Képtörténet – Kazi Roland: Relatív helyzetek egy golyó pályáján 8.

Kazi Roland, fotó: Sulyok Miklós

Egy kortárs műalkotás a legtöbb esetben már nem csak ecsettel és festékkel készül. Képtörténetek sorozatunkban megmutatjuk, hogyan lehet műtárgy az emberi test, egy videó, vagy éppen azok az anyagok, melyekben más már nem lát fantáziát. Ehhez pedig kreatív és intim alkotótereket fedezünk fel, ahol kortárs művészekkel találkozunk. A képek előtt állva pedig közösen kutatjuk fel mindazt, ami mögöttük van. Nézzük meg együtt, hogy miért is nem tud bárki ilyet festeni!

Kazi Roland összefüggő képalkotási folyamatokban gondolkodik. Munkáinak fókuszában a mozgások által generált helyzetek értelmezése áll. Grafikái és konstruált szerkezetei a valóságunkról, vagyis a valóságainkról gondolkodtatnak el. A dolgok lényege ugyanis mindig attól függ, hogy honnan, melyik oldalát nézzük. Vajon mindannyian ugyanazt a valóságot látjuk? Lássuk, hogyan gondolkodik erről a kortárs művész!

Cím: Relatív helyzetek egy toll pályáján 8.

Keletkezés éve: 2021

Technika: papír, toll

Méret: 61 x 91 cm

Ár: 150 000 Ft.

Az egymást követő munkáim mindig párbeszédben állnak egymással, hiszen legtöbbször egymásra épülnek. A most bemutatott grafikai sorozatomnak – és annak kiemelt darabjának is – fontos előzményei vannak. Így a kép értelmezéséhez három projektemet szeretném röviden bemutatni.

Megvilágításban a lightboxok

Az első sorozat a Relatív helyzetek egy golyó pályáján címet viseli, mely egy kifejezetten természettudományos ihletésű munka. Egészen pontosan Einstein relativitás elmélete inspirálta. Van Einsteinnek egy egyszerű és szemléletes példája, mellyel a relativitást magyarázta: képzeljük el, hogy egy mozgásban lévő vonaton egy ember áll, a kezében egy követ tart és ezt leejti maga elé. Az emberünk a kő mozgását egyenes vonalúnak érzékeli.  De ha egy külső megfigyelő látja ugyanezt – tehát a mozgó vonatot, rajta az embert, aki leejti a követ – akkor ő már parabolaívként észleli a leeső kő útját, mivel a kő és a vonat mozgása összeadódik. Ebben a példában az fogott meg igazán, hogy a különböző nézőpontok mennyire befolyásolják a külvilágból érkező információ kinyerését. Ahogy a legtöbb munkámban itt is a szubjektívitás, az észlelés és értelmezés kognitív folyamatai foglalkoztattak.

Az einsteini példa mintájára építettem három kinetikus gépet, egy fotósorozat létrehozásának céljából. A megfigyelő az általam generált kinetikus térben maga a fényképezőgép, amely egy mozgásban lévő golyót fotóz hosszú záridővel. A golyó a példában szereplő követ testesíti meg. A kamerát és a golyót különböző módokon lehet megmozgatni, így akár a mozgó kamera a mozgó golyót is tudja fotózni. A fotók 10-12 másodperces záridővel készültek egy sötét szobában. A golyó foszforeszkál, ezáltal mozgás közben fényhatást is kelt, melynek az útvonalát rögzítettem a felvétel során. A fotókat később lightbox formában véglegesítettem, mivel ez a technika visszautal a munkamódszerre, hiszen ebben a helyzetben is a fény hívja elő a rajzolatokat. A folyamatban az érdekelt, hogy a kamera, mint megfigyelő mit érzékelt a mozgásból, miként értelmezte azt, egyáltalán annak látott-e mozgást?

A legtöbb munkámban pontosan ezek az ellentmondásos helyzetek foglalkoztatnak, melyek a szemlélő és a külvilág között játszódnak le.

A művek előtt állva a látogatónak lehetősége van arra, hogy kívülről szemlélje a történéseket, ugyanis a fotók alatt látható jelek a kamera és a golyó valós mozgását szemléltetik. Ezekből a látogató vissza tudja fejteni a mozgások valódi okát. Objektíven tud ítélkezni a látottakról, nem úgy, mint a kamera, ami sokszor félreérti a helyzetet, hiszen csakúgy mint Einstein példájában nincs azzal tisztában hogy valaminek a része, ő is mozog mindennel együtt.

Ezek a különböző nézőpontok csak részleges információ befogadására alkalmasak, és nem ismerhető meg általuk a teljes igazság. Ez a munka reflektál azokra a hétköznapi helyzetekre, amelyben a megfigyelő egy adott nézőpontból ítélkezik, és onnan hozza meg a döntéseit. Az az információáradat, ami manapság többnyire a közösségi médiából érkezik, óriási terhet jelent a megfigyelőnek, hiszen nehéz kiszűrnie a valós dolgokat. Mikor az ilyen tartalmak sűrűjébe kerül az ember, könnyen elveszíti a realitásérzékét és létrehozhat magának egy alternatív valóságot, aminek a külvilághoz semmi köze. Azt gondolnánk, hogy ebben a bábeli könyvtárban, amit internetnek nevezünk bárki képes szert tenni valamilyen fokú tudásra, de sajnos pont az ellenkezője történik.

Az einsteini példában tulajdonképpen ezt az analógiát ismertem fel és ezt próbáltam meg kibontani a művészeten keresztül.

Rajzológép

A következő grafikai sorozat szintén az előbb bemutatott relativitáselméleten, és a mozgások összeadódásán alapul. A Relatív helyzetek egy toll pályáján ugyanúgy felfogható egyfajta mozgástanulmányként, csak egy klasszikusabb műfajban. Ezek tollrajzok, amelyek létrehozásához építettem egy kinetikus gépet.

Ebben a szerkezetben a rajzlap egy futószalagon van végtelenítve a toll számára. A rajzkarok és a futószalag motorjának fordulatát tetszőlegesen lehet szabályozni, így a több irányú mozgások összeadódása révén a toll egy folytonosan változó utat jár be. Ezáltal változatos mozgásformák jönnek létre, melyek izgalmas vonalhálókat generálnak.

Amikor ezen a munkán dolgoztam a természettudományos referencia mellett volt még egy vizuális is. Nagyon érdekelnek a korai analóg médiumok, különösen a 19. századi tudományos tablók, amelyek feltalálókhoz köthetők. Ilyen szekvenciái voltak Muybridge-nek és Marey-nak, akik a mozgást, az időt egy olyan pillanatban igyekeztek megragadni, amit az emberi érzékszervek már nem képesek felfogni. Ebben a munkában engem viszont – az előző projekthez hasonlóan – a rajzlap és a toll relatív helyzetei által generált útvonalak foglalkoztattak.

Az épített kinetikus szerkezet, mely a rajzokat létrehozta fontos része a folyamatnak, de nem kiállítási tárgyként tekintek rá, mivel ez is csak egy eszköz volt, akárcsak az előző sorozatban épített gépek.

A mindent megjelentő vonal

A harmadik fontos munka pedig szintén egy kinetikus objekt, ami tulajdonképpen egy vonalat mozgat. Az eddigiekből is jól látszik, hogy engem nagyon érdekel a vonal, ami a mozgás útjának a szemléltetője, vagy valamilyen időbeli dolognak a leírója. Van egy olyan típusú vonal, amely nem mozgást ír le, viszont egy időben történő eseményt ugyanúgy képes szemléltetni. Ez pedig maga a haranggörbe, vagy Gauss-görbe, amivel ezekben az időkben sajnálatos módon legsűrűbben a pandémia halálozási adatainál találkozhatunk. Viszont egy ilyen görbével nagyon sok típusú eseményt le lehet írni, így a Haranggörbe (Nematoda gaussi) című kinetikus munkámban ez a vonal egy szimbólummá vált.

Ez egy nagyon egyszerű szerkezet: egy posztamensbe helyezett motorok mozgatnak egy műanyag lécet, kiegyenesítik, majd lassan görbévé hajlítják. Ebben a vonalban rejtőzik valami olyan egyetemes igazság, amivel mindent le lehet írni. Tulajdonképpen ez a vonal az esszenciája annak, amit eddig kerestem. Ebben rejtőzik maga a mozgás, az elmozdulás legabsztraktabb formája.

Az előző munkák szempontjából ezt azért fontos megemlíteni, mert egy lezáró projektként, tekintek rá, amelyben összegződnek az eddigi gondolataim.

Miközben dolgoztam rajta nagy hatást tett rám Leena Krohn Hotel Sapiens című regénye, melyben egy statisztikus rátalál az élő Gauss-görbére. Ezt az írást tovább gondolva a mű mellé egy szöveg társult, mely a haranggörbét, mint fiktív élőlényt mutatja be egy fiktív zoológiai kutatáson keresztül.

Tulajdonképpen arra próbálok ezzel kísérletet tenni, amire az író is kísérletet tett, ez pedig az, hogy ezt az absztrakt elemet belehelyezzek egy valóságos környezetbe. Eljátszani azzal, mi történik, ha életre keltjük ezt a vonallá redukált adathalmazt. Hogyan közeledik az emberek felé ez a lény, ebben a szédítően fejlődő világban, amit paradox módon a tudományellenesség szülte áltudományok, hiedelmek és a képzeletbeli politikai háttérhatalmak uralnak. Egy ilyen világban a tudománynak szinte esélye sincs autentikusnak mutatkozni. Viszont mindig lehetőségünk van azzal a bizonyos közhellyel élni: Minden nézőpont kérdése.

Kazi Roland Az időtlenség terei című kiállításán mindhárom projekt megtekinthető, egészen február 13-ig a Műcsarnokban.

A Képtörténetek sorozatban bemutatott műalkotások a MANK közreműködésével megvásárolhatóak a publikálás hónapjában, így Kazi Roland Relatív helyzetek egy golyó pályáján 8. című alkotása is 2022. februárjában. Kapcsolatfelvétel: kozonseg@alkotomuveszet.hu