Megnyílt az intelligens és interaktív textilek kiállítása, a TechTextil
„Ha napjainkra gondolunk, egy pici textil tesz minket ellenállóvá, egy darab anyag véd minket. A textil minden napunkban, minden percünkben ott van velünk, körülöttünk, folyamatos kontaktusban van a testünkkel, a lelkünkkel, a szellemünkkel” – fogalmazta meg Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója a kiállítás megnyitóján. „Éppen ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy időről-időre rátekintsük erre a nagyon különleges és az innovációra fogékony területre, a textilművészet területére. Mi a MANK-nál szeretjük felhívni a figyelmet a művészet határterületeire, illetve azokra a típusú alkotásokra és alkotókra, akik szeretnek kísérletezni, akik szeretnek a saját művészeti keretükön és a saját anyagiságuk keretein kívül is dolgozni.”
„Talán meggyőződésünk lehet, hogy a holnapunknak már ugyanolyan részei lehetnek ezek az alkotások, mint ahogyan az öltözékünk darabjai is részévé váltak a mindennapjainknak. Ilyen módon, tehát, egy közös jövőnek a kezdetén is lehetünk, aminek szerves részei lehetnek a ma kiállító alkotók és az általuk létrehozott és megálmodott alkotások” – zárta köszöntőjét.
A magyar divat- és textiltervezők munkájuk során a textilek kémiai vagy fizikai módosításával hoznak létre intelligens anyagokat speciális céljaik érdekében. A szubjektív válogatás során az volt a cél, hogy a felhasználási területek szerint minél szélesebb spektrum kerüljön bemutatásra. Játékos anyagkísérleteken túl láthatunk fejlesztés alatt lévő vagy már kész termékeket is. A bemutatott alkotások textiltervezők és technológiával foglalkozó szakemberek együttműködésének a gyümölcsei.
A hazai intelligens és interaktív textilek legismertebb úttörője az EJTECH kreatív labor, amelyet Kárpáti Judit Eszter textilművész, valamint Esteban de la Torre médiaművész hozott létre. Szakmai tevékenységük mellett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett egyetemi oktatómunkájukkal más tervezőket segítenek és inspirálnak. A kiállításon több olyan alkotás is szerepel, amelynek születésénél aktívan közreműködtek. Jelenleg a Caracoles II. című munkájukat mutatják be, amelynek célja a hang nyers materialitásának felfedezése a textil médiumának multicsatornás kiterjesztése által.
Jelenleg a legelterjedtebb és leglátványosabb alkalmazási terület a divat világa, azon belül is a jelmeztervezés. Polyák Eszter elektromos rendszert épített be a jelmezekbe, amely a látványelemet adja a fellépések során.
Izgalmas Lévai Zsófia fashion-tech designer alkotása, aki az öltözékek esetében az emberi kommunikáció nonverbális gesztusait szenzorok segítségével dolgozza fel és jelekké transzformálva írja bele a szövetbe.
Az orvosi célú felhasználás két kiállító munkáján keresztül jelenik meg. Hegedűs Zsanett az AIAIÉ nevű márka alapítója gyógyászati textilek kutatásával és gyártásával foglalkozik. Argentex néven fejlesztett egy gyógyászati ezüstszálat tartalmazó ágyneműcsaládot, valamint pacemakerrel élők számára egy Faraday-kalitkaként működő zakót is.
Kormos Anna Zsófia doktori projektjének koncepciója egy hordható okoseszköz, amely a menstruációs fájdalmat átélőknek nyújt segítséget.
Varga Anikó Hangesés című munkája felfedezésre és játékra hív a szalagok megérintésével. Gimesi Judit alkotásai a zene ritmusát, dinamikáját a színek és a fényerő változását követik. Kivetített agyhullámok című művében saját, zenehallgatás közben rögzítette agyhullámait vetítette ki látvány formájában.
Míg a kiállított alkotások futurisztikusan hatnak, a kiállítást megnyitó Veres Bálint úgy véli, „a kiállítás anyagának egy része már a hétköznapi valósághoz tartozik, arra reflektál”. Azonban felvetette a kérdést: „Textil-e egyáltalán az, ami a TechTextil fogalma alatt megjelenik?” Úgy véli, „a TechTextil nem egy költői cím, hanem egy olyan textil-kultúrában jelenleg zajló trendre utal, ami meggyőződésem szerint az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb, ami ma történik a textillel és a textilművészetben. Azonban ez a fogalom egy belső feszültséggel bír. Egyrészt utal egy nagyon nyilvánvaló anyagiságra és ehhez kapcsolódóan egy nagyon erős tradicionalitásra. A technológia fogalmával pedig olyasvalamire utalunk, ami a negyedik ipari forradalomnak a jelenben zajló technológia átalakulása. Ez pedig egy immateriális átalakulás.” Végül kijelentette: „a TechTextil kiállítási anyaga az emberi jelenlét kitágításához járul hozzá.”
A kiállítás kurátora: Söptei Eszter textiltervező iparművész
A kiállító művészek: Gimesi Judit, Hegedűs Zsanett, EJTECH, Lévai Zsófia, Kormos Anna Zsófia, Polyák Eszter, Varga Anikó
A kiállítás 2020. november 15-ig, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható.