkó – különleges presztízst jelent a fiatal alkotók számára, hiszen ez a művészi pálya során elsőként kapható állami kitüntetés. „A Derkó egyfajta belépő, stage pass a hivatásos művészvilágba. Az ifjú művészeknek okosan kell használniuk az ösztöndíj időszakát, hogy elhívatásukat megerősítve a későbbiekben is a pályán maradhassanak, és kibontakoztathassák tehetségüket. A derkósokra felfigyelnek a művészettörténészek, a galériatulajdonosok és a gyűjtők, fókuszba kerülhetnek pályájuk kezdetén, csoportos vagy önálló kiállítási lehetőségekkel” – mondta el Fazakas Réka, a kiállítás kurátora.
A Műcsarnokban rendezett tárlaton a friss ösztöndíjasok pályaművei láthatók, lehetőséget kínálva arra, hogy a művészek egy nagy múltú intézményben kapjanak teret. A Derkó 2020 kiállítás megnyitója egyúttal az ösztöndíjat elnyert művészeket köszönti. Az idei év újszerűsége, hogy a Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon Szabadjáték című tárlatával egy időben zajlik, így a már tekintélyes életpályák a most indulókkal egyszerre láthatók a Műcsarnokban.
Az 1955-ben alapított ösztöndíj a 35. életévüket még be nem töltött művészek pályakezdését támogatja. A díjat a fiatal művészek legfeljebb három egymást követő évben nyerhetik el. Évente 26 művész részesülhet az ösztöndíjban, melynek összege 2020-ban havi bruttó 200.000 Ft. A pályázók műveit az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felkért független szakmai zsűri bírálja el, sokszor nehéz döntések során. Mind a díjat odaítélő bírák, mind az azt elnyerő fiatal alkotók szakmai felelősséget vállalnak a jövőbeli művészpályák kibontakozásában.
A bizottságnak ebben az évben több mint 200 alkotó közül kellett kiválasztania azokat, akik előtt ígéretes pályát látnak, akiknek merész próbálkozásait, újító ötleteit támogatásra érdemesek tartják. A pályáztatás és a pályázatkezelés feladatait a MANK végzi.
Kiállító művészek:
Almásy Ivor | Ámmer Gergő | Berkes Ádám Csanád | Bernáth Dániel | Éles Lóránt | Gosztola Kitti | Gúgyela Tamás | Gulyás Andrea Katalin | w. Horváth Tibor | Jagicza Patrícia Linda | Kincses Előd Gyula | Kiss Dániel | Kopacz Kund László | Máriás István aka Horror Pista | Melkovics Tamás | Nagy Karolina | Paráda Zoltán | Révész Anna | Rózsa Luca Sára | Schuller Judit Flóra | Sipos Boglárka | Süveges Rita | Szabó Franciska | Szabó Menyhért | Sztruhár Zsuzsa | Tranker Kata
Almásy Ivor számára az alkotómunka sok esetben technológiai indíttatású folyamat, amely mellett spontaneitásra törekvő művészeti jelenségek létrehozásában is részt vesz. Ámmer Gergő munkássága szorosan kapcsolódik a szobrászat nagy hagyományaihoz, témáihoz, melyeket sajátosan ötvöz a hétköznapok realitásával, miközben Berkes Ádám Csanád olyan szobrokat szeretne alkotni, amelyek a lehető legkisebb biológiai lábnyomot hagyják maguk után. Bernáth Dániel munkáiban képalkotási rendszereket, észlelési kategóriákat vizsgál, jelenleg a Mountain Mama képciklusán dolgozik, amelyben a korábbi, talált faágakból készült, organikus sziluettű keretek tematikáját gondolja tovább. Éles Lóránt szobrai és azok befogadói közötti kapcsolat az emberi kíváncsiságon és tudni vágyáson alapul. Gosztola Kitti mostanában az oszlopokról, mint kulturális-civilizációs emlékekről, illetve a földtörténeti oszlop párhuzamairól gondolkodik, Gúgyela Tamást kezdetben egyszerű, absztrakt, szimbolikus töltetű formák érdekeltek: „a formában lévő űr számomra a belső és a külső kommunikációját hordozza.”
Gulyás Andrea Katalin munkái a dimenziók misztériumának vizsgálatán, különböző rendszerek kifordításán, valamint az analízis–szintézis kapcsolat kibontásán alapulnak. Jagicza Patrícia alkotói tevékenysége középpontjában az újjászületés misztériuma áll, melynek központi eleme egy „kicsavart” Janus-ábrázolás. Kincses Előd Gyula munkáiban arra kíván reflektálni, hogy az emberi létnek és tevékenységnek milyen perspektívái és problémái adódhatnak a korunkra jellemző technikai, illetve morális kihívások következtében. Kiss Dánielt jelenleg olyan individuális, szubjektív jelképrendszer alkotása foglalkoztatja, melynek elemei különböző, de objektív jelentéssel bírnak. Kopacz Kund László munkái virág- és növénymotívumokra épülnek, Máriás István aka Horror Pista pedig ukrajnai, romániai és moldovai utazásai során látott kültéri és beltéri mozaikokat, csempéket szeretné képzőművészeti alkotásként újragondolni. Melkovics Tamás alkotásaiban pedig a játékra való belső igény transzformálódik. Nagy Karol művészeti gyakorlata során arra a kulturális-gazdasági fordulatra reflektál, mely az emberi munkát nélkülöző térhódítások ellenhatásaként fogalmazható meg.
Paráda Zoltán a lehető legkisebb mélységűre redukáltfiguráimmal elindult a mozgalmasabb körplasztikák létrehozásának irányába. Révész Anna munkáinak témája a mulandóság, Rózsa Luca Sára pediga szorongató egzisztenciális kérdést teszi fel munkáival: miért élünk? Schuller Judit Flóra Memory Theatre című, folyamatosan bővülő sorozatában egyszerre mutatja be a családi archívum tényleges feldolgozását, illetve a szimbolikusan hordozott terhek, az öröklött gyász, a trauma és a felejtés jelenlétét. Sipos Boglárka munkáiban a képek szerepével, a festészet médiumával, a sokszorosító grafika jelentésével, illetve a devóciós és a szentképek hagyományaival foglalkozik. Süveges Rita művészeti gyakorlata a természet és a kultúra különválasztásának szimbolikus történetével és ennek gyakorlati következményeivel foglalkozik, míg Szabó Franciska Láthatóság – Közmunka című sorozatában médiaképeket dolgoz fel, amelyek a közmunkásokat mutatják be. Szabó Menyhért szobrainak fő témája az emberi alak, illetve arc, ám a klasszikus tematikát mind szemléletében és formavilágában, mind pedig anyaghasználatában újraértelmezi. Sztuhár Zsuzsa alkotói és kutatási témája a képzőművészet és a zene határterületeit, átjárási lehetőségei, érintkezési pontjait foglalja magában. Tranker Kata pályázati anyagában szereplő munkák archaikus formákat, leleteket idéznek. W. Horváth Tibor videóművészeti tevékenységével egyidejűleg a performansz határterületeit kutatja.
