A veszprémi Test/Harmónia kiállítás már online is megtekinthető

2021.01.18 11:02:31 | Egyéb kategória

A Kép/Test/Lét összművészeti programsorozat keretein belül Test / Harmónia címmel nyílt meg a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Művészetek Háza Veszprém által közösen kiírt képzőművészeti pályázat legjobb alkotásaiból válogatott tárlat. Az augusztusban, a Dubniczay-palotában megnyílt kiállításból kiderül, a formák és a technikák sokszínűségével ábrázolható mindaz, amit az emberi létről, az emberi alakról, az ember testi teljesítményéről gondolunk.

A kiállítás kapcsán Hegyeshalmi László, a veszprémi Művészetek Háza vezetője elmondta, hogy csaknem száz alkotó jelentkezett műveivel a kiírt művészeti pályázatra, amelyből végül 35 alkotás került kiállításra. Hozzátette „A művészek számára fontos lehetőséget nyújtanak a különböző alkotói pályázatok. Másrészt a pályázatok jó lehetőséget adnak a művészetelméleti, technikai, formai kérdések megvitatására, az új nézőpontok, a hazai és nemzetközi művészeti mozgások megismerésére. Ezért nagyon fontosnak tartom az alkotóközösségek aktivizálásában a kezdeményezést.”

A kiállítás anyaga a kortárs művészek tolmácsolásában reflektál a testábrázolások hagyományaira. Ezt a sokszínű megfogalmazást láthatjuk a Művészetek Háza Veszprém Test/Harmónia című kiállításán, ahol az emberi test harmóniáját vagy éppen diszharmóniáját, az emberi mozdulat esztétikumát ábrázoló alkotásokat csodálhatunk meg a mai naptól nyíló online tárlatunkban.

Grafikai terv: Kemény Zoltán

Partnereink

veszprembalaton2023 NKA MMA kultura.hu
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow