Fiatal művészek alkotásaiból nyílt tárlat a MANK Galériában

2021.07.01 13:06:50 | Egyéb kategória

Kapcsolatok címmel nyílt tárlat a szentendrei MANK Galériában. A MANK kiemelt célkitűzése, hogy a fiatal generáció számára minél több, és minél magasabb minőségű megjelenési lehetőséget biztosítson, ezzel is támogatva törekvéseikben az alkotókat, ezért a Társaság több éves hagyományra visszatekintő kezdeményezésének köszönhetően olyan 35 év alatti fiatal képzőművészeknek kíván bemutatkozási lehetőséget biztosítani a MANK Galériában, akik lendületükkel, tehetségükkel már most kiemelkedő alkotásokat tudhatnak maguk mögött.


A 2021-es esztendő kurátori koncepciója szerint a pályázat a kapcsolatok köré épül, azokat ugyanis az elmúlt bő egy évet meghatározó koronavírus-járvány alapjaiban befolyásolta. A kiállításon bemutatott művek egy része ennek hatásait vizsgálja lírai módon. Ehhez a csoporthoz tartoznak Hajgató Terézia elhagyatott székei, Végvári Gergely melankolikus, álomszerű üres ágya, Mozga Andrea kisméretű, finom, absztrakt festményei, Süttő Anikó a belső szorongást a maga terápiás módján oldani próbáló installációja és Gregóczki Réka költői videója.


Az emberi kapcsolataink mellet a természettel való viszonyunk is fordulóponthoz ért. Az elmúlt évtizedben vált egyértelművé, hogy sürgősen változtatnunk kell a természethez fűződő kapcsolatunkon, hiszen egyre nehezebben tűnik elkerülhetőnek a globális klímakatasztrófa. A természet megkerülhetetlenségére reflektál Horváth Gergely hatalmasra nagyított Labirintustaplója, Kuzma Eszter Júlia disztópikus hologramnövénye vagy Vörös Viktória naplószerű, szobanövényeinek tett vallomásai. Részben ide sorolható Lajkó Nóra helyspecifikus installációja is, amely a kiállítótér sajátos kialakítását kihasználva az egyik szomszédos fára irányítja a nézők figyelmét. Ebben az alkotásban nemcsak a természetről van szó, hanem egy ironikus fogyasztói társadalmi attitűdöt karikírozó gesztusról is.
A kiállításon megjelenik továbbá különböző megközelítésekben a tárgyi környezetünkkel való viszonyunk is: ilyen Kis-Prumik Zoltán filozofikus festménypárja, Csapó Dóra Gabriella iróniával átszőtt hímzése és Czakó Petra leheletfinom akvarelljei.


Természetesen már évtizedek óta megkerülhetetlen téma az emberiség és a digitális világ viszonya, ezt is vizsgálja Kiss Richárd World Wide Mapje, amely egy több milliárd, internetre feltöltött fotóból generált térkép, illetve Ódor Bence István festménye, amelyen az egyik legsikeresebb videojátékból, a 2004-es Grand Theft Auto San Andreasból választott névtelen mellékszereplők kerülnek a kép középpontjába.
Juhász Nóra és Koltay Szonja Dorottya festményei elsőre különbözőnek tűnnek, hiszen egymástól eltérő, huszadik századi festészeti előképekből építkeznek, másfelől hasonlóak, mert mindketten zsigeri groteszk szimbolizmussal mutatják be az emberiség esendőségét.


A kapcsolat sokféle szempontból értelmezhető fogalma teret enged a legkülönbözőbb művészeti megközelítéseknek és az itt bemutatott művek ennek megfelelően változatosan reagálnak a témára. A kiállított alkotások közül több megvásárolható a tárlaton.

Kurátor: Don Tamás művészettörténész

Kiállító művészek:
Czakó Petra, Csapó Dóra Gabriella, Gregóczki Réka, Hajgató Terézia, Horváth Gergely, Juhász Nóra, Kis-Prumik Zoltán, Kiss Richárd, Koltay Dorottya Szonja, Kuzma Eszter Júlia, Lajkó Nóra, Mozga Andrea, Ódor Bence István, Süttő Anikó, Végvári Gergely, Vörös Viktória

Partnereink

veszprembalaton2023 NKA MMA kultura.hu
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow