Megnyílt a Szentendrei Régi Művésztelep alkotóinak csoportos kiállítása
A Szentendrei Régi Művésztelep 2020. évi műterem-pályázatának nyertesei a legfrissebb munkáikkal mutatkoznak be az Égen, Földön című tárlaton. A különböző műfajú és technikájú műveken keresztül betekintést nyerhetünk a szentendrei művészkolónián zajló alkotómunkába. A MANK Galériában szeptember 30-án nyílt kiállítás október 22-ig látogatható.
A nagybányai iskola tradícióinak folytatásaként alapított Szentendrei Régi Művésztelep 1926 óta, immár 94 éve generációról generációra képviseli a szakmai tudást, a művészet erejébe vetett hitet, a magyar kultúra iránti elkötelezettséget. Az új műterembérlők, vállalva a szentendrei festészet hagyományait, egyfajta új, aktuális művészetfelfogás kidolgozására törekszenek, miközben a kortárs magyar képzőművészet markáns sokféleségét mutatják be.
A tíz alkotóművész legújabb műveit fűzi egybe a tárlat. A tradíció és a modernség, a hagyomány és a korszerűség együttes megjelenése a kollektív bemutató sajátossága. A képzőművészet nyelvén úgy beszélnek, hogy a gondolat tartalmi jelentése felé irányítják figyelmünket. A tartalmat, a belső jelentést alakítják és formálják kiemelt jelentőségűvé. Az egyéni munka meditatív, befelé forduló világában születtek meg ezek az alkotások és egyfajta individuális szűrőn keresztül jutnak el hozzánk.
Az új műterembérlők küzdő szellemű, belső erőt sugárzó személyiségek. A genius loci nem meghatározója és nem is célja az itt készült alkotásoknak. Jó tudni, hogy a művésztelepen az eltérő generációk képviselői, független művészeti, alkotói elveket valló, különböző stíluseszményeket követő alkotók lakják.
Itt vannak a különböző művészgenerációk képviselői, a már nagy és reprezentatív életművet felépítettek (Aknay János, Baksai József, Bereznai Péter, Buhály József, Krizbai Sándor), a középgeneráció képviselői (Bánföldi Zoltán, Csáki Róbert, Knyihár Amarilla) és a pályájuk korai szakaszában munkálkodók (Horváth Lóczi Judit, Martin Henrik), a más és más technikai vívmányokkal élők, az egymástól eltérő művészi ideákat vallók, a különböző képeszmények és stíluskörök hívei, a más és más művészi üzenetek megfogalmazásának elkötelezettjei.
Aknay János művészete szervesen illeszkedik a Vajda Lajos, Korniss Dezső, Bálint Endre, Barcsay Jenő és Deim Pál nevével fémjelzett „szentendrei iskola” konstruktív-szürrealista vonulatához. Művészetének visszatérő motívumai a szentendrei építészet elemeiből, illetve a város progresszív művészeti hagyományaiból erednek. Bereznai Péter határozott geometrikus szerkezetbe zárja a valóság látványait. A kusza részletek helyett a lényegre, az összefüggésekre figyel, konstruktív szellemiségben ragadja meg művei alapszólamát.
Baksai József grafikai sorozata közvetítő szerepet tölt be a profán és a szakrális között. A közeli barátra emlékezve az áttétekben beszélő szimbólumrendszert használja fel.
A geometrikus szabályozottság és a festői gesztus találkozása, az összefoglaló szándék jellemzi Buhály József legújabb festményeit. Az oldottság szabadsága és a szerkesztettség fegyelmezettsége között egyensúlyoz nagyméretű alkotásaiban.
A geometrikus térelemek és az organikusan kavargó, burjánzó világ összefüggéseit bontja ki munkáiban Martin Henrik. A szigorú geometriát lírává képes oldani.
A természet, mint örök metafora jelenik meg Krizbai Sándor képein. A festői realizmusnak és ezen belül a tájfestészetnek egy személyes, többjelentésű formáját próbálja megvalósítani.
És következnek azok a festmények, amelyek a pillanatnyi hatáson túl maradandóságukban, az érzelmi telítettségtől fűtött, ugyanakkor a jól átgondolt részletekben a XXI. század emberének szánt üzeneteket közvetítik.
Csáki Róbert festményei egy képzeletbeli világba vonnak be minket, melyben a valóság viszonyrendszereiről és saját realitástapasztalatunkról gondolkodhatunk. Knyihár Amarilla az oldottság szabadsága és a szerkesztettség fegyelmezettsége között egyensúlyoz. Kulturhistóriai ismeret elemeiből, kozmikus nosztalgiából ötvöz szinkronista stílust, vizuális szintézist Bánföldi Zoltán.
A legifjabb műterembérlő, Horváth Lóczi Judit műveit sokszor személyes élethelyzetek inspirálják, melyeket absztrahál és a legegyszerűbb geometrikus formákkal jeleníti meg. A festészet és a térbeliség lehetséges találkozási pontjait kutatja.
Mondandójukat nemzetközileg is érthető szimbólumokkal, asszociatív jelekkel formálják. Vannak, akik az expresszív sűrítést, mások a narratív, illusztrációs vizuális nyelvet részesítik előnyben. Van, aki az epigrammatikus tömörséget kedveli, de ami közös bennük: az önálló identitásért folytatott küzdelem.
