Megjelentek a műteremlakások pályázatai
A MANK Nonprofit Kft. a bérlőkijelölési jogával érintett üresen álló műteremlakások határozott időre szóló bérlésére nyilvános pályázatot ír ki. A műteremlakások bérlésére pályázhat minden olyan alkotóművész, aki már igazolhatóan önálló művészi tevékenységet tud felmutatni és csatlakozott a Magyar Mecénás Programhoz.
Az 1993. évi LXXVIII. törvény 3. § (6) bekezdése alapján az önkormányzati tulajdonú műteremlakás esetén a kulturális örökség védelméért felelős miniszter a bérlőkijelölési jog gyakorlását költségvetési szervre vagy alkotóművészeti hivatásgyakorlást szolgáló gazdasági társaságra ruházhatja át. A törvény 87. § (3) bekezdése szerint a kulturális örökség védelméért felelős miniszter felhatalmazást kap arra, hogy a műteremlakásokra vonatkozó bérlőkijelölési jog gyakorlásának feltételeit rendeletben határozza meg.
A 43/2012. (XI. 29.) EMMI rendelettel módosított a műteremlakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 15/1995. (XII. 29.) MKM rendelet alapján a műteremlakások bérlőjét a MANK Nonprofit Kft. (MANK) jelöli ki nyilvános pályázat alapján.
A MANK a beérkezett pályázatokat a mellette működő Alkotóművészeti Műteremlakás Bizottság javaslatának figyelembevételével bírálja el. A Bizottság működési rendjét és a pályázati eljárás menetét az Alkotóművészeti Műteremlakás Bizottság Működési Szabályzata határozza meg.
Budapest XIII., Pannónia u. 33. V. emelet 1.
Budapest XIII., Pannónia utca 89. 4. emelet
Budapest VIII., Százados út 3-13. B épület 3/B
Nagykanizsa, Jókai u. 52. fszt. 1.
Szeged, Károlyi u. 4. 4. emelet 1.
Szeged, Károlyi u. 4. 4. emelet 2.
Szeged, Széchenyi tér 15. 3. emelet 41.
Szentendre, Kálvária u. 5. B épület 1.
Szombathely, Rohonci u 14. I. emelet 1.
Szombathely, Rohonci u 14. II. emelet 8.