Már lehet szavazni a Kaszás Attila-díj 2019. évi jelöltjeire

2019.06.25 10:44:41 | Hírek

Már lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire: Harsányi Attilára (Miskolci Nemzeti Színház és Aradi Kamaraszínház), Orosz Ákosra (Vígszínház) és Király Attilára (Jászai Mari Színház és Szkéné Színház) a megújult www.kaszasattiladij.hu oldalon adhatóak le a szavazatok egészen augusztus 25-én éjfélig – jelentették be a június 25-ei sajtótájékoztatón.

 

 

Mintegy 32 társulat tagjai választották ki szavazataikkal a három idei jelöltet, akik közül a közönség voksai alapján kerül ki a győztes. A Kaszás Attila-díjat 2019-ben is az Országos Színházi Évadnyitó keretében adják át, amelyet a Pesti Magyar Színházban rendeznek meg augusztus 30-án.

 

Harsányi Attila és Király Attila, a sajtótájékoztatón megjelent két jelölt

 

Az elismerés átadását minden évben nagy összefogás kíséri; a díjat ugyanis a Hegyvidéki Önkormányzat alapította a Mozaik Művészegyesülettel közösen. A szakmai szavazatokat a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze, amellett pedig, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén másodszor ajánl fel díjat 400 ezer forint értékben, a Raiffeisen Bank hagyományosan átadja az 500 ezer forinttal járó elismerését. A díjat a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A jelöltekkel készít továbbá interjúkat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, és sugározza azt felületein.

 

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók.

 

Eddigi díjazottak:

2018: Nagy Csongor Zsolt (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat) 

2017: Krisztik Csaba (Vörösmarty Színház)

2016: Schneider Zoltán (Radnóti Színház)

2015: Mészáros Tibor (Csokonai Nemzeti Színház)

2014: Nagy Alfréd (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)

2013: Borovics Tamás (Szegedi Nemzeti Színház)

2012: Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház)

2011: Mucsi Zoltán (Bárka Színház)

2010: Mátray László (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)

2009: Nemes Levente (Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház)

2008: Szarvas József (Nemzeti Színház)

 

Zalán János, a Színházművészeti Bizottság elnöke, a Pesti Magyar Színház igazgatója és Dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára

 

A díj lebonyolítását a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Partnereink

veszprembalaton2023 NKA MMA kultura.hu
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow