Aranykorukat élő oszmán díszítőművészetekről a szentendrei MANK Galériában

2019.01.30 10:39:10 | Hírek

Az oszmán művészeti világ legjelentősebb tradícióival ismerkedhet meg az, aki február 2-án ellátogat a szentendrei MANK Galériába. A Gül Baba Art programsorozat ugyanis a hétvégén a festők városába látogat, hogy török ínyencségek mellett ismertesse meg többek között az ebru, vagy éppen a miniatúra művészetével az érdeklődőket.

Öt hagyományos, aranykorukat élő oszmán művészeti ágat ismerhetnek meg az érdeklődők a hétvége során: többek között a magas rangú vezetők részére készített könyvek, főként a verses kötetek arany díszítését jelentő Tezhip módszerét, valamint szó lesz a konferenciána Kaatı, azaz a vágás művészetéről is, amikor is az alapanyagból egy ceruza formájú pengével metszik ki az írást vagy a motívumot.  

 

Az egyik legszélesebb körben izgalmas, a nap folyamán is ismertetett technika az ebru lesz, amely művészeti ág a sűrített folyadék tetején keveredő színek kavalkádját örökíti meg egy speciális papírlap segítségével. A technikáról nemcsak előadás hangzik el a MANK Galériában, hiszen február 4-én és 5-én iskolás csoportok érkeznek a szentendrei helyszínre, hogy Kocal Suna miniatúraművésszel együtt próbálhassák ki a neves technikát.

 

A programot magyar szakértők előadása egészíti ki, Platthy István művészetterapeuta, rajztanár, mesterpedagógus például a magyar és a török népek népművészeti formáinak, motívumkincsének művészeti nevelésben való felhasználásáról mesél majd. „A magyar és belső-ázsiai török népek népművészeti formavilágának vizuális nyelvi gondolkodásmódjára jellemző, hogy leképezi a természet szorosan egymásba kapcsolódó mozgásfolyamatait” – vallja a kutató, aki szerint a terápiás foglalkozásokon részt vevő gyerekek, fiatalok és felnőttek a népi motívumokat nem másolják, hanem azokat belülről átélve, értelmezve, tovább gondolva teremtik meg saját szimbolikus képi világukat, ami segíthet saját traumáik feldolgozásában. 

 

Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány és a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.közös szervezésével megvalósuló Oszmán Képzőművészeti Konferenciánköszöntőt mond az Alapítvány kulturális és művészeti igazgatója, Ertüngealp Alpaslan, majd neves művészek előadásaiban elevenednek meg az oszmán művészeti technikák. A program során tradicionális török zene várja az érdeklődőket február 2-án 10 és 14 óra között, ahol a kávészünetben baklavát kóstolhatnak a látogatók

 

A program ingyenes és regisztrációhoz kötött az info@gulbabaalapitvany.hu címen.

 

 

Partnereink

veszprembalaton2023 NKA MMA kultura.hu
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow