Kaposváron nyílt meg a Staféta kiállítássorozat ötödik tárlata

2022.05.26 13:39:18 | Egyéb kategória

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a kultúra és művészetek elhivatott támogatójaként kiállítássorozatot szervez, hogy ezzel is segítse a tehetséges művészek széles körben való megismertetését. A MANK Nonprofit Kft.-vel közös, Staféta elnevezésű programsorozatunk a művészeti tehetség átörökítésének megértésére tesz kísérletet művészdinasztiák és művészcsoportok bemutatásával.  A sorozat ötödik, Gombos Zsófia és Jónás Péter képzőművészek festményeit bemutató kiállítását Képesek vagyunk címmel nyitották meg 2022. május 26-án 10.30-kor a Somogy Megyei Kormányhivatal (Kaposvár, Nagy Imre tér 1.) galériájában.

Gombos Zsófia és Jónás Péter tárlatával nemcsak a lokalitás jelentősége, de a művészet területén elképzelhető egyik legtitokzatosabb viszony, tanító és tanítvány viszonya bontakozik ki. Jónás Péter képzőművész a Kaposvári Egyetemen tanította Gombos Zsófiát, aki a diplomát követően önálló művészi életpályája építésébe kezdett, melynek legújabb állomása a Somogy Megyei Kormányhivatal galériaterében nyíló páros tárlat.

„Képesek vagyunk” – állítják az alkotók, s ezt érthetjük rájuk, akik tehetségük, művészi kompetenciájuk révén létrehozzák, megteremtik, képeik által megragadhatóvá teszik a személyiség, a személyesség egy-egy fontos elemét. Képesek azért is, mert saját belső világuk közvetítésére éppen a képzőművészet eszközeit választották, alkotásaik által kultúránk vizuális hagyományait építik tovább. Képesek, akár gyermekkorunk képeskönyvei, amelyek a képek útján tárták elénk varázsos tartalmaikat. Képet alkotni, a valóság egy számunkra megtapasztalt minőségét rögzíteni különös vágy: egyszerre kíván az idő folyamatos sodrásából kiragadni valamit és átadni az örökkévalóságnak; és egyszerre tesz kísérletet a személyes élmény, érzelem közvetítésére, a valóság tapasztalatának szubjektív, és ilyenként alapvetően hozzáférhetetlen zártságának megbontására.

Jónás Péter fa felületein asztalok, padok részletei, a munka- és családi élet színterei bontakoznak ki. A tárgyaknak, felületeknek mindig csak egy-egy szeglete kap helyet. Ezzel a kiemeléssel a banális szakrálissá sűrűsödik, a formák és felületek, személyes életünk szeretett helyszínei emlékké, megőrzött, az időtől megmentett valóságdarabbá nemesednek. Ez a gesztus köti össze az egykori mester, Jónás Péter művészetét az eltérő technikával – javarészt klasszikus festészeti eljárásokkal – alkotó Gombos Zsófia munkáival. A képek létrejöttét motiváló gondolat, szellemiség és a finom személyesség nem kitárja, inkább csak sejteti alkotója érzelmeit. Gombos Zsófia tájai és kedvenc háziállatai elemelkednek a valós és megszokott környezetüktől és a képek sajátos, légüresnek ható terébe költöznek. Ezzel egyfelől a konkrét élményt emeli univerzálissá, másfelől kiemeli a számára érdekes és értékes mozzanatokat:  személyiségét és a klasszikus vidéki élet elengedhetetlen színtereit. Képein egyszerre hat a tájak nyitottsága és szabadságélménye a bezártságban érzékelhető szorongással és feszültséggel.

Ismerősen idegen tájak, tárgyak, kezünkkel felfedezhető és felidézhető felületek, egyéni és kollektív emléknyomok bontakoznak ki a két kiváló művész alkotómunkáiban, melyek úgy emelik el sajátos modelljeiket a konkréttól, hogy a képtől könnyűszerrel „képesek lehessenek” elvezetni a befogadó lelkéig.

A Staféta című kiállítássorozat, amelyet arany fokozatú támogatóként az Allianz Hungária Zrt., bronz fokozatú támogatóként az MKB Bank Nyrt. támogat, 2021-ben és 2022-ben csaknem tíz kiállítással mutatkozik be.

A Képesek vagyunk című tárlat 2022. július 14-ig látogatható hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra, pénteken 8 és 14 óra között a Somogy Megyei Kormányhivatal galériájában. A megnyitón köszöntőt mondott Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere, Vetési Bernadett, a Somogy Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Tóth Norbert képzőművész és Monszpart Zsolt, a Támogatáskezelő főigazgatója, a programsorozat ötletgazdája. Közreműködött Balázs Izolda énekes, színművész és Ujláb Gábor zongoraművész. A rendezvényt Lőrincz Sándor, a galéria vezetője moderálta.

Partnereink

veszprembalaton2023 NKA MMA kultura.hu
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow