Lélekből eredő képek / Interjú Baksai Józseffel

Baksai József a Szentendrei Régi Művésztelep egyik meghatározó alkotója. A tavalyi évben a szentendrei ÚjMűhely Galériában volt látható kiállítása, melynek vezérfonalát az üdvösségről elmélkedő kompozíciók adják. A tárlat apropójából a Munkácsy-díjas festő-, és grafikusművésszel az alkotóhelyek specifikumairól, kiállításokról, és olvasmányélményekről is beszélgettünk. Az interjú 2021. nyarán készült.

Szentendrén közel száz éve működik a Régi Művésztelep, ahol az Ön műterme is található. Mióta él a városban, és hogyan kapcsolódik az itteni művészközösséghez?

1995 óta élek Szentendrén, a művészközösséghez pedig a Vajda Stúdión keresztül csatlakoztam, ahová meghívás útján kerültem. Aknay Jánossal és Bereznai Péterrel a Vajda Stúdióban, és itt a művésztelepen is egy közösséghez tartozunk, többször állítottunk ki együtt csoportos kiállításokon. De az elmúlt több mint 25 évben a város legtöbb művészével kapcsolatba kerültem, mivel korábban az egykor aktívan működő galériák tevékenységéhez és művészi szerveződésekhez is csatlakoztam. 

Itt, a művésztelepen pedig 2014 óta dolgozom. Abban az évben írták ki az első pályázatot a felújítás után. Azóta pedig két ízben újították meg számomra a lehetőséget, hogy itt dolgozhassam.  

Mit jelent az Ön számára ezen a kultikus helyszínen, a Szentendrei Régi Művésztelepen alkotni?

Mindent, amit egy műterem lehetősége adhat. Számomra ez egy olyan állandó hely, ahol elég sokat dolgozom.  

A fogalmakat viszont fontosnak tartanám tisztázni, hogy mit is jelent egy művésztelep, egy alkotótábor vagy egy szabadiskola. Ezek között jelentős különbségek vannak, de az utóbbi időben összecsúsztak ezeknek a fogalmak a jelentései. A Szentendrei Régi Művésztelep úgy jött létre, hogy először nyári táborként látogattak ide a budapesti főiskolai hallgatók, majd idővel szervezett formában rendszeresen, több generáció is dolgozott itt.

A kiépített művésztelepek egyébként általában rendszeresen tartottak szabadiskolai programokat is, és állandó kapcsolatban álltak a művészeti akadémiákkal. A klasszikus értelembe vett művésztelepek elkötelezett kapcsolatot jelentettek, és az alkotók életvitelszerűen is ott éltek, nem csak műteremként használták a helyszínt. Jellegzetesség továbbá, hogy általában vendégházakat is fenntartanak külföldi művészek, vagy időszakosan meghívott alkotók számára.

Az alkotótábor másfajta jelenlétet és kapcsolatot jelent a művészek számára. Ezek rövidebb időszakra szólnak, ahová az alkotni vágyók meghatározott időre ellátogatnak.

Vannak továbbá alkotóházak is, például Kecskeméten, ahol meghatározott ideig lehet műtermet bérelni az alkotómunkához.

Történetileg áttekintve Magyarország legelső művésztelepe Szolnokon létesült, melyet 1902-ben adtak át, de már azt megelőzően 1851-től hazai és nemzetközi művészek is rendszeresen látogatták a várost. 1912-től kezdve pedig az akkori Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatói nyaranta szervezetten vettek részt itt különféle tanulmányokon.

Szentendrén 1926-ban alapították a Régi Művésztelepet. Jelenleg tizenkét műteremház működik itt, melyeket meghatározott időszakra, három éves időtartamra lehet pályázat útján elnyerni.  A fentiek értelmében felvetődik a kérdés, hogy akkor ez művész-, vagy alkotótelep? Én alkotótelepnek tartom, mivel ezek a házak építészetileg is festőműhelynek lettek kialakítva. Annak ellenére, hogy 2014 óta itt dolgozhatom, midig csak három évre előre tervezhetem meg az alkotófolyamataimat. A tervezhető időszak pedig nagyban befolyásolja azt, hogy az ember milyen munkába kezd.

Milyennek látja a Szentendrei Régi Művésztelepen alkotó művészek közösségét?

Mivel én azokkal a művésztársaimmal kerültem ide, akikkel a Vajda Stúdióban is együtt tevékenykedtünk, ezért összetartó közegnek érzem. Érdekes, hogy időközben fiatalabb tagokkal is bővült a művésztelep köre. Például legutóbb Horváth Lóczi Judit érkezett közénk, aki korábban tanítványom volt. Számomra szimpatikus, amikor egy ilyen közegben több generáció is képviselve van. Ez a szemlélet előnyös lehetne más területeken is. Immár negyvenegy éve tanítok, és azt a nézetet vallom, hogy jó belelátni abba is, amit a fiatalok csinálnak, mert kölcsönösen tanulhatunk egymástól.

Az elmúlt hónapokban több kiállításon is szerepeltek festményei, ezek között pedig olyan is volt, ahol saját tanítványával együtt állított ki.

Június végén a Pintér Galériában volt egy több mint száz képet bemutató, nagy volumenű kiállításom. Júliusban pedig Kondor Atillával együtt állítottunk ki Balatonbogláron a Vörös és a Kék kápolnákban. Ennek a kiállításnak a koncepciója igazán izgalmas lett: az egyik térben tőlem szerepelt egy festmény Kondor Attila művei között, a másik helyszínen pedig fordítva, egy munka szerepelt tőle, a többi falon pedig az én képeim voltak láthatóak.  

De ebben az évben folyamatosan nyílnak további tárlataim is. Tamásiban is elvállaltam egy kiállítást, mert fontosnak tartom, hogy ne csak a fővárosban legyenek láthatóak a képeim. Jelenleg pedig az Új Műhely Galériában, Szentendrén a legújabb munkáim szerepelnek. De tervezem már az Ateliers Pro Art galériájában a következő kiállítást is. Illetve két éve húzódik egy páros tárlatunk Sz. Varga Ágnes Kabóval – aki sajnos már nincs közöttünk – az Érdi Galériában.  Remélem, hogy idén végre meg tudjuk nyitni ezt a kiállítást, ami számomra személyesen is fontos lenne.

Rómában pedig a Dante emlékévhez kapcsolódóan Gaál József, Szurcsik József és Lovas Ilona műveivel együtt az én képeim is láthatóak.

Milyen gondolatkör foglalkoztatta Önt az ÚjMűhelybe készülő tárlat kapcsán?

Minden egyéni kiállításom alkalmával a legújabb képeimet szeretném megmutatni. A salus fogalmához, azaz az üdvösséghez kapcsolódó témával foglalkozom egy ideje, ami számomra újabb és újabb képtémákat vet fel. A salus a kereszténységhez kapcsolódik, de tulajdonképpen kevésbé érdekes, hogy minek nevezzük, mert minden vallásnak az üdvösség, és az arra való törekvés a célja. Mivel az utóbbi években kollektíven sok negatívum érte az embereket, és sokan veszítettünk el hozzánk közel álló személyeket, ezért aktualitása is van a koncepciónak. A kiállításra nagyméretű olajfestményekkel és akvarellekkel is készülök, de az utóbbi időben szénnel is sokat dolgoztam. A képek létrehozása közben pedig az foglalkoztatott leginkább, hogy az emberi arc kifejezésével, hogyan lehet ábrázolni a hitélményt, és azt a vágyat, hogy a lélek egy tisztább világ felé törekszik.  

Képein rendszeresen helyet kapnak különböző szövegrészletek is. Itt is láthatóak ilyen művek?

Kompozícióimban a szövegrészleteket képépítő elemként alkalmazom, de jelenlétük nem törvényszerű. Alkotófolyamatomban először a témát és a címet határozom meg, mely gyakran olvasmányélményeimen alapul, azaz irodalmi indíttatásúak. Ezután fogok hozzá a kép megalkotásához, melyben a visszabontásnak, vagy akár a rombolásnak is helye van. Emellett fontos számomra, hogy az adott felületbe mit látok bele. Soha nem dolgozom fotó, vagy modell után, mert akkor magával ragadna a karakter sajátossága és a másolás miatt nagyban leegyszerűsödne a képalkotás folyamata. Akkor tudom beleélni magam egy képbe, ha azt egy belülről jövő érzés szüli meg és a képet ez alapján tudom megkomponálni.  

Jelenleg milyen irodalmat olvas?

Karl Ove Knausgård: Harcom című kötetét olvasom éppen, ami egy több mint ezer oldalas etap. De az íróasztalomon, és az ágyam mellett is halomban állnak a könyvek, amelyeket el szeretnék olvasni. Sosem lehet utolérni magam.

Interjút készítette: Sipos Tünde

Fotók: Csákvári Zsigmond