Ahol a bábok életre kelnek

A Tintaló Társulást Sipos Katalin és Sisak Péter alapította még 2005-ben. A két művész pedig nemcsak a színpadon és a bábkészítő műhelyben dolgozik együtt, de a magánéletben is egy párt alkot. Így lehetséges, hogy hétköznapjaikban az alkotás összefolyik a pihenéssel, a munka a hobbival. Beszélgetéseik során – Sisak Péter szavaival élve – ötletpingpongot játszanak, ugyanis amint egyikőjüknek eszébe jut valami, azt a másik átgondolja és továbbfejleszti. Így született meg annak idején két olyan produkciójuk is, amelyek a cirkusz világához kötődnek. Az egyik a Tintaló Cirkusz című előadás, melyben Sisak Péter a cirkuszigazgató, és a bábok a porondra lépő sztárok. A másik pedig a Circus Mechanicus, amely Magyarország első önműködő bábszínháza. „Ez egy óriási pavilon, amelybe belesve a cirkusz hétköznapjait láthatjuk. Azt, ahogy próbál az akrobata, a táncos, az erőember. Mint egy nagy terepasztal, amelyet mozgásba hoz egy szerkezet, és olyan önálló világot teremt, ahol ránk már nincs is szükség. Csak a gyerekekre. Ők tekerhetik meg a kurblit, és akkor beindul az automata. Felhúzza a függönyöket, felkapcsolja a fényeket, beindítja a zenét, és a bábok megmozdulnak” – magyarázza Sisak Péter. Mi pedig már látjuk is, amint a kackiás bajszú erőemberek edzenek, egy nő otthonkában sétál a hajszálvékony kötélen, egy arra járó kislány pedig ijedten eltakarja a kezével a szemét. A balerina lábujjhegyen forog, mindenki próbál, készül, csak a cirkuszigazgató henyél. Ül egy fürdőkádban, és rejtvényt fejt. (Nézd meg te is az alábbi videóban!)

„Rengeteg olyan apróságot rejtettünk el a terepasztalon, amely felfedezésre vár. Emellett írtunk kis szövegeket is, melyek mesélnek a gyerekeknek a cirkusz hétköznapjairól. A szülők ezeket felolvashatják a kicsiknek, ők pedig megkereshetik a jeleneteket a pavilon ablakai mögött. Mintha egy mesekönyv lapjai elevenednének meg a szemük előtt. Van olyan család, amelyik órákat el tud tölteni a Circus Mechanicus nézegetésével. Lehet vele játszani is, például van olyan gomb, amelyet ha megnyomunk, működésbe lép egy kis tekepálya.”

„Mi terveztük meg a pavilont, a bábokat, a mechanikai szerkezetet, de az elektronikai részében segített Oláh Attila, míg Rumi Zsófi grafikusművész, Kati lánya, a figurákat festette ki. Hozzá kell tennem: nyolc éve készítjük a bábautomatát, és magunk sem hittük, hogy ilyen gigászi feladatba fogtunk bele. A terepasztalt azóta már többször is átalakítottuk, folyamatosan dolgozunk rajta, hogy egyre jobb és jobb legyen. Általában a helyszínen jövünk rá, min lehetne még változtatni, otthon pedig hozzálátunk. Gyakorlatilag ez a hobbink is, hiszen annyi munkaóra van benne, amennyi soha az életben nem fog megtérülni. Például ahhoz, hogy egy figura megmozduljon, legalább egy hónapnyi munkára van szükség. Mégis szeretjük, élvezzük, és így van ezzel a közönség is. Most is készülünk egy nagyobb átalakításra, úgyhogy lesz munka a téli hónapokra is.”

Van azonban a Társulásnak egy olyan darabja is, ahol a bábok nemcsak készülnek a cirkuszi előadásra, de porondra is lépnek. Ez a Tintaló Cirkusz. Maga az előadás csaknem félórás, viszont nem akármilyen helyszínen játsszák. „Van egy háromméteres kis cirkuszi sátor, melyben körülbelül 25 gyerek fér el egyszerre. Ők veszik körbe az apró porondot, ahol én vagyok a cirkuszigazgató, a bábok pedig a sztárok, akik nem mindig engedelmeskednek az igazgatónak. Ebből adódik a helyzetkomikum, amelyre az előadás épül. A nézőink leginkább 3-10 éves gyerekek, míg a szüleik kintről kukucskálhatnak be a sátorba kis lyukakon. Innen figyelhetik az előadást és gyermekeiket. Egy nap többször is előadjuk a produkciót, és sok kicsinek ez élete első színházi élménye. Ezért is van tétje a műsornak. Épp a napokban mesélte egy anyuka, hogy tíz éve a nagyobbik fiával jött el a darabra, most pedig a kistestvérét hozta el hozzánk, mert olyan nagy élményt adott a korábbi előadásunk a számukra.”

De mi vezetett el a mai sikerekhez? Sisak Péter arról is mesélt, hogyan indultak 2005-ben. „Akkor még mind a ketten a Ciróka Bábszínházban dolgoztunk, és mindketten nagyon szerettük ezt a műfajt. Kati óvodapedagógusként végzett, és már a kilencvenes években a társulat tagja lett, én pedig számtalan szakmába belekóstoltam, de a bábszínház ragadott magával, mert rendkívül izgalmas ez a világ! Egyszerre képzőművészet, egyszerre színház és még zene is!” – kezdi Péter. „Közben voltak saját elképzeléseink, ötleteink, és arra gondoltunk, belevágunk egyedül. Nem láttunk még bele abba, mit is jelent a független bábszínház fenntartása. Talán éppen ezért voltunk annyira bátrak, hogy bele mertünk fogni. És ahogy mondani szokás: a bátraké a szerencse. Már az első alkalommal, amikor leültünk a teraszunkra, kitaláltunk három produkciót, melyekből kettő meg is valósult, és a mai napig működik. Az első a Felhővadászatvolt, a második a Tintaló Cirkusz. A Felhővadászatot azóta odaadtuk kedves barátainknak: szombathelyi bábművészeknek. A Tintaló Cirkuszt pedig a mai napig visszük, és nagyon-nagyon szereti a közönség és mi is. Nem kopott meg az évek során, és ha lehet, még vagy ugyanennyi évig szeretnénk is vinni tovább.”

A közönség mellett azonban a szakma is elismerte a művészeket. Több díjat is átvettek az elmúlt években. Először 2007-ben a Nem akarok többé boszorkány lenni! című előadás kapott fődíjat a Marczibányi téren rendezett Országos Gyermekszínházi Szemlén. Majd ugyanez a produkció 2008 márciusában is díjat nyert a IV. Nemzetközi Monodráma Fesztiválon, míg előadói díjat szerzett a IV. Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén, Kaposváron. Sőt: 2009 nyarán a Zsiga föstő fest című, Lázár Ervin meséiből készült előadásukkal együtt megkapta a Lengyel Színházművészeti Szövetség Sziléziai Osztályának díját Katowicében. „Miután elhatároztuk, hogy létrehozunk egy társulatot, csatlakozott hozzánk barátunk, Kolozsi Angéla, akivel korábban kollégák voltunk a Cirókában. Együtt találtuk ki a Tintaló Cirkusz előadásának vázát, majd a Nem akarok többé boszorkány lenni! című mesét állítottuk színpadra. Ez olyan sikeres lett, hogy több gyerekszínházi díjat is elhozhattunk vele, majd jöttek az újabb és újabb darabok. A társulásunk kiegészült Törőcsik Eszterrel és Sorbán Csabával. A szakma is
elismert minket, a közönség is szeretett, csakhogy öt évvel ezelőtt olyan helyzetbe kerültünk, hogy döntenünk kellett: hogyan tartsuk fent ezt a nagyüzemet? Nehéz volt a színészekkel egyeztetni, akik máshol is játszottak, ráadásul mi ugyanazt a háttérmunkát csináltuk akkor Katival, mint egy rendes kőszínházi társulat, ahol minden feladatkörre van külön ember. Mi ezt ketten oldottuk meg, és már nem volt annyi energiánk, hogy ezt az üzemet így tovább tudjuk vinni. Ezért úgy döntöttünk, csak azokat a produkciókat tartjuk meg, melyeket ketten is be tudunk mutatni, mint a Tintaló Cirkusz.

A kétfős társulat azóta se áll meg. „A mi fogaskerekeink hihetetlen fordulatszámon pörögnek. Annyi ötletem van még! Ha most megállítanánk az időt, biztosan legalább öt évig tudnék ezeken dolgozni. Annyi játékot találtam ki! Katival nagyon jó párost alkotunk. Egymást motiváljuk, és a közös gondolkodás eredményeként jönnek létre az előadások. Nem is választható el egymástól a magánéletünk és a munkánk” – nevet Péter, emlékeztetve, hogy a téli estékre már tervezik a Circus Mechanicus átalakítását. Meg is jegyzem interjúalanyomnak, hogy az önműködő színházhoz hasonlót a Blattner Géza életét bemutató tárlaton láttam. (Erről a kiállításról ITTlehet olvasni!) Csakhogy ott a bábok az 1920-as, 1930-as évekből léptek elő. „Valóban, számunkra is nagyon vonzó a 20. század első egyharmadának esztétikai világa. Ez minden előadásunkon érződik. Szeretünk időutazásokat tenni. Sokan meg is jegyzik az önműködő bábszínházról: ugye ez már legalább százéves? Ugyanezt szokták kérdezni a cirkuszunk bábjairól is. Ez pedig nem is véletlen. Bár a bábjaink nem százévesek, hiszen mi készítettük őket, abban igazuk van a nézőknek, hogy száz évvel ezelőtti gyerekjátékok alapján születtek. Régiesre fazoníroztuk őket.”

A társulat legújabb darabja is különleges. A Horgászni tilos! egy utcaszínházi bábelőadás, melyben a főhős egy horgász, aki talál magának egy ideálisnak tűnő helyet a tengerparton. Csakhogy éppen azon a szakaszon él egy szellem is, aki szeretné megőrizni magányát, és elzavarni az illetéktelen betolakodót. Próbálja akadályozni a horgászt, aki nem veszi észre a szellemet, és csupán balszerencsének véli az akadályokat. A nézők azonban természetesen látják, mi történik. „Az utcaszínházi előadás más, mint a kőszínházi. Az egész díszlet, jelmez két ládába belefér, nagyon mobilis, gyakorlatilag bármilyen sík terepen fel tudjuk állítani. A darab dramaturgiája pedig olyan, hogy ha az utcán valaki az előadás egyharmada után kapcsolódik be, akkor is vannak élvezhető, mókás pillanatok, melyek szórakoztatják anélkül, hogy ismerné az elejét. Ötpercenként jönnek a gagek, az újabb helyzetek, melyek önmagukban is szórakoztatóak. Alkotótársnak, „külső szemnek” rendező barátainkat hívtuk. A dramaturgiai váz felépítésében nagy segítségünkre volt Veres András, vele raktuk össze a helyzetek sorozatát. De segített még Bartal Kiss Rita is instrukcióival, valamint Kolozsi Angéla is sok ötlettel és dramaturgiai megoldással szolgált. Hozzá kell tenni: nem úgy készült ez a produkció, mint egy klasszikus előadás. Az utcaszínházi előadás eleve másképp is működik. Az utcán ugyanis rengeteg kiszámíthatatlan esemény jöhet közbe, és mindenre fel kell készülni, mindent le kell reagálni. De én szeretem ezt, hogy mindig topon kell lenni, improvizálni kell. Másfél éve kezdtük el megcsinálni az előadást, azóta sok mindent átalakítottunk, és most nyáron jutottunk el a végleges formáig.”

Az előadást a közönség máris a szívébe zárta, nagyon szeretik az emberek, és szakmai körökből is sok jó visszajelzés érkezett. „Ez olyan darab lett, amelyet eredetileg is terveztünk: 0-tól 99 éves korig bárki megnézheti, mindenki talál benne számára szórakoztató elemet. A legkisebbek élvezhetik a kukucs-játékot: bár a szellem ott van, de a horgász nem veszi észre. A felnőttek pedig értik a helyzetkomikumot.”

Bár a nyáron már több helyen is játszották a darabot, Sisak Péterék a Kecskeméti Alkotóházban rendezett előadást tartják a premiernek. „Mi erre az alkalomra úgy tekintünk, mint a produkció bemutatójára. Az alkotóház nagyon sokat jelent a számunkra, elképesztően jó lehetőség, hogy itt próbálhatunk, alkothatunk. Ez most a fő bázisunk. Az alkotóház vezetője: Király Krisztina is rendkívül segítőkész volt. Mivel nincs állandó helyünk, az alkotóház nélkül nehezebb lett volna a darabra való felkészülés. De már ezelőtt is jártunk itt, körülbelül nyolc éve jövünk az alkotóházba, és legalább négy produkcióval kapcsolatban dolgoztunk már itt. Volt, hogy díszletet festettünk, volt, hogy a Circus Mechanicus bábjait készítettük el. Nekünk az alkotóház tényleg alkotóházat jelent, ahol műhelymunkákat végezhetünk, próbálhatunk is. A Horgászni tilos! című előadásnál kifejezetten előnyös volt, hogy az udvaron is gyakorolhattunk.”

A Kecskeméti Alkotóházból az előadások sokszor külföldre is elutaznak. „Az elmúlt 12 évben szerintem 20-25 alkalommal játszottunk külföldön is. Legtöbbször a Tintaló Cirkuszt. Ha érkezik egy felkérés a határon túlról, szívesen megtanulom az adott ország nyelvén is a darabot, és ezért nagyon hálás a közönség” – meséli örömmel Sisak Péter. – Felléptünk szinte mindegyik szomszédos országban, de eljutottunk már Olaszországba, Lengyelországba, Angliába és Spanyolországba is. Reméljük, hogy a Horgászni tilos!-előadásunk szintén sok helyszínen sok embernek szerez majd örömet!

Forrás: Kultúra.hu/Wéber Anikó

Fotó: Tintaló Társulás Facebook-oldala