Átadták az állami ösztöndíjakat
„A tehetség akkor mutatkozik meg a maga valójában, ha a teremtő munka mellé elhivatottság is társul. Míg egy díj az elvégzett munka jutalma lehet, egy ösztöndíj a megelőlegezett bizalom” – mondta el Halász János kultúráért felelős államtitkár a 2014. évi állami ösztöndíjak átadásán április 14-én, hétfőn a Műcsarnokban.
Az államtitkár a Derkovits Gyula képzőművészeti, Kállai Ernő művészettörténészi és műkritikusi, Kozma Lajos iparművészeti, Pécsi József fotóművészeti, valamint a Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíjak díszokleveleit adta át a pályázó alkotók legjobbjainak.
Az ösztöndíjakat az állam évente közel 180 millió forinttal támogatja, és nem csupán a képzőművészetek és az ehhez kapcsolódó területeken alkotó művészek esetében. Halász János kiemelte, hogy az országban 12 olyan ösztöndíj van, ami a fiatal alkotóknak biztosít támogatást. Ezeket az ösztöndíjakat akár háromszor egymás után is el lehet nyerni, és nagyon sok művész ennek segítségével indul el a pályán.
„Az ösztöndíjak biztosítják a nyugodt alkotómunka feltételeit, azt, hogy a művésznek csak arra kelljen figyelnie, hogy megvalósítsa az álmait. Minden alkotónak más és más a munkamódszere. Az állam munkamódszere már évek óta ugyanaz: a szakmai kuratóriumok segítségével biztosítja a nyugodt alkotói tevékenységek feltételeit” –fogalmazott a kultúráért felelős államtitkár.
{gallery}mank0414{/gallery}
A díjazottak teljes névsora itt található:
Derkovits Gyula-ösztöndíj
Antal Balázs, Balázs József Tamás, Blahó Borbála, Borsos János, Brückner-Szalóky János, Csató József, Felsmann István, Hajas Katinka, Kaliczka Patrícia, Karsai Dániel, Keller Diána, Kerezsi Nemere, Koós Gabriel, Korcsmár Eszter, Kovács „Budha” Tamás, László Gergely, Martin Henrik, Németh Marcell, Pintér Dia, Rabóczky Judit Rita, Rolik Ádám, Soós Katalin, Szabó Ákos, Szanyi Borbála, Szvet Tamás, Tranker Kata
Kállai Ernő-ösztöndíj
Balázs Katalin Benigna, Csatlós Judit, Forián Szabó Noémi, Kürti Emese Katalin, Oltai Kata, Zombori Mónika, Zsikla Mónika
Kozma Lajos-ösztöndíj
Balla A. Benjamin, Ducsai Judit, Fazekas Endre Ferenc, Herényi Blanka, Kontor Enikő, Koós Daniella Éva, Sármán Nóra, Simon Viktória, Tramontini Dóra, Varga Dóra
Pécsi József-ösztöndíj
Alpern Bernadett Anna, Biró Eszter, Ember Sári, Illés Katalin, Kasza Gábor, Páhi-Fekete Noémi, Pályi Zsófia, Péter Ildikó, Stiller Ákos, Szombat Éva
Moholy-Nagy László-ösztöndíj
Albert Virág, Bogdán Viktória, Borsa Aliz, Börcsök Anna, Kovács D. Barna, Kővári Zsófia