Megnyílt A türelem születése című tárlat Debrecenben

2021.12.03 16:47:20 | Egyéb kategória

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a kultúra és művészetek elhivatott támogatójaként kiállítássorozatot szervez, hogy ezzel is segítse a tehetséges művészek széles körben való megismertetését. A MANK Nonprofit Kft-vel közös, Staféta elnevezésű új programsorozatunk második kiállítását A türelem születése címmel december 3-án 11 órakor a Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség Kálmáncsehi Galériájában (4031 Debrecen, István király tér 2.) nyitottuk meg. A Staféta című sorozat keretében a Támogatáskezelő és a MANK a művészeti tehetség átörökítésének megértésére tesz kísérletet művészdinasztiák és művészcsoportok bemutatásával.

“Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel sem kevesebb annál, amire vár” – idézi Tardy Anna kurátor Pilinszky János szavait a kiállítás kapcsán. Az advent ugyanis a várakozás időszaka. Várakozunk a családi együttlét, a meghitt ünnep iránt. Várjuk azt, ami még nem jött el életünkben: kihívásokat, eredményeket, élményeket, társakat. „A kamarakiállítás arra irányítja figyelmünket, hogyan tárulhat fel hétköznapjainkban, teremtett és konstruált tereinkben és legbelsőbb világunkban az Úr jelenvalóságnak élménye, ha elménket lecsillapítva, eredendő türelmetlenségünket legyőzve hagyjuk megtapasztalni a mindennapok szakralitását. Az esztétikai élmény és a transzcendens létező érzékelése ilyen módon kapcsolódhat össze életünkben, a kiállított munkák befogadása, a szépség bűvölete ilyen módon járulhat hozzá az adventi várakozás és a várakozáshoz szükséges türelem megtapasztalásához. Ez a türelem, a befogadás türelme az, mely által a képzőművészeti alkotások, fotográfiák feltárják mély jelentésrétegeiket, és ami által közvetlenül megszólíthatnak bennünket” – mondja a kurátor a kiállításról.

Aknay János Viszonyok I-IV. című festményei az ember és a templomok viszonyát képezik le, Bereznai Péter épületsziluettjei a kívül-lét és a benn-foglaltság ábrázolásán keresztül a látszat és a tapasztalat, kifejezés és jelentés ellentmondásának és egyidejű elválaszthatatlanságának paradoxonját jelenítik meg. Bráda Tibor ólomüveg munkáján keresztül a páva, mint Krisztus-szimbólum jelenik meg, Buhály József absztrakt képtere egyszerre idézi fel a természet formáit, melyek között vagy mögött a kép szervezőerejeként felsejlik a kereszt motívuma. Ghyczy György munkája az Égi figyelő dinamikus ecsetvonásaival és aprólékos, ősi írásjeleket idéző mintáival az emberi történelem szubjektív tapasztalatát sűríti az alkotásba. Mayer Éva Terra incognitája belső tájon, az ember lelkében tett utazás. Gáti György fotográfiájában technika és jelentés bravúros összecsengése figyelhető meg, míg Zsila Sándor a természet, a teremtett, bennünket körülvevő világ misztériumát tárja elénk.

A Staféta című kiállítássorozat, amelyet arany fokozatú támogatóként az Allianz Hungária Zrt., bronz fokozatú támogatóként az MKB Bank Nyrt. támogat, 2021-ben és 2022-ben csaknem tíz városban mutatkozik be. A türelem születése című kiállítás 2022. január 4-ig látogatható a Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközösség – Kálmáncsehi Galériában (4031 Debrecen, István király tér 2.) hétköznap 8 és 16 óra között, hétvégén egyeztetés szerint a gyülekezet központi számán (+36 52 417 528).

A harmadikai megnyitón köszöntőt mondott a kiállítás fővédnöke, Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Dr. Fekete Károly református püspök és Lovász Krisztián a gyülekezet vezető lelkésze. A műveket Áfra János művészeti író méltatta. A rendezvényt Monszpart Zsolt, a Támogatáskezelő főigazgatója moderálta. Vojtkó Eszter és Tóth Lilla Lenke népdalénekes előadása színesítette a nyitóeseményt.

Partnereink

veszprembalaton2023 NKA MMA kultura.hu
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow
previous arrowprevious arrow
next arrownext arrow