A kartonképtől az NFT-ig

Az elmúlt hetekben ismét a közbeszéd fókuszába került a műtárgypiac, ugyanis egy teljesen digitális alapú műtárgyat (NFT) 69 millió dollárért árverezett el a Christie’s aukciósház. Az árrobbanás előtt néhány héttel azonban már Magyarországon is megtörtént az első kriptovalutás műtárgyvásárlás, mely Weiler Péterhez köthető. A művész egyébként is aktívan jelen van az aukciós piacon, ezzel együtt a magyar kortárs képzőművészet mindennapjainak vérkeringésében is. Vele beszélgettünk a műtárgypiachoz kapcsolódó viszonyáról, és a digitális alapú képeladásokról.  

Mielőtt rátérnénk az interjúra, érdemes tisztába tenni néhány fogalmat, ami segíti a legújabb műtárgypiaci bumm mibenlététének megértését:

A kriptovaluta digitális csereeszközként, vagy manapság már fizetőeszközként is funkcionál, amely kriptográfiát, azaz titkosítást használ a tranzakciók biztonságossága érdekében. A kriptovaluták a digitális valuták egy részhalmazát képviselik, de besorolhatók az alternatív valuták vagy a virtuális valuták csoportjába is. A legtöbb kriptovaluta közös jellemzője a decentralizáció, azaz a központi felügyelet nélküli működés (hasonlóan az Internethez), melynek köszönhetően országhatárokon keresztüli fizetőeszközként lehet használni. A Bitcoin pedig a legelső és legismertebb kriptovaluta.

Az NFT (non-fungible token – nem-helyettesíthető token) egyedi alkotások vagy termékek azonosítását és terjesztését teszi lehetővé egy decentralizált digitális rendszerben. Az okos szerződésnek nevezett kód nem csupán a mű eredetiségét garantálja, de tartalmazza a krediteket, a provenienciát, és lehetővé teszi, hogy a művész a későbbi eladásokból is közvetlenül részesüljön. 

Emlékszel még arra,  hogy mi volt az első műtárgy, amit értékesítettél?

Hamar el lettem kényeztetve, mert már 16 évesen el tudtam adni egy képemet. Amerikában jártam gimnáziumba, ahol az egyik tanáromnak megtetszett egy kartonra festett képem, és meg is vette 50 dollárért.  Nagyon boldog voltam, és naivan arra gondoltam, hogy ennyi erővel, akár minden nap eladhatnék egy alkotást, mert ez Amerikában csak így megy, persze nem így lett. (nevet) Magyarországon 1995-ben volt az első kiállításom a Blitz Galériában, a Falk Miksa utcában, ahol fiatal pécsi művészként mutatkoztam be. Szerencsére mindig több művet el tudtam adni, mint amennyit nem, és a régi képekből szinte egy sincs már nálam. Sőt gyakran az árveréseken felbukkanó képeimnek sem én vagyok a beadója, hanem körforgásban vannak, és ez nagyon jó érzés. 

Megfigyeltem, hogy ha egy festményed felbukkan egy aukción, akkor borítékolható, hogy el is kel, sőt valószínű, hogy licitemelkedést is elér. Ez a felfutás minek köszönhető?

Az árverések világa mindig nagyon izgalmas, mert hirtelen impulzusok vezérlik az értékesítést. Sok minden függ attól, hogy milyen hangulatban van a közönség, és hány tényleges vásárló ül közöttük. Viszont nem lehet mindent a szerencsére bízni, és korán megtanultam, hogy a saját közönségemet nekem is folyamatosan informálnom kell, elküldöm a hírlevél listámra, ha egy képem felbukkan aukción. Rajta tartom a szemem a képeim utóéletén is. 

A témáid olyan összekacsintások, amikkel könnyű azonosulni, ezért igen közkedveltek is. Olyan aktuális eseményekről szólnak, és olyan kollektív érzésvilágot pendítenek meg, amik minket, itt Magyarországon körülvesznek. Ez is a siker része lehet?

Egészen biztos, hogy a képtémák sokat számítanak. Eleve olyan jelenségeket ragadok meg, amik a közös múlthoz, vagy élményekhez kötnek minket, mint például a Balaton, amihez itthon szinte mindenki személyesen kapcsolódik. De ilyen a Kádár-korszak is,  amit 16 éves koromig aktívan éltem meg. Nagyon mély élmények törnek elő belőlem ebből az időszakból, és az idő elteltével egyre élesebben emlékszem rájuk. Ennek a kornak egyéként van egy vizuálisan jól megragadható színvilága is, amit rendszeresen alkalmazok: például az a laminált műbarna, a Kodak sárga és annak árnyalatai, vagy éppen a színek redukciója, amit gyerekként utáltam. Emlékszem, amikor először átléptük az osztrák-magyar határt, a szüleim azt mondták, hogy ez a nyugat. Körülnéztem és az volt a legfeltűnőbb, hogy élénk színeket láttam, plakátokon neonsárgát, neonzöldet, amiket korábban még sohasem. Művészként elkezdtem a gyerekkorom azon epizódjaival foglalkozni, amik a szocializmus rettenetes, és furcsa élményeihez kapcsolódtak. Például nekem lázadásnak számított, amikor a Commodore számítógépemen egy olyan szoftvert futtattam, amivel Moszkva felett egy bombázóval lehetett repülni. De az is mikro-vakmerőség volt, amikor telefonbetyárkodtunk a pártközponttal. Ezekkel a játékokkal próbáltam kilépni abból a valóságból, amibe azért a legtöbben belesimultunk. Persze nagyon érdekelnek a mai témák is, a TikTok valóság, a connectedloneliness ami egy globális betegség, a cyber kapitalizmus, és az erre épülő életünk banális és fájdalmas reménytelenségei.

A múlt melankóliájából evezzünk a jövő felé, mert téged kifejezetten érdekelnek az újítások. Az elmúlt hetekben az élére álltál, és bevállaltad az első magyarországi NFT műtárgy értékesítését. Mit jelent pontosan ez az újfajta, digitális értékesítési típus?

Amikor először hallottam az NFT-ről, akkor azt éreztem, hogy ez az újdonság nekem lett kitalálva. Én már 20 éve készítek digitális képeket, és mindig érdekelt a számítástechnika is. De művészként szembesültem azzal, hogy a digitális műtárgy sokszor oximoron a gyűjtők fejében. Nagyon sok munkám van abban, hogy el tudtam fogadtatni azt a tényt, hogy egy digitális alkotás is érhet annyit, mint egy olaj-vászon kép. Ezzel kapcsolatban a saját harcaimat már megvívtam, de még mindig sok videóművész, vagy más digitális művész van, akik ezzel a kihívással találják szembe magukat. Számukra, és nekem is most elérkezett egy új korszak: a digitális műtárgy valóság. 

Te hogyan tudtál kapcsolódni az NFT-k világához, és ennek kapcsán a most alakuló műtárgypiaci sajátosságokhoz?

Az NFT tulajdonképpen egy technológiai vívmány, ami mindent egyedivé tud tenni. Egy fizikai kép, hang, videó, vagy VR élmény is lehet NFT. Nagy szó, hogy a művészek is bekapcsolódnak ebbe a világba, sőt a művészek kezében van most a fáklya. Amikor én elkezdtem ezzel foglalkozni, egy alföldi Bitcoin bányát ábrázoló képemből csináltam NFT-t. Az NFT-t lehet animáció, kisfilm is, és bár eddig azt gondoltam, hogy hatásvadász lenne az amúgy állóképeimet meganimálni, de ahogy kísérletezem azt láttam, hogy a mozgatással, vagy annak kontrasztjával olyan jelentésrétegre tudom felhívni a figyelmet, amikre egyébként nem tudnám. Mindez pedig a közösségi médiás platformokkal is nagyon kompatibilis. 

A másik fontos aspektus, hogy NFT-ként a művek nemzetközi térben mozognak. Persze, erre vannak hasonló, régebbi megoldások. De ezeknél mindig macera az eladások utáni csomagolás, szállítás, biztosításkötés procedúrája. Azt NFT-k esetében ezek a szempontok és teendők kiesnek. A nemzetközi színtéren való jelenlét nagy lehetőségeket tartogat, de az én esetemben kihívások is rejlenek benne.  Azok az említett tartalmak, amikből leginkább táplálkozom – Balaton, szocializmus, magyar történelem, napi események – érdektelenné válnak a globális közegben. Ha az ember az NFT piacon szeretne közösséget építeni, akkor nemzetközi témákat kell beemelni.

Milyen tényezők határozzák meg az NFT-piacot?

Egyértelműen az árak. A Christie’s-nél eladott Beeple aka Mike Winkelmann: The First 5000 Days című művének 69 millió dolláros ára felrobbantotta a piacot. A szenzációt mindig az áremelkedés generálja. Az NFT piacterét pedig teljesen az eladási árak strukturálják. Ezért a művészek is eszerint vannak rangsorolva, ami szakmai szemmel nézve igen veszélyes. Elég furcsa helyzet, amikor a művészek egy ilyen listaélre-töréséért küzdenek. Ahhoz, hogy valaki a csúcsra érjen minél újabb, vadabb, és szemet gyönyörködtetőbb dolgot kell kitalálnia. Hosszútávon szerintem kurátorok fognak dolgozni azon, hogy ez a rendszer művészileg is szofisztikáltabb lehessen.  Most még ahhoz hasonlóan kaotikus a helyzet,  mintha egy színpadon lépne fel a  Dolly Roll, a Nirvana. meg a Fesztivál Zenekar. Jelenleg ezen a piacon a világhírű videóművészek alkotásai mellett hatásvadász sci-fi képek is szerepelnek. De azt is be kell látnunk, hogy az új közönség érkezésével a műértés, és a kifinomult ízlés határai is mozognak. Át fog alakulni az NFT térhódításának következtében, hogy mit értünkmajd holnap művészeten. Már Beeple képei is egy teljesen túlszínezett fantasy világ, nyilván sokan fogják ezt a látásmódot követendőnek tartani.

Az egyedi műtárgyak legfőbb értékképző tulajdonsága, hogy egyszeriek és megismételhetetlenek. Az NFT-k esetében mi jelent garanciát a vásárlók és a gyűjtők számára? 

Ezt a koncepciót úgy szoktam szemléltetni, hogy SolLeWitt falrajzait sem úgy veszik meg a gyűjtők, hogy megkapják a vakolatot. Hanem egy instrukciót, leírást vesznek meg, mely alapján elkészíthető a mű. Ha ezt a leírást feltötik az internetre, attól még a tulajdonjog náluk marad. Az NFT-k esetében a megvásárolt token egy eredetiség igazolás valójában, ami egy a műre mutató linket és a tulajdonos adatait hordozza. Igazából maga a kép file sem jut el a vásárlóhoz, csak egy kicsinyített mása kerül be a kriptopénztárcába. A kripto-piac érdekeltségei pedig azon dolgoznak, és abban reménykednek, hogy ezek a tokenek egyre értékesebbek lesznek. Az NFT másodlagos piaca nagyon erős, áprilisban a Superrare forgalmának 30%-a a képek újraértékesítéséből származott (crypto.io).

Te milyen képet adtál el ilyen módon, és a gyűjtő számára, aki megvásárolta mi volt vonzó ebben a lehetőségben?

A Bitcoin bánya az Alföldön című képemet, amikor elkezdtem megrajzolni, még nem gondoltam, hogy NFT lesz. A kép témája miatt nagyon sok podcastot, meg előadást hallgattam a kripto világról, és ráébredtem, hogy ezt nem is lehet máshogy megcsinálni. Ez lesz az első magyar NFT és kriptopénzért kínált kép. A témaválasztást persze egyénileg oldottam meg, elképzeltem, hogy milyen lenne egy bitcoin bánya Magyarországon. A tűző napon, a puszta közepén egy óriási dróthálózat vezeti az áramot az épületbe. Bitcoin energiafogyasztásról beszélni, és aztán kriptoért eladni a képet elég nagy ellentmondás, így tudtam, hogy jó úton járok. A saját hírlevélcsatornámon keresztül küldtem értesítést a műről, és rögtön kaptam egy – analóg – telefonhívást Kacsuk Pétertől. Gyűjteményének fontos koncepciója a műtárgyakhoz kapcsolódó történetek újdonsága. Mivel ő egy tudományos területen kutató informatikus, ezért tökéletesen találkozott az érdeklődési körével a képem és az újító szándék.

Indítottál egy facebook-csoportot is, amiben edukálsz, információt gyűjtesz és osztasz meg a témában. Célod ezzel az, hogy a magyar műtárgypiacot is elmozdítsd az NFT-k irányába?

Több cél is találkozik ebben a tevékenységemben. Egyrészt nagyon érdekel, hogy kik kísérleteznek még itthon hasonló dolgokkal. Az NFT kapcsán a művészek végre együttműködnek, összetartanak. Közösség épül. Már meg is ismertem sok új alkotót, akikkel megoszthatjuk egymás között a tapasztalatainkat. Másrészt, arra is törekszem, hogy a gyűjtőket tájékoztassam az új irányokról. Ebben a tekintetben is felvetődik egy izgalmas szál: piaci rést jelent, hogy sok olyan kriptopénztárcán nevelkedő, fiatal felhasználó van jelen, akinek eddig semmi köze nem volt a képzőművészethez, viszont mivel a belépési küszöb viszonylag alacsony, és néhány Ethereum morzsáért már kiváló digitális műalkotásokat is lehet ilyen módon vásárolni, ezért ők potenciális vásárlók lehetnek. Nagyon fontos látni, hogy az NFT egy új esély arra, hogy a képzőművészet nyisson a fiatalok felé. Gyűjtőket neveljünk olyanokból, akik már fiatalon értik, hogy egy szellemi alkotásért fizetni kell.

Elképzelhetőnek tartod, hogy akár még idén itthon is licitálni lehessen egy árverésen NFT-kre?

Abszolút azt gondolom, hogy az idei évben ez is meg fog történni. Az NFT olyan, mint az Airbnb, a Spotify vagy az Uber. Eddig a műtárgypiac viszonylag ugyanis megúszta, hogy az internet megkérdőjelezze a folyamatait, na ez most ért véget. Azért a covid-helyzet miatt az utóbbi időszakban egyébként is megerősödött a hazai aukciósházak online jelenléte: gondoljunk csak az online katalógusok és az online aukciók megvalósítására. A változás már elindult, de most gyorsulni fog, és mindez hatalmas lehetőségeket tartogat, amikre érdemes odafigyelni és azt megragadni!

Interjút készítette: Sipos Tünde