Elindul a hédervári kastély felújításának előkészítése
A Magyar Közlönyben november 6-án megjelent kormányhatározat szerint a kormány „egyetért a hédervári kastély és környezetének alkotóházként való megnyitásához szükséges felújításának előkészítésével”. Erre a célra 66,5 millió forintot biztosítanak az idei központi költségvetésből.
Az előkészítési munkálatok határideje jövő év június vége, kormányzati felelőse az emberi erőforrások minisztere, megvalósítója pedig a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.