A megújuló művésztelep régi és új szelleme

2014.02.04 15:53:33 | Hírek

Két kiállítással igyekezett emlékezetessé tenni a Szentendrei Régi Művésztelep és Galéria 2013 nyarán befejeződött felújítását a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK). A Genius loci I. a művésztelep múlt századi történetére tekint vissza, a Genius loci II., Kortárs művészek telepe című kiállítás új alkotásokkal keresi a választ a művésztelep XXI. századi szerepére.

 

A Szentendrei Régi Művésztelep és a hozzá kapcsolódó Galéria rekonstrukciójának befejezése alkalmából két kiállítást is szervezett a telepet működtető MANK. Míg a „Genius loci I.” – a hely szelleme – kiállítás a művésztelep történetét felelevenítő alkotásokat vonultatta fel, addig a „Genius loci II., Kortárs művészek telepe” tárlat sikeres megrendezése és az új művek felvonultatása érdekében pályázatot hirdetett a szervezet.

„A második kiállítással arra keresték a választ, hogy a XXI. századi, nyitott kommunikáción alapuló, online társadalomban hogyan lehetséges, egyáltalán lehetséges-e egy jól körülhatárolható, egymás alkotásaira és alkotói folyamataira hatással bíró művészeti közösséget létrehozni” – mondta el a MANK akkori művészeti igazgatója. Azt kívánták megjeleníteni, hogy napjainkban milyen lehetőségeket rejt, és hogyan definiálódik a művésztelep fogalma. Mennyiben tér el a múlt századi alkotói társulásoktól és milyen új perspektívákat rejt magában a jövő szentendrei művésztelepe.

A kiállításra kész vagy elkészítendő műalkotásokkal lehetett pályázni műfaji megkötés nélkül. A kiírók azt szerették volna, ha a jelentkezők alkotásaikkal választ próbálnak adni olyan kérdésekre, mint például, hogy miként képzelik el egy művésztelep mai működését, vagy hogyan változott a művésztelep jelentése a 20. századhoz képest, mit jelenthet ma egy művésztelepi közösség, van-e létjogosultsága egy szorosabb értelemben vett művésztelepnek. Mindezek mellett a szentendreiség fogalmának mai definíciós lehetőségeit is keresték. A felhívásra egyénileg és csoportosan is lehetett pályázni. Műfaji megkötés sem volt, azaz festmény, szobor, grafika, média installáció, projekció, esemény, performance, helyzet vagy működési forma, aktivitás, köztéri mű, hálózat, integrált design művekkel is jelentkezhettek a pályázók. A bevezető kiállítás, ami a „Genius loci I., azaz „A hely szelleme” címet viselte, egyfajta válogatás volt a szentendrei művésztelepen egykor dolgozók munkáiból, amivel a művésztelep múlt századi történetére, alkotóira és sokrétű művészeti irányaira szerettek volna visszatekinteni. „A tárlattal azonban nem egyszerűen csak a telep történetét akarták feleleveníteni, hanem a közösségi alkotás, a művésztelepen való együttélés és egymásra hatás kérdéseit is szerették volna feszegetni. Közelebb lépve az egykor itt alkotókhoz, a Szentendrei Régi Művésztelep működésének személyes oldalát akarták feltárni, a különböző dokumentumokon keresztül a közösségen belüli egymásra hatásokat szerették volna megmutatni.

Partnereink

veszprembalaton2023 NKA MMA kultura.hu
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow