Közép-európaiságról a Szigligeti Alkotóházban
A közép-európai identitás meghatározásáról tartott konferenciát nemzetközileg elismert szakemberek társaságában a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete a Szigligeti Alkotóházban, május 7. és 9. között.
A The Light and Shadow of „K. und K.” – Cultural Memory in the Self-Image of Central Europe című eszmetörténeti konferencián dr. habil Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet igazgatója elmondta, a hasonló kutatások az utóbbi évtizedekben kevésbé vették komolyan az identitáselméletekkel foglalkozó művészetelméleti újdonságokat. Úgy véli, az intézetük egyik feladata, hogy ezt orvosolja, méghozzá azzal, hogy az identitáskutatás területén megteremti a hiányzó nemzetközi kapcsolatrendszert, amire aztán hosszú távon építhetnek.
A konferencia egy sorozat része, eddig ugyanis négy hasonlót rendeztek az ország különböző pontjain, például a Pesti Vigadóban vagy éppen Pécsett, és tervezik, hogy a jövőben külföldön is szerveznek találkozót, így széles körben mutathatják be a hazai és nemzetközi kutatási eredményeket. A találkozókon eddig három tudásterület dominált: az eszmetörténet, az irodalomtörténet és a zenetörténet, „de ha a közép-európaiságra egy pillantást vetünk, látjuk, hogy a filmtörténettel és a színházelmélettel is ki kell bővíteni a kutatásokat, például a filmes új hullámok vagy az abszurd dráma műfajának vizsgálatával” – tette hozzá Falusi Márton költő, az intézet munkatársa. Ami pedig a történelmi korszakokat illeti, számos időszak vár még átfogó feltárásra, így a jövőbeli, közép-európai identitással foglalkozó konferenciák kiemelten tárgyalhatják majd a világháborúk közötti időszakot, a szovjet megszállás idejét, Trianont, a globalizációt, a világháborús időszakot, vagy éppen az Európai Unióval kialakított kapcsolatokat. Az eddigi meghívott szakemberek között volt hidegháborúkutató, filozófus, eszmetörténész, zenetörténész, széleskörű multidiszciplináris megközelítés jellemzi tehát a munkát.
A konferenciasorozat korábbi állomásain elemezték már a ’56-os és a ’68-as közép-európai menekültek emigrációjának kultúráját, egy évvel korábban a Zrínyi-emlékévből inspirálódva pedig, a Zrínyi-család horvát–magyar vonalán haladva a horvát–magyar identitás problematikájának európai diskurzusát nézték meg kulturális, politikai és gazdasági szempontból. „A horvát és a magyar nép, nemzet, ország, társadalom vagy állam történeti együttéléséről, sorsközösségéről volt szó, és arról, hogy bármekkora sorsközösség is volt ez a múltban, olyan, mintha ma nem nagyon tudnánk egymásról” – fejtette ki Windhager Ákos, a kutatóintézet munkatársa, a konferencia egyik szervezője. Hasonló, nemzeti identitást megőrző és olykor önvédelmi folyamatra világított rá Matthias Funkhasuer, a Német Kodály Társaság elnöke a dél-tiroli németnyelvű iskolarendszer bemutatása során.
„Elképzelhető, hogy a közép-európaiság az innen elmenekült emigránsok kulturális ideálképe? Létezik-e közép-európaiság, vagy csak az értelmiség utolsó kapaszkodója ez az Európához való tartozásba” – hangzott el a konferencia résztvevőit provokáló kérdés Petr Orság, a Palacky University cseh kutatójának szájából. Ezt a nézetet erősítette meg Vajda Barnabás, a Selye János Egyetem Tanárképző Kara dékánhelyettesének előadása, amely azt mutatta be, hogy a világ vezető politikusainak nyelvi eszköztárában aligha fedezzük fel a közép-európai kifejezést. Az előadásokból kirajzolódott az is, hogy a közép-európai gondolat kezdetben gyakorlati politikai, illetve politikai-filozófiai gondolat volt – akár a 19. század végét, akár a 20. század első felét nézzük –, mára viszont egyre inkább a művészetben, a különféle művészeti ágakban jelen levő identitásprogramok egyfajta közös fogalma ez. Például ahogy megjelenik a posztmodern prózapoetikában és verspoetikákban a közép-európaiság, az már nagyon más, mint ahogy fellelhető az Jászi Oszkár, Szabó Dezső vagy éppen Németh László gondolataiban – ahogy ezt Kovács Dávid, a Károli Gáspár Egyetem egyetemi adjunktusa összegezte.
„Míg a közép-európai államok kulturális közössége, emlékezete egyfajta sorsközösségből alakult ki, nagyon keveset tudunk egymásról, különösen ami a kortárs kultúratudományos és művészeti vizsgálódásokat illeti, például az irodalom területén nagyon kevés kortárs, de nem csak kortárs cseh, szlovák, román művet fordítunk magyarra és fordítva” – mondta el ezt már Falusi Márton.
Falusi Márton arról is beszélt, hogy történeti szempontból az esszé fogalma ugyanolyan átmeneti, mint a közép-európai állami létek, amely gondolattal egyúttal a konferencia kulcsfogalmát is megadta. Érdekes a párhuzam, hiszen az esszé mint műfaj a közép-európai régió sajátossága. „A cseh, a lengyel, a magyar esszéisztika jó száz évre visszatekintő, műfajtörténetileg is elemezhető gondolat, amely nem rekedt meg sem 1945-ben, sem 1989-ben, hanem napjainkig fejlődik ez a hagyománytörténés” – mondta a szakértő.
