A MANK nem hatóság – Helyreigazítási kérelem

2014.12.05 13:28:38 | Hírek

Tisztelt Földes András!

Az Indexen 2014. december 4-én Cenzúra és hamisítás: így nyomták be a Weöres-szobrot Pécsre című cikkével kapcsolatban engedjen meg néhány észrevételt.

Azt hiszem, azon kár moralizálni, hogy november 24-én kaptam Öntől egy e-mailt, amiben ez áll: „Válaszát köszönöm, a célzást Weöres Sándor nevének elírására vettem, a cikkben természetesen helyesen szerepel majd.” Ehhez képest „Vörös Sándor” elírását most a nyakamba varrja. Ahogy azon is, hogy a cikk megjelenésekor még Attila voltam, aztán napközben Tiborra javítottak. Ezek azok a dolgok, amiket csak az újságíró tud fegyverként használni, védekezni ellene nem lehet.

 

Nem tisztem alapvető tárgyi tévedésekre sem felhívni a figyelmét, de azért tájékoztassa olvasóit, hogy az NKA-nak nincs elnöksége. Feltételezem a bizottságára gondolt. Ami azonban soha nem bírál el pályázatokat. Így – bár talán ez nem illik a prekoncepciójában – Kligl Sándor nem dönthet egyetlen pályázatról sem. Elsősorban az NKA-ra vonatkozó törvény miatt, ami például azt is világosan kimondja – még akkor is, ha Ön mást ír –, hogy az EMMI nem igazgatja a szervezetet.

A magam részéről csak felháborodni tudok azon, hogy „nyilvánvalóan amatőr szobor”-nak minősíti egy olyan alkotó munkáját, aki több évtized alatt rengeteg köztéri alkotást készített, ám munkái csak most, a pécsi akció kapcsán kerültek reflektorfénybe. Ahogy arra is szívesen felhívnám a figyelmét – ha ennek bármi értelme lenne -, hogy az Ön által említett Szolnokon például már akkor is állítottak fel Kligl Sándor szobrokat, amikor még sem ő, sem Lengyel Györgyi nem voltak a mai pozícióikban.

Ennél fontosabb, hogy több ponton helyreigazítást kell kérnem Öntől és a lapjától.

1, Hamisan állítják ugyanis, hogy a kérdéseikre nem válaszoltam.

A cikkből is kiderül, hogy legalább egyre válaszoltam. Az Önnel folytatott levelezésből pedig az is látszik, hogy sok mindenre válaszoltam. Az más kérdés, hogy ezek nem illettek az Ön koncepciójába, így azokról nem vett tudomást, írásába nem építette be őket.

2, Tévesen kelti az írás azt a látszatot, hogy a MANK-nak, vagy a MANK-ban dolgozó szakértőknek feladata lenne bárkinek szobrot vagy szobrászt javasolni, avagy egy kiválasztott szobrász helyett mást ajánlani. Ezt maximum a cikkben nem nevesített, de nyilvánvalóan felhasznált forrásai tehetik meg, akik ebben az ügyben még a MANK-ban dolgozó szakértők voltak, időközben azonban, más okból kifolyólag távozni kényszerültek, így talán nem a leghitelesebb források.

3, Ebből következik, hogy az önkormányzatnak miért is kellett volna a szobor felállításáról értesíteni Őket, mikor az önkormányzat nem velük, hanem a MANK-kal volt hivatalos kapcsolatban.

4, Ahogy az írásból az sem derül ki, hogy a MANK szakvéleményét pedig az önkormányzatnak nem kötelező elfogadni, az csak egy ajánlás. Amint ez az Önnek küldött válaszomban ugyanúgy szerepelt, mint az, hogy „a város az NKA Vizuális Kollégiumától pályázaton nyert támogatást, és nemcsak a forrás odaítéléséről döntöttek, de a szoborról és a szobortervről is”. Ezt sem használta fel, ahogy azt sem, hogy az NKA illetékes kollégiuma avatott szakértőkből áll, például a Pécshez sok szállal kötődő Fabényi Júliából.

5, Ugyancsak figyelmen kívül hagyta, hogy a MANK nem hatóság és nem határozatot hoz. A MANK végső szakvéleményét pedig nem a szakértők állítják ki, hanem a szervezet szolgáltatási igazgatósága. Azaz egy munkaanyag és a végső verzió közötti különbséget hamisításnak nevezni erősen elfogult túlzás.

Kérem, a fenti 5 pont tekintetében a helyreigazítás megjelentetését.

Hornyák Tibor
ügyvezető igazgató

Partnereink

veszprembalaton2023 NKA MMA kultura.hu
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow