Közös kiállítást nyitott a MANK és a kecskeméti könyvtár

2020.09.15 17:19:00 | Egyéb kategória

A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár közösen nyitotta meg szeptember 15-én a Tízek Alkotói Kör kiállítását a kecskeméti könyvtárban, miután immár második alkalommal rendezte meg éves találkozóját a kör a MANK Kecskeméti Alkotóházában.

„A tíz maga a teljesség. Milyen érdekes, hogy azon alkotók között, akik ma itt kiállíthattak, egy közös pont mindenképpen feltűnik: egy időre mindannyian eltávolodtak ugyan az alkotástól, de visszataláltak ahhoz, visszahúzta őket a kifejezésvágyuk. Ez pedig a művészet lényegéről árulkodik” – mondta el Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója. Hozzátette: az alkotásokat a magas művészeti érték, a technikai pontosság, az alkotómunka felé irányuló figyelem mellett összeköti a művészeti kifejezés és befogadás öröme, ami valódi találkozásokat eredményezhet.

A MANK feladata a művészet és a művészek támogatása, egyrészt azzal, hogy segíti az alkotómunkát, másfelől azzal, hogy elősegíti gyümölcsének szélesebb körben való megismertetését – fogalmazott Tardy-Molnár Anna. Mint hozzáfűzte, ez a feladat országos szinten aligha lenne elképzelhető partnerek, mint a könyvtár segítsége nélkül.  

Hiszünk abban, hogy közösséget kell építeni a kortárs alkotók között, ahogy azt a MANK mottója is hangsúlyozza – fogalmazta ezt már meg Ramháb Mária, a könyvtár igazgatója, aki hozzátette: az ő feladatuk az, hogy a nyilvánosság találkozzon a művekkel.

A Békés megyéből indult kör tagjai több évvel ezelőtt a Nemzeti Művelődési Intézet alkotótáborában, szabadegyetemi előadásain találkoztak. A szerveződés megszűnésével ugyan szétszéledt a társaság, és csak egyikük, másikuk kiállításán találkoztak, 2016-ban megszületett a Tízek Alkotói Kör megalakításának gondolata, alkotótáborukat pedig azóta is évente megszervezik.

A kör tagjai szerint a közösségi alkotás ereje az egyén lelkiállapotán túl a művészi produktumra is kihat. Első alkotótáborukat Békésszentandráson tartották, majd több alkalommal jártak a szintén a MANK által működtetett Mártélyi Alkotóházban. Az elkészült alkotásokból rendszeresen rendeznek kiállítást.

Második éve szervezik a Kecskeméti Alkotóházba a közös őszi „együtt-alkotást”, amelynek köszönhetően a mostani kiállítás is megvalósul a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár nagytermében.

„Látnunk kell, hogy a művészetben nem az iskola, nem a gyakorlat, nem a technika, nem az eltanulható módszer a fontos, hanem kizárólag az egyéniség. Egyedül ez képes arra, hogy újat, mást, az eddigiektől eltérőt alkosson” – szól Szőnyi István szavait idézve a kör mottója, amelyet Tardy-Molnár Anna olvasott fel a megnyitón.

A Kecskeméti Alkotóház egy több mint százéves szecessziós épületben, meghitt nyugalomban alkothatnak a művészek.  Az Alkotóház, korabeli nevén a Közös Műteremház egyedülálló volt az akkori Magyarországon, és azóta sem született hozzá hasonló. Képző- és iparművészek számára ajánlja a MANK a Kecskeméti Alkotóházat, amelynek alapítása régre nyúlik vissza: a századfordulón a művészetek elkötelezett patrónusa, Kada Elek városvezető dédelgetett vágya volt egy helyi művésztelep alapítása.

A kiállítás 2020. szeptember 26-ig látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében.

A Tízek Alkotói Kör tagjai: Borbély Mária, Fábián Julianna, Fülöp Antal, Kőszeginé Ancsa, Lőrincz Mária Magdolna, Murányi Teréz, Istvándi Horváth Beáta, Nagy József, Papp Mária, Pásztorné Rita

Fenntartók

Médiapartner

szolke_online_kiallitas_
szolke_online_kiallitas_2
szolke_online_kiallitas_3
szolke_online_kiallitas_4
szolke_online_kiallitas_5
szolke_online_kiallitas_6
szolke_online_kiallitas_7
szolke_online_kiallitas_8
szolke_online_kiallitas_9
szolke_online_kiallitas_10
szolke_online_kiallitas_11
szolke_online_kiallitas_12
szolke_online_kiallitas_13
szolke_online_kiallitas_14
szolke_online_kiallitas_15
szolke_online_kiallitas_16
szolke_online_kiallitas_17
szolke_online_kiallitas_18
szolke_online_kiallitas_19
szolke_online_kiallitas_20
szolke_online_kiallitas_21
szolke_online_kiallitas_22
szolke_online_kiallitas_23
szolke_online_kiallitas_24
szolke_online_kiallitas_25
szolke_online_kiallitas_26
szolke_online_kiallitas_27
szolke_online_kiallitas_28
szolke_online_kiallitas_29
szolke_online_kiallitas_30
szolke_online_kiallitas_31
szolke_online_kiallitas_32
szolke_online_kiallitas_33
szolke_online_kiallitas_34
szolke_online_kiallitas_35
szolke_online_kiallitas_36
szolke_online_kiallitas_37
szolke_online_kiallitas_38
szolke_online_kiallitas_39
szolke_online_kiallitas_40
szolke_online_kiallitas_41
szolke_online_kiallitas_42
szolke_online_kiallitas_43
szolke_online_kiallitas_44
szolke_online_kiallitas_45
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_naprol_napra_1
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_2
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_3
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_4
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_5
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_6
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_7
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_8
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_9
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_10
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_11
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_12
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_13
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_14
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_15
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_16
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_17
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_18
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_19
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_20
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_21
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_22
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_23
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_24
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_25
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_26
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_27
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_28
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_29
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_30
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_31
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_32
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_33
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_34
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_35
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_36
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_37
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_38
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_39
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_40
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_41
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_42
MANK_online_kiallitas_naprol_napra_43
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
210104_Szolnok_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
210106_miskolc_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
201228_veszprem_ss.indd
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_maoe_foto_
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_2
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_3
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_4
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_5
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_6
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_7
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_8
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_9
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_10
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_11
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_12
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_13
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_14
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_15
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_16
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_17
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_18
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_19
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_20
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_21
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_22
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_23
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_24
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_25
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_26
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_27
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_28
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_29
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_30
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_31
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_32
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_33
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_34
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_35
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_36
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_37
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_38
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_39
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_40
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_41
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_42
MANK_online_kiallitas_maoe_foto_43
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds

MANK_online_kiallitas_eukarisztia_
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_2
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_3
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_4
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_5
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_6
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_7
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_8
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_9
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_10
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_11
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_12
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_13
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_14
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_15
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_16
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_17
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_18
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_19
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_20
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_21
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_22
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_23
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_24
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_25
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_26
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_27
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_28
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_29
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_30
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_31
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_32
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_33
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_34
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_35
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_36
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_37
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_38
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_39
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_40
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_41
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_42
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_43
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_44
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_45
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_46
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_47
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_48
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_49
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_50
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_51
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_52
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_53
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_54
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_55
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_56
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_57
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_58
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_59
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_60
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_61
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_62
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_63
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_64
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_65
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_66
MANK_online_kiallitas_eukarisztia_67
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow

This will close in 0 seconds