Lehetőségek háza
Alkotás, megmutatkozás, találkozás, megújulás


Az idén tizedik születésnapját ünneplő MANK a lehetőség maga. Egyfelől az a lehetőség, amit megteremt az alkotóművészeknek: módot az alkotásra, a megmutatkozásra, a közönséggel való találkozásra. Másfelől lehetőség a megújulásra. Hiszen, ha a MANK tízéves történetét végignézzük, láthatjuk, hogyan értelmezte újra és újra magát, és végül hogyan találta meg a valódi helyét és hivatását a kulturális intézményrendszeren belül.


Több ezer művésszel álltunk kapcsolatban az elmúlt tíz évben, számtalan országban jártunk a magyar kultúra népszerűsítése céljából. Ezen évek alatt 150-nél is több kiállítást rendeztünk, annak pedig különösen örülünk, hogy minden évben egyre többet, így 2021-ben már harmincnál is több tárlatot nyithattunk meg.


Hatalmas öröm, hogy programjaink alkalmával fontos ügyeknek szentelhettünk figyelmet. Megszólítottuk a művészet eszközeivel a megértési nehézséggel élőket, a látássérülteket és a mozgássérülteket, miközben a műveken keresztül a társadalom egészének küldtünk üzenetet, vagy éppen a roma kortárs művészet fantasztikus eredményeit emeltük ki a népművészet adta értelmezési keretből, és szerte az országban bemutattuk a hazai képzőművészet állócsillagaként Szentandrássy István életművét. A művészetet hívtuk segítségül a környezetvédelem fontosságának megértésében is: Power of plants című kiállításunkon egy élő, fejlődő, lélegző, organikus tárlaton keresztül a növények erejéből kaptunk ízelítőt.


Az évek során olyan hagyományokat teremthettünk, amelyek nemcsak számunkra és a művésztársadalom számára fontosak, hanem a laikus, a művészetek iránt éhes közönséget is megszólították. Immár negyedik éve rendezhettük meg idén a Szentendrei Régi Művésztelepen az ArtKert összművészeti fesztiválunkat, amely évről évre bepillantást enged nemcsak a művészek életébe, de munkájába is: itt mindenki belekóstol a másik helyzetébe: a művész megfigyel, a látogató pedig alkot: fest, nyomatot készít, megismerkedik a vászonnal. Mindezt annak szellemiségében tesszük, hogy a művésszé válás és művészi létezés minden fázisában ott lehessünk. Támogathassunk. Hogy aztán legyen hol, mit és kinek alkotni. Művészeti ismeretterjesztő tevékenységünkkel a műértő közönség és a művészutánpótlás megteremtése fölött bábáskodunk, műhelyeinken a tanulás lehetőségét teremtjük meg, ösztöndíjainkkal a fiatal, pályán elinduló művészek tehetségét igyekszünk kibontakoztatni anyagi terheik csökkentésével, a speciális bemutatkozási lehetőségeinkkel kifejezetten a fiatal művészeknek nyitunk meg tereket és lehetőségeket – ahogyan tesszük azt az Art Marketen rendezett standunkon, vagy a kifejezetten a fiataloknak meghirdetett, kiállítást is magában foglaló pályázatokon keresztül. De ennek szellemiségében adunk évente lehetőséget két fiatal művésznek a Szentendrei Régi Művésztelepen arra, hogy egy-egy éven keresztül itt alkothassanak és itt leshessék el a szakma legelismertebb képviselőinek fogásait – illetve ecsetvonásait. A művészeti pálya egy következő szakaszában az alkotáshoz szükséges teret és ihletet adják alkotóházaink
szerte az országban, Szigligettől Hódmezővásárhelyig, majd az alkotói folyamat gyümölcsét mutatják be galériáink és az ország számos pontján rendezett kiállításaink.


A MANK fennállásának elmúlt tíz évében megújultak az alkotóházai, ahol 21. századi körülményeket teremtettünk az alkotásra. Hasonlóan új művészeti alapokra helyeztük a Szentendrei Régi és a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen való alkotást, szintén megújult környezetben. Az elmúlt tíz év során mintegy 1100 ösztöndíjas útját követhettük – számukra mostanra az online teret és a legújabb kommunikációs csatornákat is megnyitottuk a művészeti bemutatkozás céljából. De újranyitottuk az ÚjMűhely Galériát is, a helyet, amely évtizedekkel ezelőtt a falak között működő Grafikai Műhelyben készült alkotásokkal lehetővé tette, hogy elérhető áron jussanak művészeti alkotásokhoz a látogatók, és amely most visszakapja nagyrabecsült célját Szentendre Fő terén. Eredményeinket látva sem szeretnénk megpihenni: hangsúlyos a múlt, de nem a legfontosabb. Mert várjuk a jövőt: a jövő évet és esztendőket, hogy még több művészeti kaput nyithassunk meg. Talán olyanokat, amelyeket még nem is ismerünk.

Tardy Anna

A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója

(Fotó: Várady Nikolett)