Az emberi test jelenkori ábrázolását mutatja be a MANK veszprémi kiállítása

2020.08.28 08:32:40 | Egyéb kategória

Test / Harmónia címmel nyílt meg a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Művészetek Háza Veszprém által közösen kiírt képzőművészeti pályázat legjobb alkotásaiból válogatott tárlat. Az augusztus 27-én 18 órakor nyíló, Dubniczay-palotában megrendezett kiállításból kiderül, a formák és technikák sokszínűségével ábrázolható mindaz, amit az emberi létről, az emberi alakról, az ember testi teljesítményéről gondolunk. A tárlat a Kép/Test/Lét művészeti programsorozat részeként valósul meg.

„Kép/Test/Lét címmel olyan új összművészeti programsorozatot indítottunk, amellyel célunk az, hogy az alkotóművészet területén tevékenykedő, jelentős vidéki közösségeknek megjelenési lehetőségeket biztosítsunk, valamint támogassuk a művészek lokális megszólítását és közösségé formálását, ezáltal a különböző művészeti területek közötti összhang megteremtését. Törekvéseink között szerepel továbbá az, hogy a színvonalas körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőségek alkalmat teremtsenek a művészeknek a közönséggel való találkozásra, a helyi és a térségi művészeti élet erősítésére” – mondta el Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója a művészeti programsorozattal kapcsolatban. Hozzátette: Az elmúlt esztendőkben az előadó- és alkotóművészeti élet szereplőit számos pályázattal, programmal segítették, melyeket idén új kezdeményezéssel bővítettek – kifejezetten a vidéki alkotóközösségek, műhelyek munkájának támogatásaképp.

Az eseménysorozat három megyeszékhely, Miskolc, Szolnok és Veszprém együttműködésével valósul meg, mindhárom helyszínen az emberi test kultúráját, szépségét és erejét művészi módon reprezentáló műalkotásokat állít ki a MANK, ahol tematikusan kapcsolódó, előadóművészeti produkciókat is bemutatnak. „A testábrázolások hagyományai hatalmas távlatokat nyitnak a művészi önkifejezésben. Ezt a sokszínűséget láthatjuk a Művészetek Háza Veszprém kortárs művészeti intézménnyel közös szervezésben megvalósult, Test/Harmónia című kiállításon, ahol az emberi test harmóniáját vagy éppen diszharmóniáját, az emberi mozdulat esztétikumát ábrázoló alkotásokat csodálhatunk meg” – fogalmazott az ügyvezető igazgató.

A harmónia és a diszharmónia megjelenítése érezhető a kiállított munkákon – mondta el a kiállításra beküldött alkotásokat kiválasztó zsűri egyik tagja, Sinkó István képzőművész, művészeti író. „Elegáns táncosok, táncosnők és női torzók, maszkokban és rosszul öltözötten álldogáló, létező alakok, az öregedő férfitestet is bátran felmutató, jelképszerű aktok sorakoznak a falakon. Ilyenek vagyunk hát? Igen, ilyennek születtünk, vagy épp ilyenné válunk. „Az édenkert egy késő sugára” (Madách) és „A romlás virágai” (Baudlaire) jelennek meg egyetlen nagy kiállítási tablón” – fogalmazott. A zsűritag hozzátette: a kiállítás talán képes ráébreszteni a nézőt arra, hogy a stílusok, az eszközök és az anyagok különféle formáiban, illetve a kortárs szemlélet, a technika, valamint az alkotói nyelv változatosságával igenis ábrázolható mindaz, amit az emberről, az emberi alakról, az ember test teljesítményéről gondolunk. A művek sorában ennek az empátiának, a romlandó anyag – test – iránti elfogadásnak a képeit láthatják a nézők. Plasztika, porcelánszobor, videó, nagyméretű akrilkép és minimalista fotó, a figurativitás határait feszegető tabló mind-mind ugyanazt a problémakört járja körül.

Dohnál Szonja, a kiállítás egyik kurátora elmondta: a zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen 94 munkából kellett kiválasztaniuk 35 pályázó alkotását. A válogatással az alkotóművészet szinte valamennyi ága képviselteti magát. A kiállításon látható művek technikailag rendkívül sokszínűek: festmény, sokszorosított grafika, fotó, kisplasztika, art fashion videó, figurális bronz szobor, érem egyaránt szerepel. Mint tőle megtudhattuk, a téma megközelítése is sokoldalú: női aktok, a test mozgása, csavarodása, a női és férfi alak változásainak értelmezése, tánc és a mozdulat nélküli lüktető ritmus, a szépség, a harmónia, az összetartozás megjelenítése, az emberi alak geometrikus formai felbontása, a fesztiválozás, a közös tánc hangulatának megjelenítése, a színházi élet világa, ellentétek, ellentétpárok ábrázolása, napjaink testkultusza, ugyanakkor az elmúlt időszak történései, mint a karantén, a korlátozott lehetőségek és ezek következményei egyaránt megjelennek a műveken.

Kurátorok:

Hegyeshalmi László és Dohnál Szonja

Kiállító művészek:

Ancsin Mihály, Bárány T. Rézia, Bartus Ferenc, B. Nagy Gabriella, Benkő Ramóna, Bognár László, Borbély Gábor, Czibor Éva, Cseke Szilárd, Dienes Attila, Fábián László, Farkas Ferenc, Farkas Imre, Fébert Zsófia, Gáspár Gábor, Haász Ágnes, Hamerli Judit, Jáger István, Kádár Tibor, Kanics Dorottya, Könyv Kata, Koscsó László, Kostyik Dominika, Pinczehelyi Sándor, Péterfia Gyula, Schmiedhoffer Diána, Silye Júlia, Somogyi Márk, Stark István, Szegedi Olga, Tamás Ákos, Tarczy István, Tóth György László, Tóth Xénia, Varga Amár László

Fenntartók

Médiapartner

szolke_online_kiallitas_
szolke_online_kiallitas_2
szolke_online_kiallitas_3
szolke_online_kiallitas_4
szolke_online_kiallitas_5
szolke_online_kiallitas_6
szolke_online_kiallitas_7
szolke_online_kiallitas_8
szolke_online_kiallitas_9
szolke_online_kiallitas_10
szolke_online_kiallitas_11
szolke_online_kiallitas_12
szolke_online_kiallitas_13
szolke_online_kiallitas_14
szolke_online_kiallitas_15
szolke_online_kiallitas_16
szolke_online_kiallitas_17
szolke_online_kiallitas_18
szolke_online_kiallitas_19
szolke_online_kiallitas_20
szolke_online_kiallitas_21
szolke_online_kiallitas_22
szolke_online_kiallitas_23
szolke_online_kiallitas_24
szolke_online_kiallitas_25
szolke_online_kiallitas_26
szolke_online_kiallitas_27
szolke_online_kiallitas_28
szolke_online_kiallitas_29
szolke_online_kiallitas_30
szolke_online_kiallitas_31
szolke_online_kiallitas_32
szolke_online_kiallitas_33
szolke_online_kiallitas_34
szolke_online_kiallitas_35
szolke_online_kiallitas_36
szolke_online_kiallitas_37
szolke_online_kiallitas_38
szolke_online_kiallitas_39
szolke_online_kiallitas_40
szolke_online_kiallitas_41
szolke_online_kiallitas_42
szolke_online_kiallitas_43
szolke_online_kiallitas_44
szolke_online_kiallitas_45
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_naprol_napra_1
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_2
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_3
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_4
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_5
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_6
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_7
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_8
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_9
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_10
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_11
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_12
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_13
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_14
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_15
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_16
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_17
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_18
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_19
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_20
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_21
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_22
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_23
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_24
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_25
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_26
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_27
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_28
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_29
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_30
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_31
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_32
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_33
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_34
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_35
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_36
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_37
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_38
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_39
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_40
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_41
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_42
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_43
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_maoe_foto_
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_2
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_3
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_4
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_5
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_6
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_7
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_8
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_9
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_10
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_11
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_12
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_13
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_14
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_15
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_16
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_17
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_18
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_19
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_20
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_21
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_22
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_23
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_24
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_25
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_26
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_27
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_28
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_29
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_30
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_31
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_32
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_33
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_34
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_35
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_36
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_37
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_38
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_39
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_40
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_41
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_42
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_43
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_eukarisztia_
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_2
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_3
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_4
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_5
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_6
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_7
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_8
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_9
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_10
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_11
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_12
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_13
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_14
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_15
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_16
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_17
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_18
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_19
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_20
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_21
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_22
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_23
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_24
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_25
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_26
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_27
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_28
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_29
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_30
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_31
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_32
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_33
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_34
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_35
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_36
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_37
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_38
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_39
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_40
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_41
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_42
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_43
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_44
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_45
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_46
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_47
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_48
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_49
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_50
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_51
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_52
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_53
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_54
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_55
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_56
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_57
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_58
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_59
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_60
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_61
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_62
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_63
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_64
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_65
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_66
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_67
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds