Bemutatkozik a Hajós Alfréd Emlékszoborra kiírt pályázat nyertese

2021.11.23 13:53:45 | Egyéb kategória

Köztéri emlékszobor alkotására hívta egy évvel ezelőtt az alkotóművészeket a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE), amely szoborpályázat eredményhirdetése 2021. november 30-án 12 órakor lesz a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület helyiségében (1063 Budapest, Munkácsy Mihály utca 25., 3-as kapucsengő).

Az eredményhirdetésre meghívtuk a második fordulóba jutott öt alkotót, közöttük az első helyezett Nagy Attila hódmezővásárhelyi szobrászművészt. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a pályázatot kiíró szervezetek, a zsűri és a sajtó képviselőinek jelenlétében tekinthetik meg a nyertes „A magyar delfin aranya” jeligével ellátott pályamunkájának makettjét.

A kiírás célja volt, hogy méltó emléket állítson Hajós Alfréd munkásságának és örökségének. Hajós Alfréd az újkori olimpiai játékok első magyar bajnoka. Egész életműve, sportolói, sportvezetői, újságírói, építészi és közéleti tevékenysége példa értékűen testesíti meg az ókori olimpiai eszményt, a test és lélek harmóniájának fontosságát, amelyet az újkori játékok hitvallásuknak tekintettek. A pályázat kiemelt célja, hogy a készülő műalkotás méltó módon állítson emléket az úszóbajnoknak, és hogy kifejezze a Hajós Alfréd által képviselt eszmeiséget.

Kérjük, részvételi szándékát jelezze a mazsike@gmail.com emailcímen. Az eseményen a maszk viselése kötelező!

Partnereink

EMMI NKA MMA
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow