Magyar művész Moldovában
A Chisinau-i Moldovai Szépművészeti Múzeumban november 30-án nagy sikerrel tartották meg Krizbai Sándor Alex Munkácsy Mihály-díjas képzőművész egyéni kiállításának ünnepélyes megnyitóját. A szervezők a tárlat megrendezésével a magyar képzőművészet szélesebb körben történő moldovai megismertetését tűzték ki alapvető célként.
A megnyitón Tudor Zbarnea, a Moldovai Szépművészeti Múzeum igazgatója és Szilágyi Mátyás magyar nagykövet mondott ünnepi beszédet. A ceremónián felolvasták a magyar festőművész üdvözlő szavait, illetve bemutatták a róla készült filmet is. A rendezvényen a moldovai kulturális élet ismert személyiségei mellett a lengyel és a katari nagykövet, valamint a német és a holland ideiglenes ügyvivő is jelen volt. Megjelent Vladimir Hotineanu a moldovai parlament Kulturális, Oktatási, Ifjúsági, Sport és Tömegkommunikációs Bizottságának elnöke, továbbá a Moldovai Inter-Etnikai Hivatal képviselői, és számos helyi nemzeti kisebbségi szervezet prominens képviselője, többek között Vugar Novruzov üzletember, az azeri diaszpóra helyi szervezetének elnöke.
Krizbai Sándor Alex a Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ) szellemiségéből kinövő, az úgynevezett „bartóki” útmutatást személyreszabottan felfrissítő és követő, a csoport leghaladóbb elveket valló, egyik legkarakterisztikusabb képviselője. A művész megszabadulva a felhasznált anyagok hagyományosan tiszta, egynemű alkalmazásától, kevert eszközrendszert teremtett magának. Egyedi grafikái akkor nyerik el befejezettségüket, amikor a kavargó szén, kréta, tus, tempera, akvarell, pác egymást felerősítve különös, barokkosan eleven formavilágú, szenvedélyes lelkiállapotot tükröző esztétikai minőséget hoznak létre a különféle méretű papírlapokon, és gyakran két a két métert is meghaladó papírtekercseken. Olajfestményeire a formákat a „mélyből” a felszínre hajtó, az emblematikus értékűvé tett jeleket-jelképeket körülölelő expresszív kifejezés jellemző.
Krizbai „szürenon” festő, aki a szürrealizmust és a nonfigurációt keveri, egyesíti képein. Szimbólumkereső és szimbólumteremtő is egyben, aki a természeti, mitikus, folklorikus és a kiemelt szerepkörű, totemisztikus vagy tájjellegű tárgyakból, illetve mágikus értékű jelekből, valamint a sorskérdéssé tett mindennapi helyzetekből eredezteti absztrakcióit és meríti témáit. Álomlátó dimenziókat feltáró, lélektani perspektívákat nyitó művészete szintetikus természetű, mert alkotásaiban ott bujkálnak a modern festészeti „tradíciók” egyéni útjainak érzéki, szemléleti tanulságai (Munch, van Gogh, Csontváry, Sutherland, Tuculescu) és a neoavantgárd törekvések folytonosan haladni akaró intellektuális elemei, keveredve az ösztönös művészet „ősaktív” önkiírási vágyával. A hangköltészetet és a hangformálást, a tárgy- és térképzést, a festészetet és az animációt egyesíteni kívánó műveiben valamiféle valóságfelettiségre utaló mágiát művel az anyagi dolgok átszellemíthetősége érdekében.
