A sokszínű monokróm festészet

2021.02.19 08:00:00 | ArtTér

#Kortárs+Tudás – 7. rész

Mi határozza meg egy festmény népszerűségét, sikerességét? Elsőre sokan említhetik az ecsetkezelést, a formák szépségét vagy a téma, tehát a festmény üzenetének érthetőségét. A huszadik századi úttörő avantgárd művészek azonban merőben más elképzeléseket állítottak a néző elé, sokszor ellentmondva a festészetről kialakított populáris véleményeknek. Egy posztmodern, kortárs művészetet felvonultató galériában ezért is gyakorta hallható kérdés, hogy „Ez mitől művészet?” A monokróm festészet talán az egyik legnehezebben befogadható alkotói irányzat, melynek lényege a vászon egyféle színnel, vagy egy bizonyos szín árnyalataival való beborítása, lefedése. A #Kortárs+Tudás művészeti ismeretterjesztő sorozat 7. részéből kiderül, miért nem szabad elsétálni egy monokróm festmény mellett, és hogyan képesek jelentést képezni a művészek mindössze egy színnel.

Festmények elemekre bontva

Ha részleteire bontunk egy festményt, kiderül, hogy az nem más, mint egy réteg vászonanyag, fakeretbe szorítva, amely felületét festékpigmentek borítják. Minden más meghatározás, amivel egy festményt jellemzünk, e három anyag együttesének manipulálása. Clement Greenberg amerikai művészetkritikus szerint a huszadik századi festészet éppen attól sikeres, hogy ellent tudott mondani a realisztikus, perspektivikus tér létrehozásának. Greenberg megfogalmazásában „mindennél fontosabb, hogy a képsík egyre laposabb és laposabb lesz”, a művészek törekvése már nem feltétlenül a terek és benne megjelenő karakterek látszólagos valóságban történő ábrázolása, hanem ellenkezőleg, a képvilág lapos, kétdimenziós tulajdonságára való rávilágítás.[1]

Ebből a szemszögből nézve egy festménynek nem célja, hogy élethűen ábrázolja az emberi alakot, más élőlényeket vagy a tájat. Ami minden esetben megmarad a képsíkon, az a szín. A monokróm festmények ezt felerősítve a színeket és a vászon laposságát használják arra, hogy a nézőből érzelmi reakciót váltsanak ki. Ha jobban belegondolunk, a monokróm festészet nem más, mint a kép esszenciális elemeire bontása, mely kommunikációs eszköze pusztán a szín hatása az érzékszerveinkre.

Forradalmasított képvilág  

Kazimir Malevics Fekete négyzet fehér alapon című festménye, 1915, 80 cm x 80 cm. Forrás: Tate Modern

Visszaugorva a huszadik század elejére, nézzük meg hogyan is kezdődött a monokróm forradalom a festészetben. A nyugati féltekén számontartott művészettörténet Kazimir Malevics (1879-1935) Fekete négyzet fehér alapon című képétől eredezteti az irányzatot. A művet 1915-ben mutatták be először, ezzel forradalmasítva a képalkotást. A mű önmagáért beszél, hiszen egy fekete négyzetről van szó fehér alapra festve. Az, hogy egy ilyen alkotás is kiállításra került, utat nyitott más absztrakt kísérleteknek is, melyekben a tiszta színeknek és formáknak már nem kellett emberi és tárgyi alakot ölteniük ahhoz, hogy jelentést adjanak át. A mű jelen esetben pont arra világít rá, hogy a művészetre nem vonatkoznak azok a fizikai szabályok, amelyeket a valós világunkban figyelhetünk meg. A művészi önkifejezésben felszabadulhat a képzelet akár egy elemibb, absztraktabb módon is.

A radikális gondolatot Malevics a végletekig vitte 1918-as Szuprematista kompozíció: fehér a fehéren című képével, mely nem más, mint egy fehér négyzet fehér háttér előtt. A geometriai alakzat teljes mértékben önállóan létezik. Nem a realizmus talaján mozog, hanem egy belső látásmódra utal. Erre a tárgyaktól függetlenített ösztönös látásmódra pedig leginkább a tiszta, monokróm festmények képesek legjobban rávezetni, hiszen minden egyes szín más-más érzéseket és asszociációkat hív elő a néző emlékezetében.

Kazimir Malevics Szuprematista kompozíció: fehér a fehéren című képe, 1918, 79.4 cm × 79.4 cm. Forrás: Wikipédia

Értelem és érzelem a színekben

Az absztrakt expresszionizmus kifejezés az 1940-es és 50-es években terjedt el, Amerikában vált népszerű gyűjtő fogalommá, mellyel olyan alkotásokat jelöltek, amik a hagyományos kompozícióktól elrugaszkodva a művész lelki és hangulati állapotának, tudat alatti világának közvetlen tükreként szolgált. Bár az absztrakt expresszionista festőket jellemzi az erőteljes színhasználat, a kifejezési formákat több ágra oszthatjuk. A dinamikus, mozgásra alapuló gesztusfestészetet Jackson Pollock összefröcskölt vásznai jellemzik, míg más művészek az egész vásznat egy színnel, vagy annak árnyalataival borították. Ezeket a képeket inkább színesmező festészetnek vagy kromatikus absztrakciónak nevezik.

Barnett Newman Vir Heroicus Sublimis című festménye, 1951, 242.2 x 541.7 cm. Forrás: MoMA

Barnett Newman amerikai festőművész 1951-es Vir Heroicus Sublimis című képe is az utóbbi kategóriákba sorolható. A monumentális vászon 5,4 méter hosszan és 2,4 méter magasan tárul a néző elé. A vörös téglalapot egy-egy függőleges vonal töri meg. Newman arra ösztönözte a kép előtt állókat, hogy minél közelebb álljanak a vászonhoz, amely szélessége miatt úgy tűnik mintha a végtelenbe futna, hiszen teljesen kitölti látószögünket.

Mark Rothko Piros szín vörösön 1959-ben festett alkotása. Forrás: Tate Modern.

Hasonló módon dolgozott Mark Rothko is, aki Litván születésű, mégis Amerikában szerzett hírnevet festményeivel, melyen geometrikus sávokban elhelyezett színes blokkok jelennek meg. Az rá jellemző kifejezési forma gyakran meditatív állapotként jelenik meg a vásznon, melyen a színek különböző érzéseket és lelkiállapotokat jelenítenek meg. Képei lélekre gyakorolt hatása talán a texasi Houstonban található Rothko kápolnában érződik leginkább. 1964 és 1967 között tizennégy nagyméretű sötét tónusú vásznat festett kifejezetten az ökomenikus kápolnának. Itt a mai napig megtekinthetőek, bár az ide látogatók gyakran érdeklődnek arról, merre találhatók a Rothko-képek, nem gondolva arra, hogy a falat borító fekete vásznak lennének a műtárgyak. Míg Malevics Fekete négyzete jelképesen, elméleti síkon kérdőjelezte meg a művészet határait, addig Rothko kápolna képei direkt módon szólítják meg a mű nézőit. A sötét árnyalatok körbe ölelnek, hiába ér külső vizuális impulzus, a kép üzenete mégis a belső látásra és az önreflexióra vezetnek rá.

Mark Rothko fekete festményei a houstoni Rothko kápolnában. Forrás: rothkochapel.org

A monokróm festészet kapcsán érdemes megemlíteni Yves Klein kék vásznait. Képeit a magáról elnevezett, sőt, szerzői jog által védett IKB-vel, azaz International Klein Blue ultramarin festékkel alkotta meg. A különleges festék száradás után is bársonyos fényű marad, teljesen sima felületet képez, amin nem marad nyoma a festéshez használt hengernek. Yves Klein úgy tartotta, hogy a kék szín maga a láthatatlan dimenzió láthatóvá válása. A képek így fizikai tárgyak, de ugyanakkor megfoghatatlanul hatnak az elménkre.

Yves Klein United Monochrome Blue (IKB 266) című képe, 1957, 11 x 17cm. Forrás: Christie’s.
Galérialátogatók Yves Klein 1960-ban készített Monokróm kék, cím nélkül képe előtt, Frankfurt, Németország. Forrás: The Observer.

Magyar monokróm

Gál András Triptych három részből című sorozata, 2012, egyenként 197×191 cm. Forrás: Budapest Galéria

Magyarországon kevéssé vált népszerűvé a monokróm festészet, mégis találunk kiemelkedő alkotókat, akik kifejezetten foglalkoznak az irányzattal. Gál András nem tartja magát színfestőnek, azonban munkássága leginkább a nemzetközi monokróm tendenciákra épül. Tudatosan reflektál az az irányzat elődeire és párhuzamot von Malevics vagy éppen Rothko művészetével. Monokróm festményei azt sugallják, hogy Gál András kiemelten foglalkozik a színekkel, annak mélységeivel és belülről áradó jelentésével. Az általa alkotott képeken a színek a belső látásmód lecsupaszított, tárgyi formáktól mentesített kifejezései, egyúttal arra szólítja fel a nézőt, hogy alaposan szemügyre vegye a kép mesterséges felületét. Világosszürke, fehér és sárga művei 50×50 cm-es négyzetek, vagy 30×60 cm-es fekvő formátumok. Ezeknek a képeknek az oldalait gyakran nem festi le, vagy éppen egymásra építve megdönti a felső vásznat. Ezzel azt a hatást éri el, hogy bár a színekkel egy valóságos érzelmi reakciót tud kiváltani, a néző nem tudja kikerülni a tényt, hogy egy darab vásznat néz.

Részlet Gál András monokróm festményéről. Forrás: Port.hu

Nagy Barbara festőművész is a kép felületére hívja fel figyelmünket. 2018-as Széttolt formák egy metszett fatábla, melyet szürkére festett. A fába vágott barázdák és formák mind más-más módon verik vissza a képre eső fényt, így hiába egy színt látunk, a kép felülete folyamatos változásban van. A néző elvárásaival ellentétesen változik a kép formája is, hiszen az eltolódott síkok és a bemélyedések is megtörik az egyenletes szürke felületet. 

Nagy Barbara Széttolt formák, 2018. Forrás: Szentendre.hu

Hasonlóan használja a fekete színt a Borsos–Lőrinc-művészpáros. Lőrinc Lilla és Borsos János alkotásaiban visszatérő a csillogó, magasfényű fekete festékhasználat. Érzékszerveinket megzavarva a sötétség és világosság átmenetét mutatják. Fuck kapoor black című 2016-os installációjukban egy sötétített szobában felfüggesztett fekete vászonra automatizált festékszóró fröcsköli a szintén fekete festéket. A vászonról visszaverve, lecsorogva a talaj is egyre feketébb lesz. A mű egyrészről az Anish Kapoor Brit-Indiai művész körül kialakult botrányra utal, hiszen Kapoor a világon egyedüli művészként szerzett felhasználási engedélyt a Vantablack nevű innovatív festékre, mely kifejezetten úgy lett megalkotva, hogy elnyelje a fényt, ezáltal úgy néz ki, mintha egy feketelyukat néznénk. A nemzetközi művésztársadalom azonban nem nézte jó szemmel, hogy egyedül Anish Kapoor használhatja a festéket. Az installáció alatt elterülő fekete anyag fokozottan sötétebbé teszi a környezetet is, amely az eleve sötét teremben olyan hatást kelt, mintha a néző is egy feketelyukban állna. A monokróm ezáltal teljesen lekerül a vászonról, sőt a síkfelületről is. Malevics eredeti elképzelése, miszerint a monokróm színhasználtat által a művészi önkifejezés elrugaszkodhat a festmény felületétől Borsos Lőrincék művében a végletekig tolódik. S bár a monokróm festészet elsőre egyszerűnek tűnhet, temérdek jelentést hordoz, melyek izgalmas koncepcionális kérdéseket tartalmaznak.

Borsos-Lőrinc fuck kapoor black című installációja, 2016. A festékszórót Radics Márk programozta. Forrás: borsoslorinc.com
Borsos-Lőrinc fuck kapoor black című installációja, 2016. A festékszórót Radics Márk programozta. Forrás: borsoslorinc.com

Legközelebb, mikor egy monokróm festményhez érkezünk a galériában, mielőtt vállat vonva legyintenénk, gondoljunk vissza Kazimir Malevics felvetésére, miszerint „a természet formáinak ismétlésével és felvázolásával a művészet egy hamis koncepciója alakult ki a tudatunkban.” A monokróm festészet valóban egyszerűnek hat, mégis képes rávilágítani a művészet leglényegibb, legelemibb céljaira, mely nem más, mint az emberi érzelem és egyéni belső látásmód kifejezése. Színeket helyezni a vászonra bárki képes, akár felismerhető, akár absztrakt, monokróm kompozíciókban. Ha megállunk egy ilyen kép előtt, és merünk elmélyülni az érzésekben, gondolatokban, amiket ébreszt, máris egy újabb művészeti élménnyel gazdagodtunk, sőt, talán másképp állunk majd a művészethez ezután.  

Írta: Petri Anikó


[1] Clement Greenberg, Toward a Newer Laocoon, Partisan Review, 7 (1940. július-augusztus) [Magyarul: Greenberg, Clement: Egy újabb Laokoón felé. Fordította: Heszky András. Laokoón 7 (2014),  http://laokoon.c3.hu/dok/greenberg/03.egy_ujabb_laokoon_fele.pdf

Partnereink

EMMI NKA MMA
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow