A MANK is csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Héthez

2020.11.24 12:04:32 | Egyéb kategória

A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. is részt vesz a november 21. és 29. között megvalósuló Európai Hulladékcsökkentési Hét magyarországi programsorozatában. A MANK ugyanis kiemelt figyelmet fordít a környezeti kultúrára, a fenntarthatóságot a napi munkavégzésben és a művészetszervező tevékenységében is szem előtt tartja.

„A magyar kultúra népszerűsítésén túl kiemelten fontos számunkra az aktuális, az egész társadalmunkat foglalkoztató témák megjelenítése a művészet eszköztárán keresztül. Éppen ezért az elmúlt években hangsúlyos szerepet kapott mind kiállítási koncepcióinkban, mind munkakörnyezetünk kialakításában a környezetvédő megoldások alkalmazása, klímatudatos cselekedetek beépítése a mindennapokba” – mondta el a program kapcsán Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója. A MANK a magyar kulturális intézményhálózat egyik legsokoldalúbb szereplőjeként sokszínű tevékenységével és támogatás-rendszerével a kortárs magyar alkotók, művek belföldi és nemzetközi megismertetését, terjesztését segíti elő, miközben az intézmény jövőorientált szemlélete a tehetségek gondozásában is megjelenik. A művésztársadalom megújulásáért dolgoznak ugyanis, éppen ezért nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy milyen környezetet hagynak a következő nemzedékre.

A MANK-nál a hulladék- és az erőforrás-felhasználás csökkentése érdekében a munkatársak saját üvegpoharakat és csészéket használnak, telephelyeiken palackosvíz helyett vízhűtőket telepítettek, partnereik számára pedig újrahasznosított anyagokból készült céges termékeket gyártanak és juttatnak el. Az elemeket szelektíven gyűjtik, a Szentendrei Régi Művésztelep kertjében lehullott faleveleket komposztálják, illetve különböző eseményeken, fesztiválokon újrahasznosított és környezettudatos anyagokból készült installációkat állítottak ki már eddig is.

A MANK mindezeken felül az Európai Hulladékcsökkentési Hét ajánlásával közzétett Hulladékcsökkentési verseny című játékkal csatlakozik az eseménysorozathoz, amelyet a munkatársak számára hirdettek meg. A győztes újrahasznosított ajándéktárgyakat kap.

A MANK Galéria előterében található kivetítőn továbbá egész nap a hulladékcsökkentésre figyelemfelhívó filmeket vetítenek, így kollégáik bármikor végignézhetik az ismeretterjesztő videókat, valamint felhívást is kiküldenek a számukra, amelyben hulladékcsökkentési ötleteiket, javaslataikat várják.

A hét lezárását követően a MANK bemutatja majd környezetvédelmi intézkedéseinek eredményeit: egyebek között összesítik, hogy hány kilogramm műanyagot gyűjtöttek szelektíven, hány kilogramm papírt spóroltak meg a kétoldalas nyomtatásnak köszönhetően és hogy mennyi vizet fogyasztottak a vízautomatából.

Partnereink

veszprembalaton2023 NKA MMA kultura.hu
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow